Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bakti János
Alpolgármester, vállalkozó,
Napkor
Fiatalos, energikus és szókimondó személyiség Bakti János. A negyvenes éveibe éppen csak belépett alpolgármester egyre meghatározóbb szerepet vállal a közéletben és a vállalkozói szférában egyaránt. Nyíltsága, határozottsága mindkét területen előrevitte karrierjét.
1971 augusztusában született Apagyon. Igazi szabolcsi embernek vallja magát, hiszen életének döntő része egy háromszögben zajlik: szülőfalujához köti jelenlegi üzlete, Nyírtéten lett igazi vállalkozó, ahol egy évtizeden át versenyszerűen futballozott is, Napkor pedig a családalapítást és a közéleti szereplést hozta el számára. Szívesen emlékszik vissza gyermekkorára. Édesapja az Állami Gazdaságban dolgozott, édesanyja a téeszben. Igazi szabad élet volt, középpontban a sporttal, jó közösséggel, melyből sok barátság máig is él. Osztályfőnöke javaslatára jelentkezett a baktalórántházi Vay Ádám Gimnáziumba. Bár egyenruhás pályára is áhítozott, azt számára csak a sorkatonaság jelentette.
Nyírtéten helyezkedett el egy fonóipari cégnél, ahol felvétele után két hónappal beadta a felmondását. Úgy érezte, több van benne, minthogy három műszakban dolgozzon. De nem kitették, hanem meglátva benne a lehetőséget, kiemelték. Jókor volt jó helyen: az irodára került, a vezető melletti egyetlen férfiként. S mivel a főnök sokat volt távol, egyre több feladatot bízott rá. Ő tartotta a kapcsolatot a vevőkkel, később már a fővárosi üzleti partnerekkel is mint vezető értékesítő. Így nem véletlen, hogy 1997-ben ügyvezetőként költözött Budapestre. Csak hétvégén járt haza, ahol hatvan család megélhetését biztosította. Az induló kínai árudömping azonban nehéz feladat elé állította a hazai könnyűipart. Mivel a cége nehézkesen reagált, ő 1999-ben egyéni vállalkozásba kezdett. Maradt a kötőfonalak területén: nyugati importtal és exporttal dolgozott kiváló minőségben, de pár év múlva ez sem volt versenyképes a kínai árakkal szemben. Ekkor néhány esztendeig teherfuvarozással foglalkozott a jelentősebb autópálya-építések idején.
2006-ban találta meg azt, amire azóta is nagyon büszke. Korábban már volt kapcsolata az apagyi pékséggel, amelyről azt hallotta, hogy eladó. Rövid idő múlva már ő üzemeltette a céget. Nemcsak az üzletmenetet látja át, és a vásárlókkal tartja a kapcsolatot, mint korábban, hanem majdhogynem mikrobiológiai szinten is belelát a gyártásba. Ez is hozzájárul a sikerhez, ami a számokban azt jelenti, hogy közel huszonöt település boltjaiba és iskoláiba szállítják a friss árut. Pékségének termékválasztéka lefedi a teljes skálát.
Mint mondja, ez igazából az élet iskolája, ahol a végzettségtől sokkal fontosabb a józan paraszti ész használata. Büszke rá, hogy a régen nagy becsületnek örvendő kenyér adja a kenyerét. Ad belőle másoknak is: szívesen támogatja a velük élő helyi civileket, hátrányos helyzetűeket egyaránt. Mindemellett szeret az emberekkel is foglalkozni: a saját munkatársaival éppúgy, mint a vásárlókkal. Így könnyen érthető, hogy egy másik, emberekkel foglalkozó szféra is magához vonzotta: a közélet.
Családalapítása Napkorra szólította, itt született három lánya: Gréta, Boglárka és Janka, akikre nagyon büszke. Új közösség és barátok várták, melyből egyre komolyabb beszélgetések születtek. 2002-ben megalapították a Fidesz helyi alapszervezetét, 2006-ban ott volt a helyi önkormányzati választások részeseként, ekkor képviselő-testületi tag lett, s számos helyen megfordultak a falu érdekében. A munkájára többen felfigyeltek, így a párt helyi elnöke lett, majd választókerületi elnöke mellett dolgozott, amihez őszintesége, egyenessége is nagyban hozzájárult. A 2010-es kampány sikeréből ő is kivette a részét, hiszen az országgyűlési választás első fordulójában szerzett mandátumot a jelöltjük, dr. Budai Gyula.
A kormánybiztos megyei hátterét másokkal együtt azóta is ő szervezi, rendezi, ami számára kifejezetten élvezetes, operatív munkát jelent. De nemcsak háttérember: a megyei lista nyolcadik helyén került be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlésbe, s „választott” hazájában, Napkoron alpolgármester lett. Ebben a munkát, a feladatot, a felelősséget látja, s persze a kihívást, hogy maradandót tudjon alkotni minden területen. Mindemellett vállalkozását sem szeretné leépíteni. Futballozni már nem marad ideje, azért a sportéletben részt vesz: ő a sportköri elnök Napkoron. Ezekkel párhuzamosan egy másik hiányt is igyekszik pótolni. Bár mindig az élet iskoláját járta, és szerinte az a fontos, hogy az adott területen megállja a helyét, most beült az iskolapadba. A Debreceni Egyetem gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökeként fog diplomát szerezni. Itt is érvényes a hitvallása: ha valamihez hozzákezd, szereti jól csinálni.
(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése