Hegedűs Zoltán

Vezérigazgató,

Sátoraljaújhely

baz_01_182_hegedus_zoltan.jpgHegedűs Zoltán ötvenegy évesen, 1999-ben került a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatói székébe. Soha nem készült ugyan ennek a beosztásnak a betöltésére, de családi öröksége révén már 4 éves korában ráérzett anyai nagyapja jóvoltából a hegyaljai szüret csodálatos hangulatára. Ma is élénken emlékszik első dilemmájára, amikor megütötte fülét a „terhes” hordó kifejezés, amivel Erdőbényén a leszüretelt szőlő behordására szolgáló alkalmatosságot illették. Kisgyermek fejjel sehogyan sem tudta összeilleszteni a mama terhessége és a fenti kifejezés közötti összefüggést, de arra jó késztetést kapott az esetből, hogy minden szőlész-borász ténykedésben keresse az értelmet, az összefüggéseket. Ráadásul Horváth nagyapa nem is egyszerű szőlőtulajdonos, hanem jó nevű kádárdinasztia képviselője volt, így a műhelyében töltött napok a hordókészítés csodáját is életre keltették a fogékony gyermek számára. Ott tanulta meg a „cichammer” használatát, ott szívta magába először a tölgyfa füstjének keserű illatát, ami végül is pályaválasztását meghatározta.

Volt egy másik kötődése is, hiszen édesapja olyan dinasztiát képviselt, „akit a mozdony füstje megcsapott”, vagyis vasutas volt. Így esett, hogy Hegedűs Zoltán Miskolcon született 1948-ban, mert akkor éppen ott szolgált édesapja, és csak egyéves korában került vissza Sátoraljaújhelybe, a családi fészekbe mint a fűtőházfőnök helyettes fia. Ez indokolta első munkahely választását is. Rövid időre ő maga is a vasút dolgozója lett előbb Szerencsen, majd Sárospatakon. Vonzotta az utazás lehetősége, de magát, a vasutat túlzottan „műszakinak” találta és a gyermekkorban megszeretett szőlész-borász szakmával is szeretett volna szorosabb kapcsolatba kerülni.

A kétféle érdeklődés ötvözeteként érlelődött meg benne a döntés: közgazdász lesz. Szerencséje is volt, hiszen az „új gazdasági mechanizmus” következtében 1968-tól első alkalommal indult marketingoktatás az egyetemen, így Hegedűs Zoltán országos szinten az első hat ember között volt, akik agrár-marketing szakon szerezhettek diplomát a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Ráadásul 1971-ben megalakult Sátoraljaújhelyen a Tokajhegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát, amely tárt karokkal várta a fiatal diplomásokat. 1972 óta dolgozik ezen a munkahelyen.

Először a kereskedelemben dolgozott, mint osztályvezető helyettes, majd a termelői kapcsolatok osztály vezetője lett. Integrációs feladatokkal, a felvásárlással, a kapcsolatrendszer kiépítésével foglalkozott. Ez a munkaterület igazi szakmai kihívást jelentett, amellett lehetővé tette számára egész Tokaj- Hegyalja részletes megismerését. Ebben az időszakban még 20-nál több szövetkezet foglalkozott a szőlőtermesztéssel, komoly feladat volt a szüret előkészítése, a felvásárlás megszervezése.

Ilyen szakmai háttérrel került vissza a kereskedelem területére 1981-ben, mint főosztályvezető. ’90-ben kereskedelmi vezetője, majd kereskedelmi vezérigazgató helyettese lett a cégnek, amely közben Tokaj Kereskedőház néven részvénytársasággá alakult át. Ez a munkaviszonya 1994-ben – különböző szakmai viták és a privatizációs feladatok eltérő értelmezése folytán – megszűnt. Szakismereteit magánvállalkozás keretében kamatoztatta tovább. Néhány év alatt sikerült a térség egyik számottevő cégét létrehoznia, a sikeres arculatteremtés mellett országos díjak is tanúsítják a szakmai hozzáértést. Az 1999-es vezérigazgatói megbízatás a vállalkozás elhagyására késztette Hegedűs Zoltánt. Így indokolja döntését:

– Ha valaki idejön dolgozni, nem teheti meg, hogy fél munkát végezzen ennyi ember előtt, ekkora térségi felelősségvállalás mellett. Ebben a beosztásban számolni kell azzal, hogy a munka reggel hat órakor kezdődik, és nem biztos, hogy este tízkor befejeződik. Két ilyen munka nem fér össze egymással.

Amikor az üzleti lehetőségekről kérdezem, határozott választ ad, hiszen kicsiben és nagyban egyaránt szerzett tapasztalatokat:

–Ha Tokaj-Hegyalja nem jut el odáig, hogy egységes üzletpolitikát folytasson, nem leszünk képesek a tokaji hírnevéhez méltó árakat elérni a piacon. A reduktív borok készítésével mi is gyors bevételhez juthatunk, de a mi igazi marketing-érvünk a hagyomány megőrzése. A világ borpiacán évente 250–270 millió hektoliter bor cserél gazdát. Ha ebben a nagyságrendben helyezzük el a tokajit, a mi részesedésünk ebből csupán az egy százalék tízezred része. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen kis szereplője a piacnak csak akkor maradhat talpon, ha különlegességét következetesen megőrzi. Márpedig a világpiac mindkét szélső ponton keresi a különlegességeket. Ráadásul a tokaji a felső szélső ponton kell, hogy legyen, ahol mindig is lesz fizetőképes kereslet. Meggyőződésem, hogy ennek a természeti kincsünknek ilyen pici részarányban a következő ezer évben is lesz vevőköre.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése