Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Plébán Mihály és Plébánné Dankó Beáta
Ügyvezetők,
Sátoraljaújhely
Alkotó életük delén járó emberekről ritkán mondják azt, ami a zempléni vállalkozó házaspárra teljességében igaz: munkájukban már mindketten megéltek mindent, mi megélhető lehetett. Magasságok és mélységek mutatták meg nekik azt, hogy mit jelent bízni az emberekben, s milyen érezni azt, amikor csak a maguk erejére támaszkodhatnak…
Az időrendiség s nem az udvariatlanság miatt kezdődik riportunk a családfő, Plébán Mihály, okleveles építőmérnök életútjának bemutatásával. A Bodroghalom községben, parasztcsaládban, 1958. október 17-én született fiúgyermek a közeli Sátoraljaújhelyen végezte középiskolai tanulmányait. A neves Kossuth Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola diákjaként 1977-ben érettségizett. Útja egyenesen vezetett az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Építőmérnöki Kar magasépítési szakának hallgatói közé. Mérnöki oklevelét 1980-ban vehette át. Már ifjú házasember volt, amikor folytatta felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol 1990-ben okleveles építőmérnökként végzett. A szakmát hivatásszerűen gyakorolja a kezdetektől, éppen ezért 2003-ban az építési műszaki ellenőri vizsga I-es fokozatát szerezte meg épület szakirányon, s még abban az évben a mélyépítés szakirányból is átvette oklevelét.
Felesége, a családi tűzhely melegének megtartója, Plébánné Dankó Beáta 42 éve látta meg a napvilágot az egykor igazi várral büszkélkedő városkában, Szerencsen. Édesanyja, Hazslinszky Hedvig gyógypedagógusként dolgozott. A szeretteit már itt hagyó édesapa, Dankó Lajos egykor az illetékhivatal alkalmazottja volt. A család elsőszülött lánya, Hedvig követte édesanyja példáját: ő is gyógypedagógusként keresi a kenyerét.
A két fiatal 1986-ban kötötte össze életét. A máig tartó családi boldogságot két lányuk, a 15 éves Lívia és az ötéves Orsolya biztosítja számukra.
A pályakezdés éveihez visszatérően kell megjegyeznünk azt, hogy munkájuk során mindketten több területen is megfordultak. Plébán Mihály dolgozott művezetőként a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állami Építőipar Vállalatnál, közismert nevén a SZÁÉV-nél.
Az 1983 és 1991 közötti időszakban a Városi Tanács Hatósági Osztályának műszaki ügyintézőjeként látta el feladatait. Szellemi szabadfoglalkozású tervezőként hét éven át a vállalkozói lét valamennyi oldalával megismerkedhetett.
Plébánné Dankó Beáta szintén a már ismert sátoraljaújhelyi középiskolában érettségizett, igaz, ő 1983-ban. Felsőfokú tanulmányait Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) hallgatójaként végezte. Programozó matematikusi oklevelét 1987-ben, míg egyetemi közgazdászi diplomáját 1997-ben vehette át. Négy évvel később munka melletti tanulással adótanácsadói bizonyítványt kapott.
Ezekhez kapcsolódóan középfokú nyelvvizsgát tett angolból, majd részt vett közbeszerzési referensi képzésen is. Első munkahelye az ország és a világ előtt ismert, akkori nevén Tokaj Hegyalja Állami Borkombinát lett. Egyévi „szakmai gyakorlatát” a Sütőipari Vállalat programozói székére váltotta. 1991-ben került a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványhoz, ahol programmenedzserként dolgozik azóta is.
Szakmai életútjuk 1991-ben kapcsolódott össze: ekkor alakították meg a FUNDAMENTUM Építőipari Tervező és Szolgáltató Betéti Társaságot, ami 1998-ban kft.-vé alakult át. A közös érdeklődés, azaz az önállóan, ugyanakkor felelősséggel végzett munka szeretete és öröme viszi őket egyre magasabbra, s teszi őket megérdemelten eredményessé a piacon. Ott, ahol nagyon sokan csak siránkoznak, ők igyekeznek pozitívan nézni a megváltoztathatatlan körülményeket is.
Plébán Mihály a szakmai irányítás mellett szakít időt a közéletre is. Aktív tagja az Építész- és a Mérnöki Kamarának. Az utóbbinál a Felügyelő Bizottságba is beválasztották. A Városi Önkormányzat Fejlesztési Bizottságának külső szakértőjeként 12 éven át bármikor számíthattak a munkájára. Alapító tagja a városi ROTARY Klubnak, melynek 2007-ben a titkára.
A szűkebb környezet, a lakóhely önkormányzati és szakmai vezetése egyaránt magasra értékeli a házaspár tevékenységét. Ez az elismerés szakmai díjban is testet ölt. Szerénységére jellemző, hogy a 2004-ben, a Vállalkozók Országos Szövetségétől kapott elismerésről, az Év Vállalkozója címről csak szűkszavúan nyilatkozik.
Mindketten kihívásnak érzik a szép épületek megálmodását, megtervezését, és jó érzés tölti el őket, amikor Sátoraljaújhelyen, vagy más helységekben viszontlátják megvalósulni a papíron már körvonalazott elgondolásaikat.
A vállalkozó házaspárnak a hobbija is közös: mindketten családjukkal foglalkoznak legszívesebben. Amellett szeretnek kirándulni, és a helyi adottságok kihasználásával síelni is.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Marcinkó Ferenc
Dr. Tóthné Wieland Ildikó
Szajkó Gábor
Szabó Sándor
Siska Tamás
Dr. Sarlósi Tibor
Ruzsinszki László
Ifjú Ogár Zoltán
Dr. Ogár Zoltán
Dr. Soós Győző
Dr. Nagy-Bozsoky József
Majorosné Csorba Olga
Dr. Kováts Dániel
Dr. Kovács Lajos
Kovács István
Kormány Pál
Juhász István
Büte Sándor
Botos Attila
Novák Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése