Dr. Szeifert Gyula

A FETIKÖVIZIG egykori igazgatója,

Budapest

A 2010. esztendőben igen gyakran előztek meg vízügyi és környezetvédelmi hírek politikaiakat, hiába gazdag eseményekben és fordulatokban a közélet is. Dr. Szeifert Gyula 1954-ben kezdte el pályáját Nyíregyházán, az akkori Vízügyi Igazgatóságon. Nem tudom, él e még köztünk olyan ember, aki több tapasztalat birtokában szemlélné napjaink eseményeit.

Negyedszázada került el a nyírségi megyeszékhelyről, de az azt megelőző három évtizedet az igazgatóságon töltötte. Budapesti lett, de munkássága máig emlékezetes nálunk, még a nem szakmabeliek számára is. Felesége, Soltész Ágnes újságíró, a Ke­let­-Ma­gyarországnál kollégám volt, ő a Nők Lapjánál folytatta, és még a mai napig bejár a laphoz. Ők semmit sem változtak, én alighanem sokat, mert Ágnes asszony alig ismer meg. Frissen készült sütemény, gőzölgő kávé, barátságosan játszadozó lángok a kandallóban… Csak kint zuhog az eső. Mi másról beszélnénk, mint a vízről, az árvízről.

„Én ott születtem” – szolgál az első pillanatban meglepetéssel, amikor szóbahozom Felsőzsolcát, az ottani tragédiát. „Pontosabban Miskolcon, de a szüleim ott laktak, így elég jól ismerem a környéket. Ekkora vizet ott még sose láttak, de figyelembe kell venni más körülményeket is. Egy olyan településen, amelyet gyakran fenyeget, vagy néha el is önt az ár, látják az előjeleket, tudják, hogyan készüljenek, és alkalomadtán miként cselekedjenek.” Íme egy higgadt visszatekintés azokra a napokra, amikor kétségbeesést és bénultságot láttunk az arcokon. Egy kimért, precíz ember szedi pontokba a további szakmai okokat. Aki még emlékszik dr. Szeifert Gyula stílusára, logikusan felépített érvelésére, azt nem lepi meg az, ahogy jó szándékkal és tárgyilagosan értékeli napjaink vízügyi helyzetét.

A zsolcai vasmunkás fiának volt kitől örökölnie a műszaki érzéket és a precízséget. „Mindig bámultam apámat, akinek nem okozott problémát, hogy ballal vagy jobbal kalapálja be a szöget” – emlékezik hálás szívvel. 1950-ben érettségizik a Fráter György Gimnáziumban, amelyről köztudott volt, hogy növendékei között az ment ritkaságszámba, aki nem valami rangos helyen tanult tovább. Egyenes út vezetett tehát az ifjú Szeifertnek a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára. 1952 és 1953 között építették át a Miskolc–Zsolca közötti út alatti hidakat. A fiatal diák nyarait ezeknél az építkezéseknél töltötte. Mind olyan munkák voltak, amelyek szakmailag nagyon megragadták, ráadásul nagyon jól meg is fizették. „Olyan pénzeket vittem haza, hogy szegény anyám csak csóválta a fejét gyanakodva” – idézi az akkori időket. Magamban megjegyzem, inkább ez a jelenség tért volna vissza, mint némelyik árvíz.

1954-ben egyik professzora ajánlotta neki Nyíregyházát, így került hozzánk. A megszerzett gyakorlattal és a tapasztalatokkal gazdagodva annak rendje, módja szerint haladt előre a karrierje. Folyókkal szabdalt és szeszélyes vízjárású vidékünkön volt alkalma félni is, örülni is. Az elismerés hangján beszél egykori igazgatójáról, Jancsó Gyuláról.  „Mindenben szabad kezet adott, nem emlékszem semmilyen konfliktusra.” A tudományos munkát is fontosnak tartotta. A víztározók építésének idejét élte ekkor a Nyírség. Amikor a vajai szóba került, sokan óvták tőle, mert úgy gondolták hogy a homok nagy vízáteresztő tulajdonsága ellentmond Szeifert Gyula tervének. Neki viszont volt egy elképzelése „a dombok vonulatát lustán követő talajvízszintről”, ami megalapozottnak bizonyult. Olyannyira, hogy azt tudós bírálók doktori disszertációként fogadták el. 12 évig volt főmérnök, erre az időszakra esett a hetvenes nagy árvíz. Helikopterrel járta azt a kisebb fajta tengert, amely akkor a Szamos–Tisza közét borította. Magam is ott voltam akkoriban, de még most is hallottam dr. Szeifert Gyulától olyasmit, amit sem akkor, se azóta. Álljon itt most a leghitelesebb túlélő forrásértékű kijelentése: „nem vágták át a romániai oldalon a gátat, az ár szakította át”. A magyar katonai helikopternek, azokban a napokban szolgálati járművének – ritka történelmi pillanat  – szabad röpte volt Szatmárnémetin túl is. Ez az esemény száz év múlva is emlékezetes lesz. Kevesen tudják, nekem is újdonság, hogy rá négy évre még ennél is egy méterrel nagyobb vizet prognosztizáltak. Nagy volt az ijedtség, pattogtak a parancsok. A vízügyi államtitkár, Dégen Imre telefonon közölte dr. Szeiferttel: mostantól te vagy az igazgató. Miközben az akkori igazgató, Máté Zoltán ott állt mellette.

Még egy ilyen mélységesen szakmai szervezetet sem kímél a politikum. 1984-ben nem az árvíz ellen kellett védekezni, hanem személyében érte inzultus. A fővárosban azonban nem felejtették el érdemeit, és képességeinek megfelelő poszton, az árvízvédelmi főosztály élén dolgozott nyugdíjazásáig. Ma is kapcsolatban van az itteni szakemberekkel. Jóleső érzéssel tartja számon Bodnár Gáspár igazgató évenkénti meghívásait. „Az idén nem tudtam elmenni, de mondd meg neki, tavasszal feltétlenül hajózni szeretnék egyet a Tiszán” – szorítja meg búcsúzóul a kezem.

(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése