Napkor

A napkori Turgyán család tagjai arra törekszenek, hogy jó minőségű, uniós szintű tejet és húst termeljenek. Tudják: távlatokban csak ilyet érdemes. Turgyánék másfél évtizeddel ezelőtt szinte a semmiből indultak és önerőből, szorgalmas és szakszerű munka árán mára sok mindent teremtettek. Farmszerűen gazdálkodnak, nagy terveik vannak. Az új évezred elején gyakran hangoztatják, hogy a mezőgazdaság, főleg annak az állattenyésztési ágazata veszteséges, nem érdemes állatokkal bajlódni. Ez a család vallja: ha jót és jól csinálnak, akkor megéri, a komplex gazdálkodásból szerényen meg lehet élni.

Napkor iskolájának igazgatója adta a témát e sorok írójának, amikor azt mondta, Turgyánék jól és okosan gazdálkodnak. A jó példa pedig megírásra, megörökítésre érdemes – gondoltam magamban. Ezért vagyok most itt, a napkori templom közelében, ahol egy takaros porta előtt várom, hogy a csengőszóra beengedjenek. Szimpatikus fiatalember invitál a hűvös, kényelmes szobába. Ő Turgyán Tibor, mint mondja, az ő nevén fut a családi vállalkozás. Sorolja, hogy tizenöt évvel ezelőtt tizenkét szarvasmarhával és egy traktorral kezdték a vállalkozást. Hitel nélkül küzdötték fel magukat idáig. Mostanában átlagosan százhúsz szarvasmarhájuk van. Ebből hetven fejőstehén. A földjüket is gyarapították, immár kétszázhetven hektárt mondhatnak a magukénak. Azt mondja, hogy több lábon állnak. Vagyis mindent megcsinálnak maguknak napi 10–14 órás munkával. Főszezonban segítenek a rokonok, a barátok. Ők meg visszasegítenek. Valódi alkalmazottjuk csak kettő van.

A fiatalember röviden ismerteti élet útját. Kereskedelmi szakközépiskolát végzett, de megtanulta a hentes és mészáros szakma fogásait is. Hogy miért szereti a természetet és az állatokat? Az önmaga által feltett kérdésre azt válaszolja, hogy az indíttatás a szüleitől és a szép napkori környezettől való. Az apja állatorvossegéd volt sokáig, az édesanyja pedig a tsz-ben tejkezelő. Mosolyogva mondja, hogy mindketten gyakorolják szakmájukat a családi vállalkozásban. Apja inszeminátorként is dolgozik, de tenyésztéssel is foglalkozik, az édesanyja tejkezelő. A felesége a vállalkozásban mindenes, gyakran fizikai munkát is végez. Két kislányuk van, az egyik tíz-, a másik ötéves. Turgyán Tibor az erdők, mezők szerelmese, szabad idejében vadászik.

Most azonban a munkára tereli a szót. Mondja, hogy a tejipari cég csak egy évre köt vele szerződést. Szigorú minőségi követelmények vannak. Hangsúllyal mondja, hogy 2003 januárjától életbe lép a higiéniai megszorításokkal járó HCCP-rendszer. Azokra vonatkozik majd, akik ötvennél több tehenet tartanak. Regisztrálni kell majd naponta, hogy mikor mit etettek a tehenekkel. Csak fehér köpenyben és gumicsizmában járhatnak a telepen még a vendégek is. Augusztusra kész lesz a kerékfertőtlenítő, csak ezen át szabad majd behajtani gépkocsival a telepre. Az is előírás – mondja –, hogy 2004-ig zárt láncolatú fejőházat kell kialakítani. Ez pedig költséges, nem is valósítható meg csak központi támogatással. Reméli, sikerrel pályáznak majd támogatásokra.

E beszélgetés után a terepjáróval kimegyünk a község szélére. Itt szerény, régimódi kis házban idős házaspár üdvözöl bennünket. Az apa, a tisztességben megőszült Turgyán Miklós és kedves kis felesége, aki fű illatú, friss, májusi tejjel kínálja e sorok íróját. Repetát kérek e tejből, aztán beszélgetünk. A sokat tapasztalt Turgyán Miklós felemlíti, hogy annak idején a Budapesti Állatorvostudományi egyetemen tanult inszeminátornak, állatorvos szaksegédnek. Komolyan vette a tanulást, tudásának most is hasznát veszi. Közben mondja valaki, hogy megérkezett a tejes tartálykocsi. Turgyán nénivel kimegyünk a kis tejházba, ahonnan mindjárt elviszik a lehűtött tejet.

Mi pedig Turgyán Miklóssal megnézzük az istállót és a karámot. Mutat egy pár órája született kis borjút, melynek még bizonytalan a járása, úgy tűnik, a négy lába hatfelé áll. Megmutatja a gépparkot is. Ezekkel a gépekkel szántanak, vetnek, betakarítanak. Idén silókombájnt, később terményszárítót és öntöző berendezést akarnak vásárolni. Kijöttünk a legelőre, ahol a működő gémeskútnál itat az alkalmazott, a gulyás. Mobiltelefon is van nála, jelzi az idős vagy a fiatalabb gazdának, ha baj van, vagy elleni készül egy tehén.

A terepjáró halad a legelőn, ahol kövér a fű. A dűlőútra érve az idősebb gazda mutatja, hogy milyen szépen kelt és sorjázik a kukoricájuk, jól telelt a búza. A lucernásuknál megállunk, Turgyán Miklós maréknyi zöld lucernát tép le, markában összenyomogatja és mutatja, hogy milyen finom az illata. S mutatja, hogy milyen csodálatos itt a természet, hol őz, hol nyúl ugrik fel előttünk, a fácánok nem rebbennek fel, szelídek, háziasok. Egy kis völgyben a szépen felújított kis pihenőházába invitál az idősebb gazda. Itt szusszanunk egy keveset, aztán megyünk a dolgunkra. Én a számítógéphez, ő az állataihoz, a növényeihez.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)