Dr. Farkas Géza

Ügyvezető igazgató,

Pálháza

baz_03_132_dr_farkas_geza.jpgKevesen tudják, hogy az ország északkeleti csücskében, Pálháza mellett működik Európa harmadik legnagyobb perlit bányája.

A kitermelést a Perlit 92 Kft. végzi, amelynek ügyvezető igazgatója Gyöngyösön született 1948. január 7-én. Édesapja ezerkilencszáznegyvenhatban települt át Romániából, Brassóból. A román válogatott labdarúgójaként játszott Brassóban, Kolozsváron, Nagyváradon. Magyarországon az NB II-ben, Gyöngyösön folytatta, később harminc éven keresztül edzősködött az NB II–NB III-ban, szakmáját tekintve egyébként közgazdász volt. Édesanyja Gyöngyösön a városgazdálkodási vállalat könyvelőjeként dolgozott. Öccse, aki kohásztechnikus, Budapesten él. Gyöngyösön és Egerben járt iskolába, miután sportcsaládból származott, természetesen intenzíven sportolt. Több sportágban, elsősorban asztali teniszben, négytusában és labdarúgásban volt sikeres. Középiskolai tanulmányait Esztergomban folytatta, közben a Dorog NB I-es csapatánál töltött két évet, majd az Esztergomi Vasasban rúgta a labdát.

Érettségi után Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemre került, a Bányamérnöki Kar bányagépész–bányavillamossági szakán tanult. Egyetemi tanulmányai idején mindvégig futballozott az NB III-ban. 1971-ben végzett, és mivel dr. Gagyi–Pálffy ösztöndíjas volt, az Országos Érc- és Ásványbányákhoz került. Rövid ideig Gyöngyösorosziban dolgozott, aztán Mádon a Hegyaljai Művek következtek, majd Pálházára került. Műhelyvezetői és gépészeti vezetői teendőket látott el, majd gépészeti csoportvezető, aztán osztályvezető lett.

Később az osztályt bővítették, tervezési és környezetvédelmi feladatokat is kaptak, így műszaki osztállyá váltak. 1976-tól a NME Ásvány-előkészítés Tanszékén kutatási feladatokat is ellátott, ezért elkészíthette doktori disszertációját, amelyet 1980-ban védett meg, az ásvány-előkészítés és hegesztés témakörében. Több nemzetközi intézményben és iskolában folytatott tanulmányokat. Hegesztést tanult Svájcban a Castolin-Eutechtic Intézetnél és a Böhler Schweiztechnik Intézetben, a hidraulikát tanulmányozta Franciaországban. 1985-től az egyetemen az ásvány-előkészítés tanszéken, illetve ma már az eljárástechnikai tanszéken tudományos és oktatói tevékenységet folytat a mai napig, 1995-től önálló egyetemi tevékenységet kapott. 1990-ben a Hegyalja Művek, illetve az Országos Érc- és Ásványbányák átszervezése után visszakerült a Pálházai Perlitüzembe.

Két évig főmérnöki beosztásban ténykedett, majd a privatizáció megindulása után önálló vállalattá váltak. Ekkor előbb leányvállalati igazgatói megbízást kapott, majd ügyvezető igazgatóvá nevezték ki, ezt a posztot tölti be a mai napig. A Perlit 92 Kft. jogelődjével együtt 45 éves. A perlit egy különleges savanyú vulkáni üveg, amely a világon különösen ritka ásványnak számít. Magyarország nagyhatalom a termelésben, hisz a világ termelésének 6–7 százalékát, az európai termelésnek 30 százalékát adja. Felhasználása nagyon sokrétű, mivel különleges hang- és hőszigetelő tulajdonsága, szűrőtulajdonsága van, és teljesen semleges, környezetbarát anyag. Ezért is használja az építőanyag ipar, a mezőgazdaság, a gyógyszeripar, az élelmiszeripar és a környezetvédelem.

Dr. Farkas Géza széles körű közéleti tevékenységet folytat. Tagja annak az egyetemi kuratóriumnak, amely a külföldi ösztöndíjak odaítélésével foglalkozik. Az MTA Miskolci Bizottsága egyik szakosztályának elnökhelyettese, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Hegyaljai Csoportjának elnöke. Ezen kívül tagja a Magyar Bányászati Szövetség és a Szilikátipari Tudományos Egyesület elnökségének. Eddigi eredményeit így értékeli:

– Amivel foglalkozom, azt igyekszem precízen végezni! A sikerhez nagyon sokat kell tanulni, és én azt a fajta „langyos vizet”, hogy valahol „lötyögjek”, nem tudom elképzelni. Mindig érdekeltek az új kihívások is. Munkámban fontos szerepe van a stabil, biztos családi hátteremnek is.

Felesége, Tóth Irén, Sátoraljaújhelyen született, térképek szerkesztésével foglalkozik, 1973-ban kötöttek házasságot. Egy év múlva érkezett Attila, ő számítógépes gépészmérnök, egy ideig a VW egyik tervezőcsoportjában is dolgozott. Enikő 1976-ban született, geológus mérnök, munkahelye a Duna–Dráva Cement Kft., jelenleg gyesen van az öt hónapos Péterrel, férje ugyanitt a mészkőbánya üzemvezetője. Farkasék Mádon, családi házban élnek, így a családfő kevés szabadidejének jelentős részét a kert, az udvar rendben tétele jelenti, a házimunkát a feleségre hagyja.

Máig imádja a sportot és hobbija az ókori történelem, erről olvas szívesen elsősorban. Szakmai területen előkészítés alatt áll egy tudományos dolgozata, amelyben a (nem fémes!) ásványok, osztályozásával, őrlésével foglalkozik. Feleségével szeretnek utazni, Ausztrália kivételével már minden földrészre eljutottak, Brazília és Mexikó különösen szép emléknek számít.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése