Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Czövek Istvánné
Igazgató,
Nyíregyháza
Sárospatak mellett egy kis faluban Vajdácskán született, ahol édesapja görög katolikus lelkészként teljesített szolgálatot. Nem volt véletlen a pályaválasztása, hiszen felmenői között voltak pedagógusok, apai nagyanyja tanítónőként dolgozott a Leveleki Általános Iskolában. Tőle örökölte a pedagógusvénát, bár más lehetőségeket is kihasználhatott volna, de úgy érzi, kicsit sorsszerű, hogy ebben az irányban kereste boldogulását. A természet szeretete gyermekkori indíttatású, amelyben természetesen közrejátszottak azok a körülmények, ahol és ahogyan élt. Édesanyja is természetkedvelő ember volt, szabad idejében gyakran beültette legkisebbik lányát családi Trabantjukba, amely hegyi túrájuk kiindulópontjához röpítette őket. Ilyenkor elindultak a hegyek közé felfedező körútra, vonzotta őket az ismeretlen, hiszen az évszakoktól függően mindig más-más arcát mutatta a Zemplén.
Középiskoláit Sátoraljaújhelyen végezte. Kollégiumban lakott, kemény világ volt, hiszen 14 évesen elkerült szüleitől, testvéreitől, és az is nagy fájdalma volt, hogy a szigorú kollégiumi szabályok miatt hetente csak egy alkalommal mehetett haza a várostól alig 20 km-re fekvő otthonába. Nem szerette a kollégiumi bezártságot, és hogy elfoglalja magát, mindenben nyakig benne volt, ami a gimnáziumban történt akár kosárlabdáról, tájfutásról vagy síelésről volt szó, de járt Kazinczy-versenyekre, ahol minden alkalommal szép eredményt ért el, mindig jó volt a kommunikációs készsége. A középiskola befejezését követően Vajdácskán tanított, és ez az egy esztendő meghatározta a továbbiakat is. Megszerette a tanári pályát, hiszen nemcsak természet-, hanem emberközpontú környezetbe született.
Munkatársai, volt tanárai is erősítették ezt az elhatározását, így a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, magyar–történelem szakra jelentkezett. Jó szellemi nívójú csoportba került, a tanulás és vizsgák mellett sok mindennel foglalkoztak, évekig szerkesztették a főiskola lapját, részt vettek pantomimfesztiválokon, ahol két évig háziasszonykodott, bekapcsolódott a TDK-munkába, nem voltak eseménytelenek ezek az évek sem.
Diplomája kézhezvételét követően, jelenlegi munkahelyén, a Szabó Lőrinc Általános Iskolában kezdett el tanítani. Megkedvelte ezt az iskolát, úgy véli, többek között azért, mert az ő lelkéhez ez a kissé falusias miliő közelebb áll, mint a zsúfolt városi környezet. Végigjárta a szakmai ranglétrát, volt osztályfőnök, diákönkormányzatot segítő tanár, munkaközösség-vezető, gyorsan következtek egymás után ezek a lépcsőfokok, és közben, egyáltalán nem mellékesen, megszülte fiát. 1994-ben pályázott az igazgatói posztra, ez már a harmadik ciklusa.
Azt mondja, addig érdemes ezt a feladatot ellátni, amíg az embernek vannak új ötletei, nem fárad bele. Óriási lendülettel vetette bele magát a munkába. Ez volt az az időszak, amikor először vált érzékelhetővé a gyereklétszám gyors ütemű csökkenése. Az volt a nagy kérdés, hogy ebben a lakókörnyezetben a jó színvonalú oktatás mellett hogyan őrizheti meg az iskola működőképességét. A 90-es évek elején már foglalkoztak informatikával, számítástechnikai tagozatot indítottak, idegen nyelveket tanítottak, és emellett új irányokat kerestek, hogy felvegyék a versenyt a többi intézménnyel az oktatás piacán.
Az első nagy lendületes változtatás 1998-ban, az akkor induló pedagógiai programmal kezdődött. Viszonylag széles társadalmi és belső igényfelmérésre alapozva határozták meg az oktatási célokat, és ekkor kezdtek el teammunkában anyagot gyűjteni a programhoz. Már a ’98-ban megjelent programban igen hangsúlyosan szerepelt a diákok egészséges életvitelének, harmonikus testi-lelki egészségének fejlesztése. Ebben az időszakban a szabad iskolaválasztással egy spontán szegregáció indult meg a város intézményei között. Ennek következtében megemelkedett ebben az iskolában azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek valamilyen speciális fejlesztésre volt szükségük. Innen kezdődően indult el egy olyan módszeres folyamat, amelyre felépítettek egy továbbképzési szisztémát, amelybe beillesztették a környezetvédelmi, természetvédelmi oktatást, a sajátos nevelést igénylő gyerekek képzését. Ezeknek a céloknak a megvalósítását segítette a Comenius I minőségfejlesztési program. Ezen a vonalon elindulva alakult ki egy feladatkultúrás szervezeti modell. Ami azt jelentette, hogy kis csoportokban dolgoztak, de nem hanyagolták el az oktatás hagyományos irányait sem. Hatékony volt a munkájuk, amit az is bizonyít, hogy az iskolát felvették a KOKOSZ-ba, majd pályázaton elnyerték az Ökoiskola címet.
Az iskolában nevelési cél a tanulók testi-lelki egészségének a fejlesztése, úgy véli, neki és az általa irányított kollektívának ehhez példát kell mutatnia. Nem esik nehezére, hiszen a család és munka mellett fontos értéknek tartja a szellemi és testi fittség megtartását.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése