Szabó Bernát Sándorné

Iskolaigazgató,

Nyíregyháza

szszn_12-28_szabo_bernat_sandorne.jpgKeretet szeretnénk adni az Élethez! Meg akarjuk tanítani a ránk bízott gyermekeket ünnepelni, örülni. Egyebek közt ezt olvashatjuk a nyíregyházi Görög Katolikus Általános Iskola nevelő-oktató munkájáról készült tájékoztatóban. Amikor Szabó Bernát Sándorné igazgató asszonnyal az iskola 200 éves múltjáról beszélünk, óhatatlanul felmerül: generációk életéből maradt ki a hitoktatás, a vallásgyakorlás. Noha az ember egyszer elgondolkodik, mi végre született e világra, és azt teszi-e, ami az ő sorsában megíratott?

Szabóné, Valika, Máriapócson, hívő családban született 1960. január 29-én. Édesanyja, lánynevén Vizer Aranka, ma már nyugdíjas éveit éli. Korábban üzletvezetőként dolgozott. Édesapja, Feczák Miklós, nyugalmazott mozdonyvezető. Testvérei közül László Nagydoboson görög katolikus lelkész, parókus. Mónika általános iskolai tanár Máriapócson. Férje, Szabó Bernát Sándor, görög katolikus főiskolai lelkész, a hittudományi főiskola kollégiumának igazgatója. Három gyermekük született, Valéria 19 éves, bölcsészkarra jár a Debreceni Egyetemre, angol–történelem szakos. Sándor 16 éves, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium másodikos diákja. Bettina 4 éves, a Szent Miklós óvodába jár.

Szabóné, Valika, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1978-ban. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen sikerrel elvégezte az első két évfolyamot – túl volt a legnehezebb vizsgákon – amikor a sors még nehezebb döntés elé állította Szabó Bernát Sándor személyében. A papi vizsga előtt álló lelkésznek igen rövid idő alatt kellett szíve választottját oltár elé vezetnie. Valikának pedig döntenie kellett: vagy folytatja orvosi tanulmányait, vagy papfeleség lesz. Döntésében segített a neveltetése, hiszen szüleitől is a keresztény szellemiség értékeit tanulta, s bár nem volt könnyű, azért feladta az orvosi hivatással járó karriert az akkor még igencsak hátrányos megkülönböztetést elszenvedett papi szolgálat kedvéért. Leendő férje hivatását helyezték előtérbe.

Ráadásul Debrecenbe helyezték a férjét, így a kísértés még nagyobb volt a tanulmányok folytatására. Ám megszületett Valika, és így a fiatalasszony a gyermeknevelésben találta meg – egyelőre – az önmegvalósítást. Két év debreceni szolgálat után következett hat év a Szatmár megyei Ura községben, majd 1988 és ’95 között felejthetetlen éveket töltöttek a Hajdú megyei Nyíradonyban. Közben tanárképző főiskolai diplomát szerzett Szabóné biológia–könyvtár szakon. A nyíradonyi iskolában bekapcsolódott az értékközvetítő és képességfejlesztő programba. Emberismeretet tanított. Továbbképzéseken vett részt. Szép lassan, de biztosan megtalálta a helyét a pedagógiai szakterületen. 1995 és ’98 között a férje Oroson szolgált, majd az ő betegsége jelentett valódi mélypontot a család életében. Amikor felgyógyult, a hajdúdorogi megyéspüspök mindkettejüknek segített, a férjet kinevezte kollégiumi igazgatónak, a felesége – miután egy évig meggyőződött vezetői rátermettségéről is – kinevezte a görög katolikus általános iskola igazgatójának.

Megpróbáljuk összeszámolni, hány munkakört tölt be Valika az igazgatói poszt mellett. Adminisztrátor, iskolatitkár, élelmezésvezető, gondnok, telefonközpontos és tanár egy személyben. Mint mondja, most tanul olyasmit, aminek azonnal hasznát veszi, a BME közoktatás-vezetői szakát végzi, hamarosan befejezi az első tanévet.

A görög katolikus általános iskola 1998-ban nyitotta meg kapuit, bár a levéltárban végzett kutatások alapján az igazgatónő 1806-ig talált dokumentumokat az iskola nyíregyházi működéséről. Folyamatosan fejlesztik, jelenleg első, második és harmadik osztályosokból áll, és ötvenhatan tanulnak itt. Hét főállású pedagógus és öt óraadó tanár alkotja a tantestületet. A pedagógiai programban azt fogalmazták meg, hogy az erkölcsi nevelésre helyezik a hangsúlyt, a közismereti tárgyak közül kiemelten foglalkoznak a magyar nyelvvel – heti kilenc órában – és a matematikával. Óriási fejlesztési elképzelések részesei lehetnek, hiszen 2003-ra készül el a hittudományi főiskola, 2005-re bővítik az iskolát új szárnnyal, tornateremmel, uszodával, és 2010-re fejezik be a jelenlegi épület rekonstrukcióját.

Nagyon jó kapcsolatot ápolnak az egyházközséggel. Az a tapasztalat, hogy néhány szülő épp a gyereke révén ismerkedik meg a hitélet dolgaival. A szülői értekezleteken közös álláspontot alakítanak ki a pedagógusok és a szülők.

Törekednek az ökumeniára, hiszen nem az számít, hogy görög vagy római katolikus-e a gyerek, mert a hitbeni igazság és a keresztség ugyanaz. Ami a lényeg, hogy szellemi bázis legyen ez az iskola, amely szilárd erkölcsi alapot nyújt a felnövekvő generáció tagjainak az élethez.

Szabóné elégedett embernek érzi magát, mert úgy látja, hasznos munkát végez annak a közösségnek a javára, amely az életteret jelenti számára.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése