Mazák István

Vállalkozó, a Butykai Polgárőr Egyesület elnöke,

Nyíregyháza–Butyka

szszb 27 tk Mazák István.jpgÉletének hatodik ikszén túllépett mezőgazdasági vállalkozó, és családja neve jobban tetszik ismerősnek a közeli Olaszországban, mint kies hazánkban. Ez nem holmi magamutogatásból, hanem a gazdasági élet valóságából fakad. A jó helyzetfelismerés, a kereslettel arányos, versenyképes ár, a határidők pontos betartása melletti legelső szempont az állandóan garantált, kifogástalan termékminőség. Mindezek összes létező nehézségét a sok-sok évtizedes múltra visszatekintő Mazák dinasztia minden érintettje testközelből ismeri.

A Nagykállón született Mazák István édesapja – György – gazdálkodó juhászként élte dolgos léte mindennapjait. Az élet iskolájának első éveit tanyán töltötték, a szülők nagy gondot fordítottak arra, hogy fiukkal megszerettessék az állatokkal való foglalkozás csínját-bínját, s arra: „akikből” élünk, azokról gondoskodni is kell.

A történelmi időszak, amiben riportalanyunk felcseperedett és munkálkodott, az ötvenes évek második felétől kezdődött. A „Nagy Vezér” döntése nyomán az ő szülei is „önként és dalolva” léptek be a sebtében megszervezett termelőszövetkezetbe, ahová magukkal kellett vinniük jószágaikat is. A család Vadastanyára kerülését követően az ifjú emberre az általános iskola padja várt. Természetesen a tanulás után a munka a ház körül. A falusi élettől csak akkor szakadt el – időlegesen – amikor felvették a Sátoraljaújhelyi Kertészeti Szakközépiskolába. Levelező tagozaton szerezte meg kertésztechnikusi bizonyítványát. Állattenyésztés – kertészkedés? Furcsa párosítás ez még napjainkban is, de van benne ráció. Az egyik a megélhetés oldala, a másik a távolabbi jövő.

Miután a regnáló hatalom inkább a kollektív termelést támogatta, az észérvek döntötték el azt, hogy a ’70-es évek elején az Újfehértói Lenin Tsz kertészeti ágazatának vezetőjeként kezdett dolgozni. Mindezek mellett a szíve visszahúzta kedves állatai közé, így esténként átment a juhászatba, beszélgetett az ott dolgozó emberekkel, akik befogadták, maguk közül valónak érezték. Kertészeti „karrierje” áprilistól decemberig tartott, amikor is – elnöki utasításra  – átvette a juhászatot, annak minden gondjával és felelősségével egyetemben. Munkáját siker koronázta, mert a keze alatt dolgozó ágazat sorra-rendre hozta az elvárt eredményeket. Így felesleges kérdésekre sem kellett válaszolgatnia…

1979-ben Butykára került. Ahhoz, hogy ez a lépés valóra váljon, rekordidő – két nap – alatt nyíratta meg a juhállományt, s végeztette el a gyapjú elsődleges kezelését. Tíz évvel később, 1989-ben kiválhatott a szövetkezetből, s – szülei nyomdokain haladva – nekiláthatott az egyéni állattenyésztői-gazdálkodói tevékenység megkezdésének.

Időközben azért családi életére is fordított gondot: 1975-ben feleségül vette Bogár Júliát, az egykori szomszéd lányát. Mindkét gyermekük: István és György vállalkozók. A megszületett unokák, Nándi és Gergő – az ikrek –, valamint Ivett és Zsombor a nagyiék legféltettebb kincsei. Mindezek mellett ők a Mazák dinasztia negyedik nemzedéke.

Nagyon sok gondot fordított a minél jövedelmezőbb termelésre, ugyanakkor a dolgozók foglalkozhattak az állatállomány egy részének „bérhízlalásával” is, ezzel mintegy kiegészítve jövedelmüket. A jótett helyébe azonban esetenként rossz válasz érkezett: akadtak olyanok, akik képtelenek voltak a kapott takarmány és a bérhízlaláshoz szükséges dolgokból eredményt varázsolni.

A jó és szakértő munka gyümölcseként hamarosan háromezer juhról kellett gondoskodniuk. De a föld még a szövetkezet tulajdona volt, így azt bérelni kellett ahhoz, hogy etethessék a jószágokat. Az illetékes földkiadó bizottságnál kérték, hogy a környéken 300 hektár földterületet – legelőt
– biztosítsanak a számukra. Az eredményhez sok jó lépést kellett megtennie Mazák Istvánnak, de sikerült.

Napjainkban az állatállomány egy részét folyamatosan értékesítik – régóta ismert – partnereik számára, akik főleg a közeli Olaszországból küldik kamionjaikat az áruért. Ez a kapcsolat közel öt évtizede működik, amikor még csak az EGK létezett.

A törzstenyésztés két részre tagozódik: létezik egy jelentősebb létszámú „génbank”-nak mondható állomány, s emellett hatékonyan működik a kostenyészet mint a másik ága ennek a képzeletbeli fának.

De nem csak ez számára az egyetlen tevékenység. Jó tíz éve juhásztalálkozókat szervez rendszeresen, amelyeken igen szép számú a vendégsereg. A rendezvényen számos főzőversenyt is tartanak, ezek mellett bemutatják a juhásztudomány fortélyait, annak minden nehézségével együtt. Kiállításokra viszi állatait, s ha még marad ideje, akkor foglakozik az unokákkal s a ház körüli teendőkkel.

Közéleti tevékenységét a polgárőr szervezet irányítása és vezetése jelenti. Erre a környéken nagy szükség is van, mert széles a határ, s ráadásul minden irányból megközelíthető s el is hagyható…

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése