Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Mazák István
Mezőgazdasági vállalkozó,
Nyíregyháza-Butykatelep
Családi vállalkozás a javából. Farmergazdálkodásnak is mondható. A termőföldre, a legelőkre, rétekre, az állatok sokaságára és a szakmai hozzáértésre épül. A föld és az állatok szeretete dominál és persze a család összetartása. Elöljáróban ez mondható el Mazák István mezőgazdasági vállalkozóról, akit nyár elején Butykatanyán három megye juhászai és érdeklődői ismerhettek meg. Szakmai körökben ismerik őt szerte a hazában. A 2002. évben hazánkban rendezik meg a juhtenyésztők világtalálkozóját, ha részt vesz ezen a rendezvényen, jó híre túlnőhet a határainkon. Az ő személyének és vállalkozásának ismertetésével színesebb, gazdagabb lehet a megyénket bemutató könyvsorozat.
Július 15-én a butykai szabadidőközpontban és a mellette elterülő réten regionális juhásztalálkozót rendeztek. Ő volt az egyik fő szervező-rendező. Csillogó elismerést is kapott érte. Megérdemelte, hiszen a szakmai tanácskozás mellett színpompás műsorok, népi együttesek szórakoztatták az érdeklődő közönséget. Volt a programban terelőkutya-verseny, főzőverseny, népművészek, kézművesek mutatták be portékáikat.
A juhásztalálkozó után Mazák Istvánról a következő cikk jelent meg az újságban:
„Augusztus 20-án Debrecenben mezőgazdasági kiállítás és vásár lesz, mostanában erre készíti fel juhait a dinasztia harmadik és negyedik tagja. Az elmúlt napokban pedig ők voltak a három megyére kiterjedő juhásztalálkozó szervezői, rendezői.
Császárszállás, Újfehértó és Butykatelep térségében Mazák Istvánnak kétezer juha legelészik. Hétszáz anyajuha minősítést kapott. Elismert szakember. Ezért is egyedüli képviselője megyénknek a Juhtenyésztők Országos Szövetsége Elnökségében. A Juh Terméktanácsban ő képviseli a nyírségi juhászokat.
Országos információkkal is rendelkezik. Mint mondta, a három keleti megyében van a legtöbb juh, összesen 399600. Megyénkben legutóbb 156 ezer juhot számoltak, ennek 80 százaléka a Nyírségben található. Nyírtelek, Újfehértó és Nagykálló tartozik a nagyobb juhtenyésztő települések közé. A texel fajta juhokból kevés van hazánkban, megyénkben talán csak az a hat, amelyet Mazák István vásárolt tavaly. A jó húsfajta juhok a holland Texel-szigetről származnak. Korszerű fajtának számítanak.
Különböző fórumokon Mazák István hangoztatja, hogy a juhtartás nehezen tehető rentábilissá. A világpiacot nem tudják befolyásolni, a bárány ára rendkívül ingadozó és a gyapjú ára alacsony, az önköltség növekszik. Az állatvédelmi törvény szigorodik, annak új paragrafusai előírják, hogy az élő állatokat 12 órán túl ne szállítsák, ha igen, akkor tereljék ki az állatokat a kamionból, tartsanak pihenőt. Ennek az lehet a következménye, hogy távoli megrendeléseknek nehezen lehet majd eleget tenni. Ezért és másért is jó lenne szövetkezni a tenyésztőknek. A szövetkezetek tudnák befolyásolni a piacot. Állami támogatással közösen hozhatnának létre vágóhidat, hűtőtárolókat, támogatással felújíthatnák a hodályokat. Tőkeerőssé kellene tenni a jó juhászatokat. Talán a hazai fogyasztókkal is jobban meg lehetne kedveltetni a juhhúst.
Mazák Istvánnak az apja csak kevés juhot tartott, de az anyai nagyapja viszonylag sokat. Mazák úr az újfehértói tsz, majd a nyíregyházi Béke Tsz állattenyésztési ágazatában dolgozott a rendszerváltás előtt különböző beosztásokban. A kisebbik fia, György, most érettségizett a pallagi mezőgazdasági szakközépiskolában, szeptembertől ismét tanul, technikusi vizsgára készül, szereti a juhokat. Jövőre Magyarországon rendezik a juhtenyésztők világtalálkozóját. Bizonyára ott lesznek a Mazákok is.”
Butykatelep szélén, egy kis domboldal alján található a családi vállalkozás központja. A juhok mellett jó életterük van itt a disznóknak, a néma kacsáknak, a lovaknak. Különböző kutyák egész serege terelgeti a nyájakat, őrzi az őrizni valót. A tarkabarka kacsák a nádfedeles hodály tetejére is fel tudnak szállni, oda tojnak, ott költik ki kicsinyeiket. Mezőgazdasági gépek sora áll az udvaron. Ebben a múltat idéző, különleges környezetben van egy kis iroda, benne egy számítógép. Ez hozza ide a nagyvilágot. A kemény kötésű ifjabb Mazák István az interneten látogatásom alkalmával hintókat, homokfutókat keresett. Szereti a lovakat, a gépeket, tervezi, hogy fogathajtó versenyeken is részt vesz majd. Végül, de nem utolsó sorban megemlítendő, hogy az édesanya is a vállalkozásban dolgozik. (Mazák István annak idején a szomszédba udvarolt, a szomszéd lányát vette el feleségül.)
Később szürkemarhát és házinyulat, nyúlházat hoznak a családi vállalkozásba. Az állattenyésztés itt életforma. A jövő hozza magával, hogy minden egyes juh vonalkódot kap, a juhokat fülszám szerint a számítógépre viszik. Mint már említettük, a Pista fiú szereti a számítógépet, a jövőt tervezi. E sorok írója pedig eltűnődik, hogy mekkora a különbség a juhászok hagyományos kampósbotja és a számítógép között.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése