Napkor

Balogh István elmúlt negyven éve a tisztességes, becsületes munkásélet példája. Gyermekkorától kezdve kemény fizikai munkát végez, s hozzáállásával, tettrekészségével egyöntetű megbecsülést vívott ki magának immáron évtizedes munkahelyén, a Nyíregyházi Városüzemeltetési Kht.-nál.

Baktalórántházán született 1964-ben. Rohodon nőtt fel négy testvérével egyetemben, igen nehéz körülmények között. Édesapja segédmunkás volt, édesanyja háztartásbeli, s noha foglalkoztak állatokkal, tehenekkel, bikákkal is, nem volt könnyű az életük. Ezzel együtt a szülők mind az ötüket tisztességgel felnevelték. A nehéz kezdet az egész életére rányomta a bélyegét. Az általános iskola elvégzése után nem volt lehetősége a továbbtanulásra.

Be kellett szállnia a családfenntartásba, így követte édesapját és rokonait Balatonfűzfőre, ahol már tizenöt évesen segédmunkásként dolgozott a gyártelepen. Árokásás, kompresszorozás volt a feladata, s több kilométer utat felbontott a társakkal együtt. Mikor kéthetente hazajárt Rohodra, szívesen hódolt hobbijának, ugyanis már nyolcadik osztályos kora óta tagja volt a helyi focicsapatnak. Jó kapusnak tartották, s 17 éves koráig, amíg focizott, tagja volt a megyei másodosztályban bronzérmet szerző gárdának. Balatonfűzfőről Budapestre vezetett az útja. Különböző cégeknél és kőművesek mellett dolgozott, munkásszállón lakott.

A 19. életéve nagy változásokat hozott, ekkor vette el feleségül a napkori származású Máriát, aki akkor a nyíregyházi gumigyárban dolgozott. Kezdetben felesége szüleinél éltek négy évig, míg ő továbbra is ingázott Szabolcs és a főváros között. Majd sikerült venniük egy házhelyet és 1988-ban építkezni kezdett. Másfél hónap alatt húzta fel a családi házat két kőműves segítségével. 1991-ben aztán leszámolt Budapesten és hazatért, hiszen úgy érezte, a közben született gyermekeinek nagy szüksége van az apjára. 1991-ben kapott munkát az akkoriban Közterület-fenntartó Vállalatnak hívott cégnél, melynek azóta is dolgozója, egy személyi ellentét miatt bekövetkezett rövid, hat hónapos időszakot leszámítva. Mint mondja, sosem bírta, ha igazságtalanul bántják, így inkább otthagyta a céget, míg az a másik ember is ott dolgozott. Persze szívesen vették vissza Balogh Istvánt. Nem véletlenül, hiszen jó munkásnak tartották és ő is hosszú távú lehetőséget látott a munkahelyében, ahol jól érzi magát.

Tizenhárom éve hulladékszállító autókon dolgozik rakodómunkásként. Mint mondja, egyáltalán nem zavarja, ha a hivatalos megnevezés helyett egyszerűen kukásnak szólítják, hiszen ez az igazság. Esztendők óta megtervezett menetrend szerint zajlik az élete. Reggel ötkor kel, s a négy éve meglévő kocsival érkezik a munkahelyére. Amíg vonattal járt, már hajnali négykor csörgött az óra… Hétfőn Napkoron, kedden és pénteken Nyíregyházán, szerdán Kálmánházán, míg csütörtökön Sóstófürdőn gyűjti a szemetet. Ő az, aki, ha megáll a jellegzetes autó, máris ugrik le hátulról és emeli a kis edényzetű szeméttárolót a kocsi hátuljához, vagy tolja a konténert. Saccolása szerint naponta legalább tizenöt mázsát emel meg átlagban.

Akkor örül, ha látja, hogy minden munkát elvégzett, szép rend és tisztaság van, no és a lakók sem telefonálnak. Mert, sóhajt, nagyon sok fura ember van. Sokszor cukkolják, piszkálják őket, vannak, akik rosszindulatból telefonálnak a céghez őket befeketítve, és sokan kötekednek velük, különösen a nyugdíjasok. Pedig a lakók is javulhatnának. Az elhullott állatokat is beledobálják a kukákba a nyáron éktelen bűzt árasztó kutyaürülék és disznótrágya mellett, s ha a kivágott fák gyökerét ők nem szállítják el kommunális hulladékként, még nekik áll feljebb.

Balogh István mégis szereti a munkáját, ami úgy belerögződött, hogy szinte hiányzik, ha otthon van. Persze ez elég ritka. Táppénzre csak akkor megy, amikor a gallyfákat gyűjti össze téli tüzelőnek, hogy pénzt takarítson meg, szabadságot pedig dohánytörés idején vesz ki. Hat éve ugyanis egy hektáron dohányt is termeszt a három hold kukorica mellett, hogy ezzel is segítse a megélhetésüket.

A feleségét közben leszázalékolták, így aztán munka után, még ha kell, este kilenckor is a földeken találjuk.

Balogh István gyerekkorában mezőgazdasági gépszerelő akart lenni, igazi zetoros, de ez nem sikerülhetett. Most azért dolgozik sokszor éjt nappallá téve, hogy gyerekei tanult emberek legyenek. István fia már kitanulta a kőműves mesterséget, s most a burkoló szakmával ismerkedik, míg két lánya, Mária és Erika egyaránt a baktalórántházi gimnáziumba jár.

Balogh István örül, hogy meg vannak vele elégedve a Városüzemeltetési Kht.-nál. Mint mondja, nem szeretik itt a „táppénzeskedőket” és a visszabeszélőket, de ő egyikhez sem tartozik. Itt nem számít cigány származása sem, csak a munkája alapján becsülik meg. Ő pedig ezt odaadó, pontos munkavégzéssel szeretné meghálálni – a jövőben is.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)