Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Császári János
Nyugalmazott iskolaigazgató, főtanácsos,
Nyíregyháza–Nyírszőlős
Élete összefonódott a hazai pedagógia történelmével. Nemcsak megélte, hanem tevékeny részese volt a tanyai iskolák átszervezésétől kezdve a sok-sok reformon át a XXI. század modernnek tartott nevelési, oktatási koncepcióinak. Negyvenkét éven át a katedráról és az igazgatói székből irányította a diákság generációinak szellemi fejlődését. Nemrégiben vonult nyugalomba, jól megérdemelt pihenését tölti. Ám ismerve az ő hihetetlen energiáját, a közélet iránti érdeklődését, nem véletlenül tevékenykedik a nyíregyházi képviselő testületben. Nyugdíjba vonulását nemcsak a kollégák szeretete, a szülők tisztelete és tanítványai rajongása kísérte, mivel megkapta Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatától a Díszpolgári címet.
Császári János, a nyírszőlősi Szőlőskert Általános Iskola igazgatója pályafutásának betetőzéseként élte meg, hogy végre sikerült tízévnyi pályázás után elérnie: kapjon új iskolát, tornatermet, közösségi és iskolai könyvtárat az intézmény. A 240 millió forintos pályázatban már az Európai Unió pénze is benne van, valamint az önkormányzat is támogatja a régen esedékes létesítmény felépültét. Az első kapavágásra 2005. szeptember elsején került sor, és már birtokba is vették a régivel egybeépített és ezáltal modernizált intézményt. Nemcsak a gyerekek használják, hanem a lélekszámban gyarapodó, valódi kertvárosi képet mutató Nyírszőlős felnőtt lakossága is számíthat a tornaterem használatára, könyveket lapozgathatnak, internetezhetnek, zenét hallgathatnak, és más művelődési programokra, szórakoztató rendezvényekre is eljöhetnek a helybeliek. Az iskola falain belül több generáció tanulhat, művelődhet, sportolhat, szórakozhat. Mód nyílik a felnőttképzés keretében tanfolyamok szervezésére, és közművelődési feladatokat is elláthatnak. A hely tehát adott, az itt megszerezhető kincs közösségi. A diákoknak pedig ma már szinte természetes, hogy nyelvi labor, informatikai szaktanterem széles sávú internethasználattal várja majd őket az új tanévben. Ezért munkálkodott egész pedagógusi pályáján Császári János.
A kartársai pedig minden elképzelhető nehézséget vállaltak az akkori tanév „levezénylésére”, csak azért, hogy zökkenőmentesen haladjon az építkezés és a felújítás. Nyírszőlős régebben épült házai új ruhát öltöttek, a mostanában felhúzottak pedig a kor színvonalán teljes összkomfortot adnak gazdáiknak. Az óvodaépület – amely legalább annyira esedékessé vált, mint az iskola – már elkészült, és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy csodájára járnak a szülők és az ötletet lemásolni akarók. Az új intézménnyel egy időre befejeződött a fejlesztés a városnegyedben, legalábbis ami az oktatás külső jegyeit illeti. Hosszú út vezetett odáig, amíg a vadastanyai iskolában tanító Császári János és a szintén pedagógus felesége a legkorszerűbb pedagógiai módszerekben gondolkodhattak. Mint mondja: teljesen mást vár el ma a társadalom, a szülő, a fenntartó önkormányzat és maguk a gyerekek az iskolától, mint amikor ő kezdte betűvetésre tanítani a legkisebbeket. A több mint négy évtizede elkezdett hivatásgyakorlást nehéz és talán felesleges is összehasonlítani a maival. Megváltoztak a társadalmi körülmények, felgyorsult az életritmus, a megszerezhető tudás mennyisége rohamléptekkel növekszik, a tegnap tanult ismeretet mára lomtárba tehetjük.
A versenyt pedig csak az tudja felvenni a gyorsuló idővel, aki nyitott, fogékony az újra, és érez magában elszántságot a még több tudás befogadására. Császári úr neveket idéz, hány sikeres emberpalánta került ki az egykori diákotthon falai közül!
A tanyákon bezárt iskolákból a nyírszőlősibe hozták a szülők a tehetséges gyerekeiket, mert a szűkösebb anyagiak miatt távoli városokba nehezebb lett volna bejutni.
Az itt létesített tanyai kollégium felkarolta ezeket a gyerekeket, és a mindennapi komfort mellé tudást, tartást és az örökös tanulni vágyás érzését oltották beléjük.
Ebből a kollégiumból került már ki érsebész főorvos, s kerültek ki pedagógusok, jogászok, szakmunkások százai.
„Csak a változás az állandó” – idézhetjük a közismert mondást. 1990-ben megszűnt a szakfelügyeleti rendszer, és az önkormányzatok szakmai ellenőrzési joga is tovatűnt a rendszerváltozással.
A nyugalmazott igazgató úr büszke arra, hogy a kollégái minden változást megértéssel és jó szándékkal fogadtak, így például sikerült megoldani, hogy a kényszerű létszámcsökkentést a nyugdíjazással kötötték egybe. Soha nem kellett senkinek felmondani a munkaviszonyát, ez pedig nyugalmat, egzisztenciális biztonságot nyújtott a tantestület tagjainak. Császári János kiemelkedő pedagógusi és igazgatói munkáját elismerte már a megyei önkormányzat, a szaktárca, megkapta a főtanácsosi címet. Nyugdíjas éveiben több időt szentelhet családjának, unokáinak.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése