Nyíregyháza

Többgenerációs pedagóguscsaládból származik. A szülei 1918-ban jöttek Nyíregyházára, édesapja megalapította a felsőkereskedelmi iskolát, s ennek volt igazgatója nyugdíjaztatásáig. Édesanyja férjhezmenetele előtt a pozsonyi tanítóképzőben volt gyakorlóiskolai tanítónő. Házasságukból négy gyermek született  − Margócsy József 1919-ben  − közülük hárman választották a pedagógusi pályát.

Az evangélikus elemiben, majd az evangélikus Kossuth gimnáziumban tanult. Elsősorban Zsolnai (Zwick) Vilmos, Kovács Máté és Sziklay László volt rá jótékony hatással. Az utóbbi két tanár egyéniségnek köszönhetően érettségi után a magyar-francia szakos tanári pályát választotta. Sziklay tanár úr hívta fel a figyelmét az Eötvös Kollégium pályázati felhívására, háromnapos felvételi vizsga után el is nyerte a kollégiumi tagságot.

A budapesti egyetemen elsősorban Horváth János, Pais Dezső, valamint Eckhardt Sándor neveltje lett. Filoszkodni a kollégiumban tanult meg igazán Keresztury Dezső, Gyergyai Albert, Gáldi László és Hadrovics László irányításával. Utolsó éves volt, amikor 1941 szeptemberében tanítani kezdett az V. kerületi Csanád utcai felsőkereskedelmi iskolában. A következő évben középiskolai tanári oklevelet kapott, csak néhány hónapig taníthatott Nyíregyházán, be kellett vonulnia.

1962-ben megnyílt Nyíregyházán a Pedagógiai Főiskola, az irodalmi tanszék docenseként tanszékvezetővé is választották. Később főiskolai tanár lett, majd főigazgató-helyettes. 1972 végétől 1979. december 31-ig a főiskola főigazgatója. Miután nyugalomba vonult, több mint tíz évig még óraadóként dolgozott a főiskolán. Napjainkban folytatja azt, amit már 1981-ben megkezdett: a megyei levéltárban helytörténeti kutatómunkát végez, ’93-tól az intézmény szaktanácsadójaként tevékenykedik.

Hetven évvel ezelőtt, 1925-ben került abba az elemi iskolába, ahol későbbi felesége is tanult. Attól kezdve együtt „jártak”, iskolai előadásokon szerepeltek, majd később keresték a fegyelmi szabályzatok által is engedélyezett, megtűrt találkozásokat. Ilyenek voltak a közösen látogatott jégpálya, a tánciskola, a Bessenyei Kör, hangversenyek. Együtt készültek az érettségire, együtt jelentkeztek a budapesti egyetemre, ahol Erzsébet magyar-latin szakos lett. Oberlaender Erzsébet végzés után visszakerült régi iskolájába, az akkor már Geduly Henrik nevét viselő lánygimnáziumba. Úgy tervezték, hogy összeházasodnak, de közbejött a katonáskodás, így erre csak 1944 tavaszán kerülhetett sor. Két gyermekük született: Klára 1947-ben, István 1949-ben. Mindketten pedagóguspályája léptek.

Oberlaender Erzsébettel való házassága nemcsak harmóniával ajándékozta meg: a feleség 1995 novemberében bekövetkezett váratlan haláláig igazi szellemi partner is volt. Tankönyvpályázatokon vettek részt, leglényegesebb közös munkájuk a Jókai kritikai kiadás két kötetének a gondozása.

Margócsy József ötvenkét éven át szoros kapcsolatban volt az oktatással: gyakorló tanárként, szakfelügyelőként, úgy is mint főiskolai tanár. Ez idő alatt számtalan módszertani tanulmányt, elemzést írt, különféle bizottságokban dolgozott, tanult és mondta el tapasztalatait. A Pedagógiai Társaság felkérésére összegezte mindazt, amit a tanári pályáról fontosnak tartott elmondani. Ez a kötet A pedagógus és az élet címmel a Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg 1984-ben.

1951-1990 között aktívan dolgozott a TIT kereteiben, az irodalmi ismeretterjesztésben, az utolsó években a megyei szervezet elnökeként is. Ugyanilyen fontosnak tartja, hogy negyedszázadot tölthetett azzal a munkával, amit az UNESCO dokumentációs bázisának a létrehozása jelentett, hozzájárulva ahhoz, hogy a nemzetközi megértés szellemében nevelődjenek a jövendő tanárai. Igazi, tartalmas évek voltak azok is, amelyekben a főiskola főigazgatójaként dolgozhatott. Nyitottá vált az intézmény, egyre több külföldi kapcsolat létesülhetett.

Margócsy Józsefet sokan ismerik vérbeli helytörténészként. Megírta a színjátszás történetét, a nyíregyházi rádióban havonként tízperces műsorban a város történetéről, utcáiról, tereiről, épületeiről beszélt.

A sorozat nagy előkészületet, kutató munkát igényelt. A feleségével együtt búvárkodtak a könyvtárban és a levéltárban: ennek eredménye az a három kötet, amely 1984, 1986, 1989-ben jelent meg, és az a mintegy hatvanötezer cédula, amely eligazít a város történetében. Még akár két újabb gyűjtemény is megjelenhetne, de nem jelentkezik kiadó.

A tanár úr munkáját gyakran kísérte elismerés, kitüntetés. Nagyon örül, hogy 1962-ben az elsők között kapta meg a Bugát Pál emlékplakettet; 1975-ben a Magyar Tudományos Akadémia emlékplakettjében részesült; 1976-ban megkapta a „Szabolcs-Szatmárért” kitüntetést; 1979-ben az Apáczai-Csere-díjat és Nyíregyháza Város Díszpolgára címet; 1984-ben az Eötvös kollégium emlékplakettjét; 1985-ben a Francia Köztársaság akadémiai pálmarendjét; 1993-ban „Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéért” kitüntető elismerést.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)