Nyíregyháza

Amikor Tarcai Zoltánnal leülünk beszélgetni, néhány perc múlva természetesen szóba kerül Kodály Zoltán. Tőle való az a gondolat, amelyet akár mottóul is választhatott volna, vagy amely akár az ő sajátos ars poeticája is lehetne. A nagy zeneszerző és pedagógus írta: „Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével komolyan élni. Aki bármit is tesz ez irányba, nem élt hiába.” A hatvanhat éves Tarcai Zoltán élete ebből a szempontból is tartalmas, hiszen sok-sok esztendei zenéért való munkálkodás van mögötte.

Miskolcon született 1930-ban, ő volt a családban a negyedik fiú, de még követte egy kislány. Édesapja tanító volt, az édesanyja a népes család ellátásával törődött. A kisfiú Miskolcon kezdte elemi tanulmányait, majd keszthelyi, pannonhalmi iskolák következtek. Zenével már a gimnáziumban is foglalkozott, tanulmányait a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult Budapesten. Szeretett volna Miskolcra kerülni, de egy véletlen folytán Nyíregyházán kezdte tanári pályáját. 1958-tól egy tanéven át a Kossuth gimnáziumban tanított, de mellette óraadó volt a Vasváriban és a Zrínyiben is. Még ebben az évben megnősült, házasságukból két gyermek született: Melinda a zenei pályát választotta, jelenleg a zsámbéki tanítóképzőben tanít. Ibolya védőnő, Pécsett dolgozik. Messzire kerültek a gyerekek, de szerencsére a kölcsönös látogatásokra nem kell sokat várni, így a három unoka is találkozhat a nagyszülőkkel.

1969-ben került a Felsőfokú Tanítóképzőbe, ahol az ének-zene szakcsoportot vezette. A tanárképző főiskola beindulásával neki kellett megszerveznie az ének-zene tanszéket. Ennek lett a vezetője, s maradt egészen a nyugdíjazásáig, 1990-ig. Harminc esztendőt töltött a felsőoktatásban, s bizony nehéz lenne olyan énektanárt találni a megyében, aki ne tanult volna tőle és nála. Jó néhányuknak már a gyerekeit is ő tanította az ének szeretetére.

A tanítás mellett persze sok minden mást is csinált. 1960-tól tizenhárom éven át a megyei karnagyklub titkára volt, 1970-től a Művelődési Minisztérium Felsőoktatási Osztálya mellett működő zenei szakbizottság tagja, majd ’76 és ’90 között elnöke. ’58 és ’71 között a nyíregyházi Városi Pedagógus Kórus vezetője, 1973-1990 között a Megyei Kórusszervezet titkára, majd elnöke lett.

Fontosnak tartja, hogy 1977-ben alapító tagja lehetett a Magyar Kodály Társaságnak, ’88-ban megyei tagcsoport is alakult, amely azóta is minden esztendőben jelentékeny rendezvényekkel hívja fel magára a figyelmet, s járul hozzá a névadó munkásságának minél jobb megismeréséhez.

A kórusok többször szóba kerülnek. Tarcai Zoltán élete elképzelhetetlen nélkülük. Valahogy hozta magával a vox humana szeretetét, mert édesapja egy ideig kántortanító is volt. Gyermekkorában természetesebb volt az énekszó, mint napjainkban, több alkalom volt a dalra fakadásra. A közös éneklés pedig nemcsak a szépség megszületésének pillanata, hanem a közösség formálódásának, együttmaradásának a lehetősége is. Vezette a nyíregyházi, a vásárosnaményi, a fehérgyarmati városi kórusokat, 1987 és 1992 között a Hittudományi Főiskola férfikórusát. Jelenleg a katolikus társszékesegyház Bárdos Lajos-kórusát irányítja.

Sok nagyszerű élményben volt része: ezek közül kiemelkedik, amikor 1991-ben Máriapócson II. János Pál pápa jelenlétében vezényelhette a 650 fős kórust. De boldog, hogy a jó sors hozzájuthatta Erkel Ferenc Szózatának a „feltámasztásához”. Erre Bárdos Lajos kórus-átiratában ’85-ben Debrecenben került sor, ahol szintén több száz torokból csendült fel az ének. E koncertnek is köszönhető, hogy Erkel munkája bekerült a kórusok repertoárjába.

Tarcai Zoltán sokkal szerényebb annál, semmint dicsekedjen, de az ő több évtizedes munkája nélkül nem beszélhetnénk arról, hogy Nyíregyháza a kórusok tekintetében nagyhatalom. Több mindennek köszönhető ez: a tanárképző főiskolának, amely az évek során szakemberek százait képezte a zenei nevelés számára; azoknak az intézményeknek, amelyekben zenei tagozatok működnek; és nem utolsósorban azoknak a kitűnő szakembereknek, akik Nyíregyházán maradtak, s most már évtizedek óta megszállottként foglalkoznak a legfiatalabbakkal vagy az énekelni szerető felnőttekkel. Nagyon fontos, hogy a kórusmozgalomban nincs rivalizálás, nem harcolnak egymással, inkább segítik egymást.

Tarcai Zoltán több alkalommal részesült különféle elismerésben. Megkapta a Váci Mihály-díjat, a „Nyíregyháza Városért” kitüntetést, a SZOT-díjat. 1990-ben Nyíregyháza Város Díszpolgára elismerésben részesült, amellyel több évtizedes munkáját ismerték el.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)