Budapest

Az ország szinte minden részében volt, van s bizonyára, marad tennivalója annak, aki szociális területen kíván munkálkodni. Lakner Zoltán egyike azoknak, akik az elmúlt évtizedben kisebb-nagyobb megszakításokkal a hajléktalanellátástól a szociális földprogramon, falugondnoki szolgálaton át, a jelzőrendszeres házi szociális szolgáltatásig sok mindennel, sokat segített.

Az 1952. október 21-én Veszprémben született Lakner Zoltán a szentendrei Ferences Gimnázium befejezése után a szombathelyi tanárképző főiskolán folytatta tanulmányait. Történelem, könyvtár, magyar, népművelés szakok elvégzése jelzik érdeklődési körét. Felesége, Laknerné Szőgyényi Katalin, is pedagógus. Óbuda, hegyvidéki családi házban élnek felesége szüleivel és 5 gyerekükkel.

Pedagógus pályáját 1978-ban a budakalászi Általános Iskolában kezdte. Később a Bárczi Géza Úti Általános Iskola magyar–történelem szakos tanára, majd igazgatóhelyettese lett. A művelődéstörténet és a népi kultúra értékeinek átadását, megszerettetését kiemelt feladatnak tekintette. Békásmegyeren, a nyolcvanas évek második felében elindította az első magyarországi iskolai mentálhigiénés kísérletet. A tanítás, a tanulás életében összetartozó fogalmak. Szociológus–szociálpolitikus diplomát szerzett az ELTE-n, 1990-ben.

– Életem egyik leggazdagabb időszakának tekinthetem az ezt követő 4 évet, amikor dr. Antall József miniszterelnök úr a szociális válságkezelő programok kormánybiztosává nevezett ki. A hajléktalanellátás addig hiányzó ellátórendszere kiépítésének, szakmai paramétereinek, szabályozási és finanszírozási munkálatainak irányítása volt a feladatom. Ebben az időszakban dolgoztuk ki az Európában egyedülálló kistérségi szociális felzárkóztató programokat.

Megbízást kapott 1992-ben arra is, hogy a Magyarország első szociális törvényét előkészítő munkabizottságot irányítsa. Egy évvel később a Népjóléti Minisztérium szociálpolitikai helyettes államtitkáraként tevékenykedett. Óbuda–Békásmegyer önkormányzati képviselőjeként lakóhelyén vett részt a közéleti munkában.

1994-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és Esztergomban a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán adjunktusként oktatta a társadalom- és szociálpolitikát. Később főiskolai docensként a tanszék vezetését is ellátta. Két évig vezetett egy brit–holland–magyar egyetemközi programot, amely a képzés európai színvonalra emelésében nyújtott kiemelkedő segítséget. Ez alatt került sor a főiskolán a szociálpedagógus szak akkreditálására. Mindkét felsőoktatási intézményben azóta is tanít. Társalgási szinten beszéli az angolt és a németet.

A III. kerületi önkormányzatban végzett munkája után 1994-től tagja lett a Fővárosi Önkormányzat képviselő-testületének. Hosszú ideig tevékenykedett a szociális és lakásgazdálkodási bizottság alelnökeként. 1998-tól a Szociális és Családügyi Minisztérium családpolitikai helyettes államtitkáraként dolgozhatott:

– A családtámogató rendszerek rekonstrukciójában, bővítésében és korszerűsítésében végzett feladataim a sikeres és hasznos munka élményét jelentik. Az ország első fogyatékosügyi programja kidolgozásának irányítása, a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer korszerűsítése további célt adott. Gyakran jutottak és jutnak nekem nehéz feladatok, érdekes, ígéretes kísérletek. A jelzőrendszeres házi szociális gondozás, a falu és tanyagondnoki szolgálatok vagy az adósságkezelési modellkísérletek, a különböző válságkezelési programok, de például a beregi árvíz utáni hálózatfejlesztési és speciális szociális, illetve mentális felzárkóztató programok koordinálásával ugyancsak segíthettünk.

A napi rendszeres munka, a tanítás, a család mellett is tanult. Európai integrációs felkészülés, sikerorientált, menedzserszemléletű vezetői hatékonyságfejlesztő tréning, közigazgatási szakvizsga, európai uniós csatlakozási tanfolyam Brüsszelben foglalta le a kevés szabadidő egy részét. Lakner Zoltán a kilencvenes évek elejétől rendszeresen segítette a szatmári térség szociális programjainak megvalósulását.

Fehérgyarmaton az elsők között mozdultak a kezdeményezésekre. Nagy Károlyné, a Szociális Központ igazgatója 1997-ig csak a térség, azóta viszont szinte a keleti országrész menedzsereként tartja a kapcsolatot a Szociális és Családügyi Minisztérium családpolitikai helyettes államtitkárával és munkatársaival. Sikeres volt a beregi térségben 2001-ben a mentális felzárkóztató program is. Idősek otthonai, gondozási központok fejlesztései, szociális célú gépkocsik cseréje, javítása az árvíz sújtotta területeken; a szociális földprogram újabb lehetőségei bizonyították: 2002-ben is folyamatos volt a törődés a hátrányos helyzetű megye rászorult településeivel.

Érthető, hogy a megyebeliek úgy érzik: Lakner Zoltán szinte közéjük tartozik és – önzetlenül – nagyon sokat tett az itt élőkért.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)