Pálháza

Nyugodtan példaképül állítható a fiatalabb nemzedékek elé Turay Endre, vagy ahogy Pálházán mindenki szólítja: „Endi bácsi”. Életútját, életének eddigi nyolc évtizedét a munkaszeretet, a becsületes munka, a tisztesség és a közösségért való tenni akarás jellemezte.

1924. november 23-án született Pálházán. Édesapja a hentes- és mészáros szakmát tanulta ki, 1945-ig folytatta szakmáját, ezután a „körülmények folytán” abbahagyta, és gazdálkodó lett. Hét hold saját és tizenhét hold bérelt földön dolgozott, ezért „nevezték ki” 1947-ben kuláknak. Az ő munkáját segítette felesége az öt gyermek nevelése mellett. Testvérei közül egyik húga Miskolcon, egyik öccse Mikóházán lakik, a többiek Pálházán élnek.

Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd Sátoraljaújhelyen a Polgári Fiúiskolába járt. Tanulmányai befejeztével Kassára került, kereskedelmi tanuló lett. Három évig tanulta a szakmát, majd ott maradt főnöke Fő utcai nagy üzletében, ahol igyekezett alaposan elsajátítani a szakma fortélyait. Máig hálával gondol vissza tanítómesterére.

Tizenkilenc éves korában bevonultatták katonának mint leventét és a II. világháború forgataga a 118. Ellátó Oszlop tagjaként Klagenfurtig repítette, ahol angol fogságba került. 1945 októberében tudott hazatérni, és jobb híján az apai örökséget folytatva gazdálkodni kezdett. A nulláról kellett kezdenie, hiszen amit nem vittek el a németek, azt elvitték az oroszok, „kipucoltak” mindent. Édesapja – nem úgy, mint több falubelije – szerencsére megúszta a „málenykij robotot”, így kemény munkával hamarosan talpra álltak. 1947-ben behívták katonának, Pécsett szolgált hat hónapot. Az 1950-es évek elején elvégezte az ezüst aranykalászos gazdatanfolyamot és önállóan gazdálkodott. 1952-ben újra behívták átképzésre, Pusztavámon két hónap átképzés után két hónapig kiképző tisztes volt.

Bár már 1957-ben szóba került, hogy vegye át a Hangya bolt vezetését, ám ez a „káderezés” után, mivel az ajánlólevelében „kulák csemeteként” szerepelt, nem sikerült. Végül is 1959-ben került vissza eredeti szakmájába, rábízták a földműves-szövetkezeti bolt vezetését. Ezt a posztot negyedszázadon keresztül töltötte be és máig büszke arra, hogy soha nem volt leltárhiánya, a boltok közötti versenyben, a tervteljesítésben mindig az élen voltak, rendre megelőzték a környék legnagyobb boltjának számító újhelyi ABC-t. Ő alakította ki az első önkiszolgáló boltot a Hegyközben és tevékenysége alatt 14 tanulót nevelt a kereskedelemnek. Sikeres és eredményes munkáját számtalan kitüntetéssel ismerték el (annak ellenére, hogy soha nem volt párttag) : sokszoros Kiváló Dolgozó, kapott elismerést a szakszervezeti és társadalmi munkájáért, ám mind közül arra a legbüszkébb, hogy 2000-ben elnyerte a „Pálházáért Érdemérmet”, valamint díszoklevelet.

Közösségi emberként mindig sokat tett a falu szépítéséért: jelentős szerepet játszott az 1953-ban lerombolt Hősi Emlékmű áthelyezésében és újjáépítésében, tevékenyen közreműködött a település parkosításában, 8 ezüstfenyőt és 14 hársfát ültetett a temetőben, aktív szerepet játszott a parókia építésében, pálházai képeslapot készíttetett. Aktív tagja a pálházai Idősek Napközi Otthonában működő idősek klubjának.

„Még kereskedelmi tanuló koromban tűztem magam elé az alábbi jelmondatot – emlékezik vissza Endi bácsi. – És tudod az erő micsoda – Akarat, mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat. Ez vezérelt eddigi életem során, és sikerült mindig, minden helyzetben, a legnehezebb körülmények között is előrehaladnom. Talán ezért is vagyok elégedett eddigi életutammal. Mindig szívesen tevékenykedtem a közösségért, ezért is élem meg szomorúan, hogy a mai fiatalok nem ilyenek, nem értékelik, nem vigyázzák a közösen megvalósított értékeket.”

Endi bácsi ötvennégy éve él boldog házasságban Mizsák Etelkával, akivel két gyermeket neveltek fel. Endre 1948-ban született, ő Keszthelyen él, a Balatoni Vízgazdálkodási Társaság tudományos munkatársa, egy fia és egy lánya, két unokája van. Ildikó ezerkilencszázötvenhétben született, ő adószakértő, családjával (ugyancsak egy fia és egy lánya van) Miskolcon él. Turay Endre rendkívül sokoldalú ember, amatőr versíró, lelkes hagyományőrző és kutató. Sokat foglalkozott szülőfaluja történetével, kutatta és megírta múltját „Pálháza múltja és jelene” címmel. A „Pálháza hagyományai és kultúrája bölcsőtől a koporsóig” címmel megírt pályamunkája megjelent az Esélyegyenlőségi Alapítvány által kiadott „Átörökítendő kincseim” kötetben, és 2002-ben a Szabad Föld pályázatán „Átörökítendő kincseim” címmel megosztott III. helyezést kapott.

Nyolcvanévesen, erősen megromlott látása ellenére, ma is aktívan dolgozik. Műveli és gyönyörű rendben tartja nagy kertjét, amelyben a zöldségen kívül számtalan fajta gyümölcsöt is termel, ellátja a ház körüli aprójószágokat, permetezi a szőlőlugast, gondozza szebbnél szebb virágait, csodálatos örökzöldjeit.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)