Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Mikó Dániel
Alpolgármester,
Nyíregyháza
Sokat akar tenni azért, hogy Nyíregyháza még lakhatóbb, még vonzóbb város legyen. A mi „szőke” városunk egy év múlva az Európai Unió mezsgyéjén lesz, mint a legkeletibb nagyváros. Növekszik Nyíregyháza térségi és régiós szerepe.
Jelzi ezt az is, hogy a tél végén Ukrajna főkonzulátust nyitott megyénk székhelyén. Március elején a Bujtosi szabadidő központban nemzetközi turisztikai kiállítást és vásárt rendeztek ukrán, lengyel és román résztvevőkkel. Természetesen ezen a nemzetközi kiállításon képviseltették magukat testvérvárosaink is.
Hamarosan sor kerül a Kelet–Nyugat Expóra. Hazai és külföldi látogatók tapasztalhatják, hogy Nyíregyháza a legjobban fejlődő magyar városok közé tartozik.
A további fejlődés egyik mozgatója lehet Mikó Dániel alpolgármester. Lehetett volna főállású alpolgármester is, de ő a nehezebbet vállalta. Törekszik teljes értékű emberként ellátni önként vállalt közfeladatait, közben helytáll a munkahelyén is.
Két igen fontos szakterület gazdája. A munkamegosztás folytán hozzá tartozik a városüzemeltetés és a vagyongazdálkodás. Úgy is mondhatnánk, hogy a város működését befolyásolja döntéseivel. A működtetés kollektív munka, de roppant nagy személyes felelősség nehezedik rá. Néha népszerűtlen döntéseket is fel kell vállalnia, vagy részese népszerűtlen döntéseknek. Gondoljunk csak a szolgáltatási díjak emelésére, de áremelések nélkül éppen a működés kerülne veszélybe.
Hogy is kezdődött? A legutóbbi helyhatósági választások előtt Mikó Dániel és számos képviselőjelölt, közéleti ember találkozott Nyíregyháza polgáraival. Meghallgatták az emberek panaszait, véleményeit, javaslatait és ezeket figyelembe vették programjaik kidolgozásánál.
A vélemények summázásakor megállapítható volt, hogy a nyíregyháziakat nagyban foglalkoztatja a közlekedés minden ága, valamint a környezetvédelem. A parkok, a pihenő övezetek és a fürdők fejlesztésének igényét is gyakran megfogalmazták városunk lakói. Többen szorgalmazták a város peremén lévő terültek infrastruktúrájának fejlesztését. Jó hírként említette az alpolgármester, hogy jól halad Borbánya és Kistelekiszőlő szennyvízhálózatának építési előkészítése. Hamarosan a kivitelezés is elkezdődhet.
Érthető, hogy a sajtó munkatársai gyakran kérnek információt, nyilatkozatot az alpolgármestertől. Mikó Dániel márciusban városfejlesztési, beruházási témákról tájékoztatta a sajtót.
Számos újdonsággal szolgált az olvasóknak. Elmondta, hogy a közlekedési és parkolási gondok élénken foglalkoztatják a lakosságot. A megyeszékhelyen is megnőtt a gépkocsik száma, a teherfuvarozás a vasútról átterelődött a közútra. Nyíregyháza átmenő forgalma (a földrajzi helyzete miatt is) sok gondot okoz az illetékeseknek és a városlakóknak egyaránt. A gondok megoldása nemcsak önkormányzati, állami feladat is.
Az elmúlt hónapokban az önkormányzat erőfeszítései nem voltak hiábavalóak. Jó tudni, hogy a város keleti elkerülő útjának építése 2004-ben elkezdődhet. A megyei múzeum már meg is kapta a megbízást arra, hogy a nyomvonalon végezze el a régészeti feltárást.
Az elkerülő szakasz Rozsrétnél kezdődik, a Kállói utat Nagyszállás után keresztezi, majd Nyírpazony és Nyírtura között csatlakozik vissza a 4-es főútra. Az elkerülő útszakasz építését legkésőbb 2006-ban befejezik. Jó hír, hogy a Tünde utca és a Metró Áruház közti útszakasz négysávosítása az időjárás függvényében hamarosan elkészül. Oros felől a 41-es út szélesítésének kivitelezése már az idén elkezdődik. Szélesítik majd a 4-es út kivezető szakaszát is Záhony felé. Az előkészítő munkálatok már beindultak.
Szeretnék népszerűsíteni a kerékpáros közlekedést, ennek érdekében még az idén nagy számban terveznek kihelyezni kerékpártárolókat főleg közintézmények, áruházak közelében. A vállalkozásoknak is felajánlják, hogy vásároljanak kerékpártárolókat. Ezek elhelyezéséről a város térítésmentesen gondoskodik.
A közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadta a városi fürdők felújításának és korszerűsítésének négyéves koncepcióját, melynek teljes bekerülési összege eléri a 2,5 milliárd forintot.
Az első ütem az 1,6 milliárd forintos program már idén elindulhat, amelynek keretében élményfürdőt és családi medence komplexumot szeretnének építeni Sóstón. Természetesen ennek finanszírozásához pályázat benyújtásával 50 százalékos kormányzati támogatást kívánnak kapni. A sikeres pályázat szükséges a beruházás indításához – hangsúlyozta az alpolgármester. Mikó Dániel vízügyi mérnök, 1974 óta dolgozik a Nyírségvíz Rt.-nél (illetve jogelődjénél).
Két gyermek apja. A fia munka mellett tanul, a lánya főiskolás. A sok munkája mellett kevés ideje jut a kis családjára. Ám van sikerélménye, mert a nagy „családja”, a majdnem 120 ezer lakosú város szépen fejlődik.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése