Nyíregyháza-Felsősima

Váci Mihály ilyen tanítókat álmodott, mint Albert János. Szinte hihetetlen az a szeretet, amelylyel a szétszórt tanyák népét – gyereket, öreget, felnőttet – egy fészekaljnyi közösséggé igyekezett varázsolni. Albert János nem ismerte a lehetetlent, ha kellett, kilométereket gyalogolt, akárcsak azok a kisdiákok, akiknek a felemelkedés egyetlen esélyét kínálta az összevont osztályokkal működő tanyai iskola. A tanító úr számára nem léteztek nehezen kezelhető szülők, pedig ha valaki, akkor ő igazán elmondhatta magáról, hogy mindent latba vetett annak érdekében, hogy a sokszoros hátránnyal – etnikai, szociális, anyagi – kezdők ugyanoda juthassanak el, mint szerencsésebb társaik.

Zomboron 1944. augusztus 29-én született Albert János bányász és Polyák Mária háztartásbeli anyuka fiaként. Tiszanagyfaluban jó eredménnyel végezte iskoláit, ezt követően a híres Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett le 1963-ban. Noha a tanári pályát érezte élethivatásának, egy évig fizikai munkásként dolgozott. A nyíregyházi tanítóképzőben szerzett végbizonyítványt. 1968-ban elvett feleségül egy szép barna lányt, Farkas Piroskát, aki a városi tanács vb. titkárságán, majd a megyei közlekedésfelügyeletnél dolgozik. Házasságukból két gyermek született, Csilla, aki apja nyomdokaiba lépve szintén tanító lett és még egy ideig ugyanabban a tantestületben oktatták, nevelték a kicsiket Felsősimán. Fia, Flórián, autószerelő szakmát szerzett. 2000. augusztus 19-én megszületett imádott kis unokája, Zsombor, Csilla fia.

Tanítói pályáját az újfehértói 1-es iskolához tartozó Bokorhegyi Tagiskolánál kezdte mint vezető tanító. Ám hazahúzta a szíve Tiszanagyfaluba, s az akkori lehetőségeket figyelembe véve itt nappal tanított, este tanult és átvehette a sikeres államvizsga után a diplomáját. Családi életében örömteli esemény, kislánya megszületése jelentette a boldogság mellett a gondot, mert az ifjú anyuka nem tudta a bejárás nehézségeit leküzdeni. Ezért Albert János megpályázta a nyíregyházi 8-as iskolához tartozó Polyákbokori Tagiskola tanítói állását. 1971 szeptemberében foglalta el az új állást és igen nehéz körülmények között, összevont cigányosztályban tanított 1978-ig.

Ez az év ismét jelentősnek bizonyult az életében, mert a kisfia megszületésével – 1978. augusztus 21. – szinte egy időben megszűnt a Polyákbokori Tagiskola – és Albert Jánost áthelyezték a Felsősimai Általános Iskolához. Ezek az intézmények a korábban 8-as számot viselő, de méltóképpen Váci Mihályról elnevezett rozsrétszőlői iskola részei. Ez az iskola vállalkozott arra, hogy a zömében tanyákon, külterületeken élő gyerekeknek városi szintű oktatást és családias közösséget teremtsen. Így juthatnak el a nívós nyíregyházi gimnáziumokba, szakközépiskolákba innen a nyolcadikosok.

Hogy ebben az eredményben milyen meghatározó szerep jut a pedagógusnak, arról az igazgató úr, Szilágyi Béla és kolléganői mesélnek. Idézik a hőskort, amikor úttalan utakon, kilométereket gyalogoltak az alsósok is a buszmegállóig. S ha már beértek az iskolába, az teljesítmény volt arra a napra. Ezeket a gyerekeket nem autóval hozták a szülők a kapuig, hanem jó, ha egyáltalán szorgalmazták az iskolába járást. Albert János úgy gondolta, ha már összejött az osztály, ne csak tanuljanak, hanem készüljenek is az életre. Szervezett nekik számtalan programot, népi táncot, irodalmi színpadot, kirándulást. Jó szívvel vállalta a gyermekvédelmi feladatokat, társai bizalmából szakszervezeti csoportbizalmi lett. Napközis nevelőként is dolgozott, vezetett munkaközösséget, 1996-tól pedig ő irányította a felsősimai tagiskolát.

Harmadik éve, hogy kidolgozta a kisebbségi felzárkóztató programot a cigány gyerekek számára. Pályázott, hogy több pénz jusson a számtalan hátrány ledolgozására. Kifejezetten jó kapcsolatot alakított ki a cigány kisebbségi önkormányzattal, a roma gyerekek és szüleik életkörülményeinek javítására, tudásuk fejlesztésére, kulturális és szocializációs beilleszkedésük erősítésére. Amikor az általa kidolgozott program kiteljesedhetett volna, és beértek lassan az évtizedek fáradozásai, Albert Jánosnak időnap előtt itt kellett hagyni a szeretteit. Még a betegágyán is azon töprengett, miként folytatja az elkezdett, hatalmas, nagy ívű programot. Elkeseredett napjaiban mondogatta, ha ő nem lesz, bizonyára szétszéled az osztály.

Mintha megérezte volna a bekövetkező véget. A gyereklétszám csökkenése kényszerű összevonásokat sürget, nem valószínű, hogy fenn tudja tartani az önkormányzat a kis létszámú – alig húsz tanulóból álló – iskolaosztályt. Márpedig ezeket a gyerekeket nem hordják be a szülők az igazán modern, barátságos, európai uniós elvárásoknak is megfelelő központi intézménybe.

Lehet, hogy hátára kapja őket a forgószél és legfeljebb szép emlékként őrzik meg a tanító urat, aki egy személyben volt számukra az iskola, a társadalom, az örökké segíteni akarás. A kollégák egy mindig segítőkész, fáradhatatlanul munkálkodó, vérbeli pedagógust gyászolnak személyében. Családjának még új házat épített és rájuk bízta a folytatást.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)