Turgyán Tibor

Családi vállalkozó,

Napkor

szszb 25 ncsé Turgyán Tibor 2.jpgVajon mi köti Turgyán Tibort, Napkor fiatal vállalkozóját a FÖLDHÖZ? Vajon miért ragaszkodik kis családjával együtt ahhoz a munkához és megélhetéshez, amely a föld művelése, az állatok nevelése által juttatja sikerhez? Hiszen a röghöz kötött eredményeket és sikereket nem adja könnyen a természet földanyja. Tudja ő ezt nagyon jól, hiszen már gyerekkorától megtapasztalta e verejtékes munkát.

Az 1972-ben Napkoron született Ti­bor őseitől is ezt látta, hiszen felmenői több generáción keresztül a mezőgazdaságból élő földműves család volt. Az édesanya, Riczu Julianna – aki 11 gyermekes családban, az Emma-telepen nevelkedett – és az édesapa, Turgyán Miklós házasságából két fiú, Miklós, hét évvel idősebb bátyja, és Tibor született. A szorgalmas szülők munka- és földszeretete belenevelődött a fiúkba. Édesanyjuk közel negyedszázadig tejcsarnokosként, édesapjuk ugyanennyi ideig a híres nevezetes Kossuth Tsz állatorvossegédje volt. A szülők már azon voltak, hogy gyerekeik könnyebben keressék kenyerüket, így taníttatták őket. Tibor az általános iskola után Nyíregyházára, a Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolába került, ahol eladó szakképzettséget szerzett. De otthon mindig volt egy-két hold fűzős dohány, gyümölcsös, jószágok, főleg tehenek, juhok, de mangalica is, így az ő segítségére is szükség volt. Tibor szakmával a kezében megpróbált boldogulni a kereskedelemben, ám ahogy ő mondja: többet elhordott otthonról, mint amennyit hazavitt fizetésként. Rájött, ebből nem lehet igazán megélni. Látta, a mezőgazdaságból szüleinek mindig jön bevétel, ha másként nem, az apránként befektetett pénz egyben visszatérül, amiből a falusi ember már boldogulni tud.

Részletesen beavat engem a rendszerváltás utáni eseményekbe: a faluban hogyan lett a földterület, amin elkezdtek gazdálkodni, a 14 Holstein fríz szarvasmarha, majd ebből egy gulyára való tejelő állomány, sőt húsmarha is. A régi ötvenes MTZ után hogyan szerezték mindazt a komoly gépállományt, amelyet egy ilyen gazdaság igényel az eredményes gazdálkodásához. Merthogy 1991 óta a családi vállalkozás vezetője a fiatal, 37 éves Tibor. A géppark önerőből való bővítése nagyon nehéz lett volna, így az MVH géptámogatásokat sem hagyja említés nélkül. A családban természetes, hogy mindenkinek megvan a maga feladata. Egyébként is a Turgyán család jóban-rosszban összefog, egymást mindenben segítik, támogatják. Tibor felesége, Mónika, Csengerből került a faluba, közös életútjuk 1992-ben kötött házasságukkal indult. Az aranykalászos gazdaasszony feladata, a sok más egyéb tennivaló mellett, a tejkezelés. A fejés, a szűrés, hogy minden steril legyen. A szülők, akik nyáron szinte állandó lakhelyül választják a farmot, sokat segítenek a fiataloknak.

A munka oroszlánrésze a Tiboré, szin­te nem múlhat el nap, hogy ne nézzen szét birtokán. Természetesen a gépi munkákat is ő végzi a bátyja és annak fiai segítségével. „A gazda szeme hizlalja a jószágot” mondást szem előtt tartva kiemelt ágazat a tejelő- és a hús marhaállomány. Mindez sajnos az utóbbi években országosan is leépülőben van. A válság elkerülésére Tibornak ötlete támadt a tej értékesítésére vonatkozóan, amit a jövőben szeretne realizálni. Mindig új dolgokon töri a fejét, újít, hogy jobb és rentábilisabb legyen gazdálkodása. Az anyaföldet nem szabad agyonvegyszerezni, kizsigerelni és mérgezni, hanem kíméletesen kell vele bánni, hogy az is hűséges és bőkezű legyen. Számára ez nagyon fontos, amikor egy gyönyörű szántásba, egy kalászos vetésbe szívét-lelkét beleadja. Majd kelés után végignéz a sorokon, és büszkeség tölti el. A mezőgazdaságban nincs szabadnap, sem ünnepnap, 365 napból áll a munkaidő. Így eddig nem volt lehetőségük, hogy együtt a család üdülni vagy nyári vakációra menjen. Többnyire egy-két napra ruccannak ki rövid távolságra, főleg oda, ahol vadászni is lehet. Ugyanis Tibor a munka és családja mellett a vadászszenvedélyének él már jó pár éve. Vagy marad a hétvégi víkendház a finom illatú akácerdőben, ahol a barátokkal összejönnek, bográcsolnak, beszélgetnek. Tanult mesterségénél fogva kiválóan ért a vadhúsok felporciózásához, elkészítéséhez. Így a bogrács mellett is elégedettség tölti el. Evelin lányuk 16 éves, Nyíregyházán, a Kölcseyben tanul, a nyelvek iránt érdeklődik. Most is éppen Németországban gyakorolja a választott német nyelvet. Kisebbik lányuk, Dóra, 12 éves. Belőle még lehet mezőgazdász – az apja szerint is –, hiszen ügyesen traktorozik, az almaszüret sem múlhat el nélküle. Mindketten jó tanulók, a jövőben majd kiderül, mi válik belőlük. Annyi bizonyos, hogy az utánpótlás semmiféleképpen nem marad el a Turgyán családban, a föld nem marad gazdátlan.

„Erő, egészség ha megvan, mindent el tudok érni! Újult erővel fel tudok frissülni, ez ad kedvet, mert aki a mezőgazdaságban dolgozik, tudja, ez kemény munka!”– fejezi be a sikeres, szimpatikus fiatalember derűsen.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése