Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Szabó László
Arany Katedra díjas iskolaigazgató,
Nyíregyháza
Egykor tanyaként tartották számon Szorgalmatost, dr. Szabó László lakóhelyét, mára önálló községgé vált a nevében is jelzett, felmenőkig visszamenőleg szorgalmasan dolgozó emberek szűkebb szülőföldjeként ismert falucska. Néhány dologban sajátos listát vezet az igazgató úr a kartársai körében, mégpedig abban, hogy 35 éve tölt be igazgatói posztot a megyeszékhely oktatási intézményeiben. Ebből negyedszázadot a Zelk Zoltán Általános Iskolában. A köznyelvben piros iskolának becézett intézmény 2005-ben ünnepli megalapításának 25. évfordulóját, és működése egybeesik egy nagy ívű pedagógusi, iskolaigazgatói pálya kiteljesedésével. Országosan is ritkaságszámba megy, hogy valaki – nekifeszülve oktatáspolitikai áramlatoknak, rendszerváltozás utáni fenntartói elvárásoknak – igen magas szinten tudjon megfelelni az első számú vezetői poszt betöltéséhez szükséges követelményeknek. Nem véletlen, hogy dr. Szabó Lászlót Arany Katedra díjjal tüntették ki 2005-ben.
Indíttatása a tisztességesen elvégzett munka, a teljesítmény megbecsülésére ösztönözte. Édesapja, Szabó József az akkor egyetlen szorgalmatosi kisboltban kereste a kenyerét. Édesanyja, lánykori nevén Kiss Erzsébet a család összetartását, a gyermekek felnevelését helyezte élete középpontjába. A saját család megalapításánál Szabó László élete párját a pedagógusok közt kereste és találta meg Horváth Ildikó biológia–földrajz, később pedagógia szakos tanár személyében. Leányuk, Rita építészmérnök, közgazdasági főiskolát végzett. Két kislánya, Dóra és Anett cseperedése, kibontakozó személyisége nagy örömmel tölti el a nagyszülőket. A Szabó család másik gyermeke az édesapa nevét és hivatását vitte tovább, biológia–testnevelés szakos diplomát vett át a Nyíregyházi Főiskolán.
Hajdúnánáson érettségizett a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban, majd a nyíregyházi tanárképző főiskola biológia szakán tett részállamvizsgát. Testnevelés szakos oklevelét az egri tanárképzőn vette át. Megkóstolta a vidéki tanítóra háruló sokféle elfoglaltság okozta örömet és elégedettséget. Nagyon jólesett neki, hogy az emberek megbíztak a fiatal tanárban. Szülőföldjéhez közel, Tiszavasváriban kezdte el a hivatás gyakorlását, majd a nyíregyházi tanyai kollégiumban folytatta azt. Szívéhez mindig is közel álltak a többszörös hátránnyal induló, ám azt leküzdeni akaró diákok. Ma már igen büszke sok tanítványára, akik dacolva a nehézségekkel saját erőből és pedagógusaik kitartó támogatásával eljutottak a tudomány, a művészet, az oktatás csúcsaira.
Szabó László irányította öt éven át a Jókai Mór Általános Iskolát, erre az időszakra esik doktori értekezésének megvédése is. Nyíregyházán tetőzött a demográfiai hullám, sorra nyíltak az iskolák. Az akkor még számmal jelölt intézmények közül a 19-es számú általános iskolának az igazgatását kapta feladatul. A megyeszékhelyen a második legnagyobbként fogadta a tanulókat az intézmény. Mára a gyermeklétszám folyamatos csökkenése ellenére is komoly nagyságrendet őrzött meg az iskola, ahová most 508 gyermek jár. A tantestületet 51 pedagógus alkotja, az adminisztrációs és a technikai feladatokat 15 alkalmazott látja el.
Az intézmény megőrizte és továbbfejlesztette az indulásnál meghatározott profilját. Az „A” osztályokban két tanítási nyelven folyik az oktatás, a „B”-ben az angol és az informatika dominál, míg a „C” osztályokban a drámapedagógiát helyezik előtérbe. Kiemelt sportág a kosárlabda, amiben sikeresen szerepelnek csapataik a különféle vetélkedéseken és a diákolimpiákon. Nagy figyelmet szentelnek az atlétikának és a tollaslabdának. Hosszú évek óta dr. Szabó László tölti be a tollaslabda-szakosztály elnöki posztját a megyei sportszövetségben. Kiemelkedő tevékenységéért a 2005. évi sportgálán vehette át a Sportmunkáért Emlékplakettet. Több mint 10 éve vezeti Nyíregyházán a városi igazgatói munkaközösséget. Ez egyben jelzi kollégái nagyrabecsülését is. Nemrégiben az európai uniós csatlakozás adott elég tennivalót az intézményvezetőknek. Különösen a minőségbiztosítás terén alkottak kimagaslót, hiszen azok közé tartoznak a megyében, akik eleget tettek a Comenius-2 minőségbiztosítás program kívánalmainak.
Negyvenegy esztendeje áll a katedrán. Dr. Szabó László 35 éve iskolaigazgató, ebből negyedszázada ugyanazt a Zelk Zoltán Általános Iskolát irányítja. Sikeres igazgató, elismert sportszervezési vezető. Nem véletlenül kapta meg az Arany Katedra Emlékplakettet 2005-ben az Oktatási Minisztériumtól. Bár szívesen dolgozna még szeretett hivatásában, de családja unszolására igyekszik többet foglalkozni az egészségével, és most már több figyelmet fordítani unokáira. Egy sikeres és gazdag életpályával a háta mögött a 2005-ös tanév végén nyugalomba vonult.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése