Dojcsák Margit

Iskolaigazgató,

Tiszanagyfalu

szszn_12-186_dojcsak_margit.jpgVilágéletében a közösségért munkálkodott Dojcsák Margit, a tiszanagyfalui Körzeti Általános Iskola és Óvoda igazgatónője. Ízig-vérig pedagógus, aki a gyermekek nevelésének, oktatásának, erkölcsi értékrendjük kialakításának szenteli az életét.

Az egész családja Tiszaeszláron él, mindössze a születési helyéül jegyezték be Tiszalököt 1956. március 16-án. Édesanyja, Soltész Margit, a háztartás és a gyermeknevelés tennivalóit vállalta magára. Édesapja, Dojcsák Imre, nyugdíjas termelőszövetkezeti tag, nyugdíjazása előtt gépészként dolgozott a vízügynél. Két testvér nevelkedett a családban, Imre sofőr a tiszavasvári polgármesteri hivatalban.

Margó a tiszalöki Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett ’74-ben, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanítói szakán szerzett diplomát 1977-ben. Még abban az évben lépte át a tiszanagyfalui iskola kapuját, s lassan negyedszázada tekinti második otthonának ezt az iskolát. Időközben főiskolai oklevelet szerzett magyar nyelv és irodalomból, majd 1999-ben vette át diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakának sikeres elvégzése után. Érdekességként húz elő egy régi, szép igazolványt, amely azt tanúsítja: művészeti oktatói működési engedélyt szerzett az amatőr színjátszó csoportok vezetésére, mégpedig C kategóriában. Nagyon büszke arra, hogy 1987-ben az általa vezetett közösség eljutott a XII. Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválra.

Idekerülése után nyolc évig az alsó tagozat oktató-nevelő munkájában vett részt, négy évig vezette az alsós munkaközösséget. 1980-tól a helyi Ady Endre Művelődési Ház tiszteletdíjas művelődésiház-igazgatói teendőit látta el tíz éven át. Tizenhárom évig volt szakszervezeti bizalmi. ’89-ben a Szakszervezetek Országos Tanácsától a Szakszervezeti Munkáért kitüntető jelvény bronz fokozatát vette át. 1978-tól folyamatosan részt vett a gyermekvezetők képzésében. Több éven keresztül volt a nyíregyházi városi úttörőelnökségen belül képzésfelelős, és dolgozott az úttörőelnökségben elnökségi tagként. 1981-ben – pedagógiai munkájának elismeréseként – a Művelődési Miniszter Miniszteri Dicséretben részesítette. 1985-ben a Magyar Úttörők Szövetsége adományozott elismerést Dojcsák Margitnak. A 90-es években pedig Gyermekekért Érdemérmet vehetett át.

A közösségi munkával párhuzamosan az iskolában is egyre fontosabb megbízatásokat kapott. 1989 februárjától 1991. augusztus 31-éig igazgatóhelyettes, majd sikeres pályázat után 1991. szeptember elsejétől kinevezték igazgatónak. Lassan lejár a kinevezése után a második ciklus is. Épp elég eredményről vonjuk meg a mérleget, amely pillanatnyi állapotot rögzít, hisz a könyv megjelenésének idején már újabb eredmények birtokosai lehetnek.

Míg kezdetben a szakellátottság megteremtését tűzte célul, ma a húszfős tantestületben csak szaktanárok találhatók. A hét óvónő közül hatan szereztek óvodapedagógusi diplomát. Az iskola kétszázhuszonkilenc gyermeknek nyújt oktatást, képzést. A létszám eddig változatlan maradt, pár év múlva picit csökken.

Dojcsák Margit igazgatónő mindig azt tűzte célul, hogy a tanulásnak, a tudásnak legyen értéke a felnövekvő nemzedék szemében. Évekkel ezelőtt bevezették a 4., 6., 8. osztály végén a vizsgát, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy a nyolc év során többször felmérhetik a tanulók képességeit, fejlődési ütemét. A továbbtanulási arány százszázalékos. Egyharmad részük gimnáziumban vagy szakközépiskolában, kétharmad részük szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait. A gyermekek többsége első generációs értelmiségi lesz, hisz a szülők zöme fizikai munkás.

A második ciklusban a Nemzeti Alaptantervre koncentrálva az értékközvetítés, az ismeretközlés, a képzés, a funkciógazdag tevékenységi rendszer és a szocializáció a kiemelt program. A pedagógiai koncepció hangsúlyos eleme a demokratizmus és a felelősségvállalás – ennek része a jól működő diákönkormányzat –, a tudás iránti vágy felkeltése, a gyermekközpontúság és az esélyegyenlőség megteremtése. Mottóul azt választották: „Jó szóval oktasd, játszani is engedd…” Ehhez kapcsolódik az óvodásoké: „A játék, az gyönyörű…”

Népszerűnek ígérkezik a művészeti oktatás, amelyet 2001 szeptemberében vezetnek be báb- és színjátszás, képzőművészet, média, népi tánc és társastáncban. Százötvennégyen jelentkeztek az első körben. Hangsúlyt helyeznek a fakultáció keretében létesített számítástechnika, az ezermester, és a háztartástan oktatására. Rajz- és informatikai szaktantermük van, de a földrajzot, magyart, kémiát, fizikát is hasonló körülmények között oktatják.

Differenciáltan foglalkoznak a tehetséges és a felzárkóztatásra szoruló gyerekekkel. Sokat segít ebben a szakszolgálat, amelyben logopédus, gyógytestnevelő és pszichológus is részt vállal a munkában.

Az igazgatónő szabadidejében olvas, zenét hallgat – vagy éppen tanul az állandóan változó oktatási rendszerhez igazodva.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése