Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kiss Attiláné
Vezető óvónő,
Napkor
Már a második generációval találkozik napi munkája során Kiss Attiláné, született Kocsis Irén vezető óvónő Napkoron. Kereken három évtizede, hogy erre a pályára lépett, és a szakmaszerzés fontossága mellett a szülőföld iránti kötődését emeli ki, mint életútja meghatározó elemét. Jól példázza ezt a családalapítása, ugyanis a férje a Somogy megyei Lengyeltótiból költözött át hozzá az ország másik felébe. Napkoron született 1953. április 5-én. Édesanyja, Mendler Mária előbb a családi magángazdaságban, majd a termelőszövetkezetben dolgozott, 78 éves, és ma már a gyermekek, unokák sikereinek örül. Az édesapa, néhai Kocsis Miklós, 57 évesen távozott szerettei közül, haláláig ő irányította a családi gazdálkodást. Irénkének a testvére, Mária, egy iskola gazdasági irodáján előadó. A férje, Kiss Attila, vállalkozó, belföldi fuvarozással keresi a család kenyerét. Házasságukból két gyermek született, Anita a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemre jár, Attila a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium diákja.
A Krúdy-gimnáziumban 1971-ben érettségizett, majd képesítés nélkül a napkori óvodában helyezkedett el. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán diplomázott az óvónői szakon, s mivel levelező tagozaton végzett, időközben sok szakmai gyakorlatra tett szert. Nagy szeretettel gondol egykori elődeire, Bucskó Gézáné Évikére és Lajsz Istvánné Marikára, ők szerettették meg vele az óvodai nevelés mindennapjait. 18 évesen állt munkába, és egyből 36 fős csoportba tették. Nagyon büszke rá, hogy már a pályakezdő években Ferenczné Eta szaktanácsadó elismeréssel szólt az általa végzett munkáról. 1981-ben megbízott óvodavezető lett, majd ’82. március elsejétől függetlenített óvodavezetőként foglalkoztatja a fenntartó. 1987-ben lebontották az óvoda régi épületét, és egy minden igényt kielégítő, öt csoportos intézményt emeltek a község központjában. Megvalósulhatott Kiss Attiláné álma: minden napkori óvodáskorút fölvehetnek az intézménybe.
Szinte hihetetlen, hogy tíz éve 150– 160 gyerek jár az óvodába, és senkit nem kényszerülnek elutasítani. A születések számából látszik, hogy az elkövetkező két-három évben is ugyanilyen létszámra számíthatnak. Jelenleg hat csoportban 2–2 óvónő és a vezető óvónő oldja meg a nevelőtestületre háruló feladatokat. Még a dajkák is elvégezték a dajkaképzőt. Kissné Irénke büszke arra, hogy nagyon kreatív, igényes óvodapedagógusok alkotják a nevelőtestületet. Ráadásul az átlag életkoruk 40 év, így tehát hosszú ideig számíthat ugyanazokra a nevelőkre. A hagyományápolást és a természetvédelmet tették meg a helyi nevelési program alapjának. A gyerekek a felnőttek irányításával gyűjtik a régiségeket a faluban, és mini kiállításuk az óvodában ráirányítja a figyelmet a szülőföldhöz való kötődés fontosságára, a régmúlt korukban élt elődeik tiszteletére.
A neves ünnepeket közösen tartják meg, a Mihály-napon a környékbeli óvodásokkal is találkoztak, csutkababát készítettek, megajándékozták egymást. A szüret náluk igazi mulatság, a szülők szívesen látják a kertjeikben az almát, diót, szőlőt szüretelő gyerekeket. Luca napján hagyományőrző műsort mutatnak be az intézményekben, csak úgy, mint a napkori betlehemessel is felkeresik a hivatalokat. Együtt köszöntik a Balázs-napot, a gyermekeknek és a felnőtteknek is megrendezik a farsangot. A gyermeknap környékén a falunapi programsorozat az óvoda aktív részvételével kerül megrendezésre. A helyi vállalkozók közül különösen a Sotex támogatja a tevékenységeiket. Tizenöt éve rendszeresen megrendezik a jótékonysági estet. A bevételből mozgásfejlesztő játékokat, fonott bútort és mindent, ami a napi munkához ma már szükséges, be tudják szerezni.
A szülők ma már sokkal inkább partnerek, mint korábban. A helyi nevelési program megvalósításában aktívan részt vesznek. Családcentrikus az óvoda és a szülők, gyermekek együttműködése. Egy generációval ezelőtt a szülők még örültek, hogy a kicsiket ellátják, gondoskodnak nekik a napi teendőkről. Ma pedig a gazdag óvodai program mellett is igényelnek plusz foglalkozásokat. Éppen ezért vezette be az óvoda a gyöngyfűzést, a gyógytestnevelést, a drámajátékot, a furulyát, a népi gyermekjátékokat. Ugyancsak örülnek a szülők, hogy a logopédus kijár az óvodába és már az iskola előtt megtanulhatnak helyesen beszélni a rászorulók.
A Nyírségi Óvodaszövetség tagjaiként aktívan bekapcsolódik a napkori óvoda a vezetők képzésébe, a szakmai programok összeállításába. Gyakran adnak helyet a szövetség rendezvényeinek. Mint ahogy Kiss Attiláné kifejtette, országos együttműködésre is sor kerül, nyitottak a világra, hisz ugyanolyan célokat tűznek maguk elé, mint az ország bármely óvodájában ezt teszik.
Nagy hangsúlyt helyeznek az iskolával történő kapcsolatápolásra. Évente négyszer felkeresik az óvodapedagógusok és a gyerekek az iskolát, illetve viszontlátogatásra érkeznek hozzájuk az iskolából. Szerencsés helyzet, hogy a községben egy óvoda és egy iskola működik, ezért természetes, hogy itt folytatja majd tanulmányait a kisgyerek. Kissné szerint ma a társadalmi igényeknek sokkal jobban megfelel a szolgáltató óvoda, mint korábban.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése