Dr. Barabás László

Főiskolai tanár, tiszteletbeli konzul,

Nyíregyháza

szszb 27 sa dr.jpgCelebekkel és más hamisságokkal túlterhelt életünkben katartikus élmény olyan emberekkel találkozni, akik valódi értékek mentén sokat tesznek a valóban embernek való világ megvalósításáért. Ilyen tiszteletre méltó személy dr. Barabás László főiskolai tanár, konzul, számos szervezet aktív tagja.

A környezete boldogulásáért fáradozó magatartás senkinél sem alakul ki automatikusan vagy véletlenül. A mindkét oldalon erdélyi gyökerekkel rendelkező család kellő útravalót nyújtott az ilyen irányú kibontakozáshoz. A református lelkész édesapa és a nyelvtanár édesanya a második világháború után az újra megcsonkított anyaországban kötött házasságot. Mindhárom fiuk egyetemet végzett. A vegyészmérnök Mihály már nyugdíjas, Miklós jelenleg a fővárosi Európa Ház igazgatója.

László szülővárosában, Debrecenben járta iskoláit. A híres Tóth Árpád Gimnáziumon át vezetett útja a még híresebb Kossuth Lajos Tudományegyetemre. A történelem–német szakos diploma (1976) előtt két évvel már ajándékot kapott az egyetemtől. Feleségül vette csoporttársát, a nyíregyházi Deme Zsuzsát, akivel közel 40 éve jóban-rosszban kitartanak egymás mellett.

Nyíregyházán kezdték pályafutásukat: Zsuzsa a jó hírű Zrínyi, majd a Krúdy Gimnáziumban, férje – jobb híján – a Petőfi Sándor Fiúkollégiumban. Nemsokára meghívás érkezett a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára. Először a történelem szakon, majd 1986-tól az egy évvel korábban alapított német tanszéken számítottak tudására.

Időközben négytagúvá bővült kis családjuk, hiszen 1977-ben megszületett Réka, majd három év múlva Gergely fiuk.

A szakmai kiteljesedéshez megfelelő helyszínnek bizonyult az akkori főiskola. A német tanszék az alapképzésen kívül számos átképzést, továbbképzést vállalt. 1987-től már az ő irányítása alatt. A német nyelv és kultúra saját életének irányítójává is előlépett. A Főiskola, a város érdekében tolmácsként, nyelvi referensként, testvérvárosi szervezőként, diplomataként évtizedeken át segítette a két kultúrkör közeledését. Munkájából adódóan sok szakmai szervezet tagja, és ezek mindegyike megköveteli az odafigyelést.

Sokfelé hagyott nyomott már ekkor is tevékenysége, de nyomdokaiba lassan már gyermekei is lépkedtek. Réka szülei útját követve nyelvtanár lett, de magánéletében egy nagy ugrással az Újvilágba keveredett. Amerikai férjét követve Clevelandban él, két unokával – Hanna és Izabella – teremtette meg az okot a nagyszülők hosszú utazásaihoz. Gergő műszaki egyetemet végzett, és a fővárosban telepedett le.

„El sem tudom képzelni, hogy a bennem lévő dolgokat, ne adjam tovább az ifjúságnak!” – szól tanári és egyben emberi hitvallása. A nyelvtudás hiányát tiszteletbeli konzulként is sűrűn tapasztalja. Az osztrákok (és más német nyelvű vállalkozások) igenis sok területen érdeklődnek térségünk iránt. Jönnek, jönnének, de ritkán találnak felkészült, nyelvüket beszélő partnerekre. Hogyan lett Ausztria tiszteletbeli konzulja az ország legtávolabbi megyéjében? Már az ezredforduló után szóba került neve, végül kinevezésére 2009-ben került sor. A két ország állampolgárainak esetlegesen előforduló problémáinak diplomáciai ügyintézése mellett kiemelt feladata a két ország együttműködésének elősegítése az egész északkeleti régióban. Ehhez a pontos, szakszerű munka mellett kezdeményezőkészségre, problémaérzékenységre és kreativitásra van szükség.

A Tanár úr jól végzi ezt a nagy felkészültséget követelő feladatot. Joggal büszke a munkáját elismerő hazai és külföldi kitüntetésekre. Ritka ajándék az is, hogy tevékenysége során számos magas rangú államvezetővel, tudóssal hozta össze a sors. Legutóbb az ENSZ főtitkárával találkozhatott. Konzuli tevékenységében konferenciákat, vásárokat, tanácskozásokat kezdeményez, kapcsolatokat, „hidakat” ácsol a két ország között. Jelenleg az energetikában, a megújuló energiaforrások területén törekszik hatékonyabb együttműködésre.

Csoda, hogy ennyi leterheltség mellett bármire is marad ideje. Pedig a komolyzene hallgatására, vagy a negyedszázada űzött teremfocira muszáj időt szakítani.

Örök optimista, és alkotó emberként a szaporodó válságok közepette is elsősorban a kivezető utat, a megoldásokat keresi: „Ami a terveket illeti, kiteljesítem a tiszteletbeli konzulsággal kapcsolatos munkát. Szeretném az adódó előnyöket átáramoltatni a megyére, a városra, a főiskolára. A német nyelvoktatásnál a mentalitás közvetítésére, az idegen nyelvi képzés kiteljesítésére törekszem. Ami a magánéletet érinti, merem remélni, hogy unokáim száma nőni fog. (Azóta megszületett a kis Botond.) Nagyon sok tennivaló jut nekem is, amíg felnőnek. Ez persze örömteli kötelesség, és nagyon szép feladat. Szeretnék még további saját köteteteket megjelentetni és feleségem gyűjtőmunkáját is sajtó alá rendezni.” Úgy legyen!

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)

***

Dr. Barabás László 2012-vel nyugállományba vonult, ami a munka mennyiségét nem csökkentette, „csak” a közszolgálati idő végét jelentette. Éppen ebben az évben jelent meg Nyíregyháza német testvérvárosával, Iserlohnnal fennálló kapcsolat huszadik évfordulójára összeállított kétnyelvű kötet, a „Lenyomatok (Spuren)”, amelynek fordítói és szerkesztési munkáit végezte.  A Magyarországi Német Nyelvtanárok Egyesülete alelnökévé válva részt vett az országos idegennyelv-oktatási koncepció kidolgozásában, amely folyamat még most sem ért véget.  Ennek gyakorlati megvalósítását is jelenti egy szaknyelvi német tankönyvsorozat társzerzősége is. Az osztrák államfőtől kapott tiszteletbeli konzuli megbízatását további öt évre meghosszabbították.

(Kiegészítve 2013. február 23-án)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése