Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Siska Katalin
A művészetoktatás elnöke,
Nyíregyháza-Sóstóhegy
Nemcsak a megyében, hanem országosan széles körben ismerik és tisztelik dr. Szűcs Lászlóné dr. Siska Katalint. Szinte felsorolni is nehéz, hányféle tevékenységgel foglalkozik, és hány közösségre gyakorol maradandó hatást a rendkívül sikeres vállalkozó.
A nyíregyházi tanárképző főiskolán szerzett népművelés-történelem szakos diplomát. Ezt követően a Nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ Ifjúsági Centrumát vezette, ahol a rászoruló fiatalok számára tanácsadó és szolgáltató hálózatot épített ki. A jog iránti érzékenységét bizonyítja, hogy ez irányú ismereteinek bővítés érdekében elvégezte a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát. Ügyvédi szakvizsgája után valamennyi jogi szakterülettel foglalkozik, a büntetőügyektől a munkajogig, a polgári és családjogtól az oktatásjogig.
A konzervatívan gondolkodó értelmiségi rég beérte volna ennyi végzettséggel és piacképes tudással. Ám dr. Siska Katalint nem lehet a hagyományos kereteke közé szorítani, erre bizonyíték az is, hogy az elsők között hozott létre Magyarországon Alapfokú Művészetoktatási Intézményt.
Városon és falun élő gyermekek ezrei ismerkedhettek meg a művészetek különböző ágaival. Nyugodtan mondhatjuk, olyan fiatalok számára is elérhető közelségbe került a művészet, akiknek a családi indíttatás vagy az anyagiak híján kimaradt volna az életéből ez a szakterület.
Még mindig nem elégelte meg Katalin a tanulást: elvégezte az olasz nyelvtanári szakot, és 2001 nyarán pedig államvizsgázott a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen, ahol vállalkozásmenedzsment szakközgazdászként diplomázott. Az csak természetes, hogy ilyen szerteágazó elméleti ismeretek és gyakorlati tapasztalatok birtokában a szakmai szervezetek igényt tartanak a tudására. Ő lett az elnöke az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények Szövetségének.
Újabb fejezet az életében, amikor a Sóstóhegyi Két Tannyelvű Szakközépiskola oktatási-nevelési igazgatóhelyettese lesz. A felsőoktatás is dr. Siska Katalin szerteágazó ismereteit. Évekig tanított a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Felnőttképzési és Művelődéstudományi Tanszékén, és több éve pedig a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Intézetének Nemzetközi Jogi Tanszékén docens.
Tudományos munkássága is kiemelkedő. Szakmai folyóiratokban publikál, 2001 nyarán pedig PhD-fokozatot szerzett. A műszaki egyetem közoktatás-vezetői szakát is elvégezte, angol nyelvből közép-, olasz nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tett.
Az említett Sóstóhegyi Két Tannyelvű Szakközépiskola az 1998-as alapítás óta az Abigél Többcélú Intézménnyel, majd az Erdei Iskola bátorligeti és tivadari táboraival egészült ki. Mint arról Tóth Gábor PR-igazgató beszél, a két tanítási nyelvű szakközépiskola egy létező igény kielégítésére épült: az érettségivel rendelkező, és jó szakmára vágyó fiataloknak akartak tanulási lehetőséget teremteni. Hat szakmát hirdettek meg a banki ügyintézőtől a hostessképzésig. Bevezették az általános iskola utáni képzést és a felnőttoktatást is. Speciális osztályt indítottak a hátrányos helyzetűeknek és a romáknak. A két tanítási nyelvű szakközépiskolában az iskolarendszeren kívüli képzést (dajka, gyógypedagógiai asszisztens, gyermek- és ifjúsági felügyelő, élelmezésvezető, kulturális menedzser, közművelődési szakember) munkanélküliek – a munkaügyi központ támogatásával – igen kedvező díjazás ellenében vehetik igénybe. Az iskolarendszeren belüli képzés (banki, üzleti ügyintéző, európai üzleti asszisztens, külkereskedelmi ügyintéző, üzletkötő stb.) minimális regisztrációs díj mellett ingyenes. Nappali és esti tagozaton készítenek fel érettségire.
Az Abigél Többcélú Intézmény egyrészt magára vállalja az alapfokú művészetoktatást, melynek keretein belül óvodások és iskolások részesülnek tánc-, báb- és iparművészeti képzésben. Az Abigélben a két tannyelvű szakközépiskolához hasonlóan OKJ-s érettségire épülő iskolarendszerű képzést is indítottak. Többek közt képeznek pedagógiai asszisztenst, gazdasági informatikust, protokoll ügyintézőt, számítástechnikai szoftverüzemeltetőt, szerkesztőségi ügyintéző titkárt, PR-munkatársat, multimédia-fejlesztőt.
2003 őszén indítják a művészeti szakközépiskolai képzést, zene-, táncképző és iparművészeti tagozatokon. Az elméleti ismeretnyújtás mellett számukra nagyon fontos az, hogy növendékeik életvezetési szokásait pozitív irányba alakítsák. Ennek remek színtere az eu-s szabványoknak is megfelelő bátorligeti és tivadari tábor. Speciális tábor, biobolt, jelmez- és ruhakölcsönző egészíti ki az ezerirányú oktatási profilt. Dr. Siska Katalin a szó legnemesebb értelmében profi üzletasszony.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése