Dr. Polgár Péter

Egyetemi tanár, kardiológus, osztályvezető főorvos,

Nyíregyháza

szszb 23 tk Polgár Péter dr..jpgA tudományos kutatás, a gyógyítás és az oktatás jegyében szervezi életét dr. Polgár Péter egyetemi tanár, a III-as Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa. Debreceni klinikai évtizedekkel, kimagasló kardiológiai tudományos eredményekkel, a saját maga által is kifejlesztett és szabadalomként bejegyzett eljárással, többéves meghívott kutatói tapasztalattal a háta mögött 2001 óta irányítja a Jósa András Oktató Kórház kardiológiai ellátását a nyíregyházi Sóstói úti telephelyen. Dolgozószobájából elérhető a világ, hisz tudása, tapasztalata, felkészültsége révén számos alkalommal kérik fel üléselnöknek, előadónak nemzetközi kardiológiai kongresszusokon. Noha kitűnően felkészült kollégákat, jól szervezett betegellátást talált Nyíregyházán, amikor átvette az osztály vezetését, azért az egyetemi és a külföldi tapasztalatok magasabb szintre emelték az itt folyó gyógyító munkát.

Polgár Péter Budapesten született Sipos Rozália és néhai dr. Polgár Péter, nyugalmazott középiskolai igazgató fiaként. Miskolcról, a jónevű Földes Ferenc Gimnáziumból a Debreceni Orvostudományi Egyetemre vezetett az útja. 1975-ben avatták doktorrá, és azonnal az I-es Belklinikán kapott állást.

Az ott töltött 26 év meghatározta orvosi pályáját. 1980-ban belgyógyászatból, 1987-ben kardiológiából szakvizsgázott, 1989-ben kandidátus, majd 2000-ben habilitált doktor a Szegedi Tudományegyetemen. 2004-ben egészségügyi menedzseri képesítést szerzett Debrecenben. Tudományos érdeklődése a kardiológia különböző ágazatai felé irányult. Így például a Floridai Egyetemen 1989–91 között a gyógyszereknek a szívre gyakorolt hatását vizsgálhatta állatkísérletekben. Belgiumban fél évet töltött a szívritmuszavarok kutatásával, amelynek eredményeként a szívóelektróda-katéter His köteg ablációra elnevezéssel szabadalmi okirat jegyzi az eredményét a Találmányi Hivatalban. Nem véletlenül kíváncsiak a kollégák a tudására, véleményére, 41 közlemény, 35 könyvrészlet, 55 idézhető absztrakt jelzi a kimagasló pályafutást. Az úgynevezett idézettség, ahol őrá hivatkoznak, 81 az eddigi orvosi szakirodalomban.

Évente két-három szakmai kongresszuson tart előadást, vagy lát el üléselnöki tisztet. Nemrégiben Bécsben az elektródák használatával foglalkozó világkongresszuson, aztán Düsseldorfban tartott előadást, Ostendében (Belgium) a nemzetközi kongresszuson üléselnök volt.

2001-ben új időszámítás kezdődött a nemzetközi szakmai berkekben is elismert egyetemi tanár, akkreditált PhD-oktató életében. A Kardiológiai Szakmai Kollégium tagjaként nem véletlenül őt bízták meg a szabolcs-szatmár-beregi kardiológiai szakfelügyelő főorvosi teendőkkel. Azzal a céllal érkezett Nyíregyházára, hogy a kardiológia valamennyi, invazív ágát műveljék itt is, hogy a 600 ezer ember szívproblémáinak a gyógyításával ne kelljen Debrecenbe, Miskolcra vagy Pestre utazni. A második halálokká előlépett szívproblémák népbetegséggé váltak.

– Ha már a megelőzés elmaradt, és a szűrés vagy a rizikófaktorok megjelenése után kialakult elváltozásokat invazív módon kezelni lehet, ez történjen a beteg otthonához közel – vallja dr. Polgár Péter tanár úr.

Nyíregyházi tevékenységét jelentősen elősegítette a megyei kórház menedzsmentjének maximális támogatása. A kardiológia fejlesztését szívügyének tekinti azóta is a kórházvezetés. Több százmilliós nagyságrendű gép- és műszerbeszerzést valósítanak meg, hét kardiológust küldenek hazai és nemzetközi tanulmányútra, tapasztalatcserére.

A szakemberek már alig várják a 2007. november 30-án átadásra kerülő vaszkuláris központot, amely a régi sebészeti tömb teljes átalakításával, 1,2 milliárd forint ráfordításával ezekben a hónapokban is gőzerővel folyik. Átköltöztetik ide a Sóstói útról a kardiológiát, kialakítanak két szívkatéteres labort, itt kap helyet a járóbeteg-szakrendelés, a neurológiai osztály stroke központja, az izotóplabor, az anyagcsere-, a cukor- és a magas vérnyomás betegség gyógyítása is itt történik majd. A hatalmas beruházás azért is fontos, mert a betegeknek egyszerűbb, biztonságosabb, kevésbé megterhelő beavatkozásokkal lehet elősegíteni a gyógyulását. A szakmai szempontok elsőbbségének felismerése után a kórházvezetés minden lehetséges fórumot megkeresett, tárgyalások tucatjait folytatta, forrásokat szerzett, hogy a megyebeli emberek a lehető leggyorsabban jussanak a legmagasabb szintű ellátáshoz. Hisz a népbetegségnek minősülő szívbetegségek gyógyításánál nemcsak a napok, hanem az órák, a percek is sokat számítanak. A tét élet vagy halál, mi több, a minőségi élet folytatásának lehetősége. Polgár tanár úr erre tette fel az életét úgy is, mint a Magyar Kardiológus Társaság vezetőségi tagja, az Európai Kardiológiai Társaság, a Magyar Belgyógyász Társaság, a Magyar Professzorok Világtanácsának tagja, és úgy is, mint gyógyító orvos.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése