Budapest

A kortárs irodalom és filmművészet adósa még a társadalomnak azzal, hogy megrajzolja az ezredforduló ambiciózus értelmiségi fiataljainak útkeresését a rendszerváltás előtti és utáni évtizedekben. Tóth Lajosnak, a Szerencsejáték Rt. Borsodból indult játékszervezési igazgatójának élete bőséges és hiteles adalékokkal szolgálhatna egy ilyen fogantatású műhöz, hiszen annak számos fordulata azonos vagy hasonló a feltörekvő, egészséges önbizalommal, higgadt önértékeléssel rendelkező fiatal értelmiségiek sorsával, amennyiben valamennyien az önérvényesítés ugyanazon ösvényeit járhatták be. Közülük azonban az igazi egyéniségek az utóbbi évtizedben több szerepkörben is megmérethették magukat, kipróbálhatták, mit is érnek valójában. Ezt tette Tóth Lajos is.

– Pár mondatban szívesen szólnék arról a vidékről, ahol születtem, eszméltem, ahol éveim jelentős részét éltem, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről – kezdi a bemutatkozást az igazgató, aki most már a fővárosban él a családjával, ám rendszeresen hazajár a szülőföldre, ahol szülei élnek, ahol testvérhúga pedagógusként dolgozik.

– Számomra a gyökereket, a szeretet-hátteret mind a mai napig a szülőföld jelenti, szüleim, nagyszüleim és rokonaim hazája Megyaszó, illetve Miskolc, ahol tanultam és dolgoztam, ahol jelenleg a szüleim élnek, a megyeszékhelyhez közeli Mályi község. Szikszón születtem 1951. szeptember 3-án, de a gyermekéveim emlékeit már miskolci iskolás koromban gyűjtöttem. Ma is úgy érzem, nagyon fontos útravalót adott a szép gyermekkorom, amelyet a gondoskodás, a szülői szeretet jelentett. Soha nem tudom elfelejteni a nagyszüleimmel, közülük is a nagyapámmal eltöltött órákat, azokat a beszélgetéseket, amelyek egy egész életre szóló erkölcsi alapul szolgáltak számomra.

– Pályája nem úgy indult, mint a később bölcsésszé válóké általában.

– Ennek hátterében az áll, hogy már kicsi korom óta jó kézügyességem volt, ügyesen, sikerrel oldottam meg a koromnak megfelelő műszaki feladatokat. Másrészt akkoriban a kézzelfogható középfokú végzettség, a szakma számított biztos megélhetésnek a szülők szemében. Általánosba a miskolci Szeles utcaiba és a Selyemrétibe jártam, majd a 2-es szakközépiskolában érettségiztem elektroműszerészként 1970-ben. A tanulást nem hagytam abba, jó eredményeimre építve 1973 és 1976 között technikusi oklevelet szereztem, illetve ezt követően felsőfokú elektrikusi vizsgát tettem.

– Hogyan alakult a sorsa első munkahelyén, a BÉM Rt.-nél?

– Műszerészként léptem be, majd villamos csoportvezetőként dolgoztam. De 1976-tól új feladat szólított meg, az ifjúsági mozgalomban nevelés felelősi poszt várt a miskolci járásban, majd a csanyiki vezetőképző igazgatója lettem, aztán a KISZ megyei titkára, ahonnan a megyei pártapparátusba kerültem. A tanulást nem hagytam abba, 1980 és 1984 között bölcsész diplomát szereztem az ELTE-n.

– Az évtized kezdések mindig tanulásra szólították?

– Úgy látszik, pedig az elhatározások nem ilyen kerek dátumhoz kötöttek. 1990-ben a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen kezdtem valami másba, hogy aztán szakközgazdászi képesítést is szerezzek.

– Ha jól tudom, ezt már a rendszerváltást követő új tapasztalatai birtokában lépte meg.

– A rendszerváltás után szerkesztő-riporterként jól éreztem magam a Miskolc Városi Televíziónál, majd a Szerencsejáték Rt. marketing menedzsereként próbáltam ki magamat. S mivel a Szféra Kulturális Szolgáltató Kft.-nél merőben új feladatok vártak rám, belevágtam, regionális igazgatóként a munkámból fakadóan új kapcsolatokat kötöttem, emberileg is sokat gazdagodtam. Kedvemre dolgozhattam, bejártam az egész országot, érezhettem a jókedvvel ellátott tevékenységem eredményeit. Mégis, amikor egy pályázatról értesültem a Szerencsejáték Rt.-nél, úgy döntöttem, megpróbálom.

– Sokan, akik ismerjük, úgy éreztük, ez a munkakör áll igazán közel az egyéniségéhez.

– Valóban 1996 őszétől szívesen végeztem a munkámat a pályázaton elnyert munkakörben, ám 1999-ben az rt. játékszervezési igazgatói feladataival bíztak meg.

– Merész, ám valószínű mégis jól kiérlelt döntésekkel, váltásokkal teli életében milyen szerepe van a családnak?

– Mondhatnám úgy is, hogy meghatározó. Feleségemmel, Horváth Ilonával, középiskolás éveim alatt ismerkedtem meg, és ebből lett később házasság. A nejem egészségügyi főiskolát végzett, hosszú évekig a miskolci Szent Ferenc kórházban, majd 1993-tól az ORFI-ban dolgozik főnővérként. Péter fiam az állatorvosi egyetemen készül választott hivatására, Gergely az orvosi egyetem gyógyszerész karán tanul. Két egyetemista fiunkkal Budakalászon élünk.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)