Dr. Fábián Sándor

Címzetes egyetemi docens,

Nyíregyháza

szszb_04-38_dr_fabian_sandor.jpgMátészalkán született, 1925-ben. Édesapja a Magyar Távirati Iroda mátészalkai kirendeltségének volt a vezetője. Elemi iskolai tanulmányait itt végezte, majd a debreceni kegyesrendi gimnáziumba került, mivel az édesapját is a cívis városba helyezték. Érettségi után ott iratkozott be az egyetem orvostudományi karára. A háborús események miatt (leventekitelepítéskor Németország francia megszállási övezetébe került, ahonnan 1946-ban szállították haza) csak megszakítással tudta folytatni egyetemi tanulmányait. Szigorló korában került az akkori Auguszta Szanatórium Tüdősebészeti Osztályára dr. Schnitzler József professzor mellé. 1951-ben orvosdoktorrá avatták, majd kinevezték segédorvossá a szanatóriumba. ’55-ben sebész szakorvosi képesítést szerzett, folyamatosan dolgozott a mellkassebészeti osztályon alorvosi, majd a klinikákhoz való csatolás után tanársegédi minőségben.

A mindennapi gyakorlati sebészeti munka mellett folyamatosan tudományos munkát is végzett, és több korszerű eljárás hazai bevezetésében volt szerepe. Már ekkor megragadta a figyelmét, hogy tengerentúli hatásra Európa egyre jobban igyekezett behozni nagy hátrányát az aneszteziológia területén. A szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket itthon nem nagyon volt kitől megtanulni, hiszen egyik-másik klinikán is akkor tették meg az első kezdeti lépéseket, a külföldi tanulmányút pedig elképzelhetetlen volt. A szellemi, gondolkodásbeli hozzáállást akadályozta, hogy a szovjet sebészet a helyi érzéstelenítés mindenhatóságát hirdette. Elhangzott, hogy az osztály kozmopolita, mert narkózisban operálnak. Végül is ’53 januárjában elvégezték az első intubációs gépi narkózist. Ettől kezdve a műtétek túlnyomó többségét narkózisban végezték. A magyar aneszteziológia kialakulása körül szerzett szakmai érdemei alapján 1959-ben automatikusan aneszteziológiai szakorvosi minősítést kapott.

1960-ban a szombathelyi Markusovszki Kórház Mellkassebészeti Osztályára nevezték ki adjunktusnak. Onnan pályázta meg a nyírbélteki Csontízületi Tbc Gyógyintézet igazgató főorvosi állását, amelyet 1961. június 1-jén el is foglalt.

Az eddig megtanultakat a tbc-sebészetnek csak egy részterületén kamatoztathatta. Az egész országban tíz ilyen osztály volt akkoriban. Az országos ágylétszám nyolc százalékán általában az összes beavatkozás több mint tíz százalékát végezték el. Mindezt a világtól elzártan. Itt is meg kellett szervezni a minimális aneszteziológiai feltételeket, ami asszisztensi szinten végzett narkózist jelentett az adott körülmények között.

Amikor Nyíregyházán megépült az új szanatórium, akkor az osztály Nyírbéltekről beköltözött. Fábián Sándor a Megyei Tüdőgyógyintézet Sebészeti Osztályának a főorvosa lett. Az integráció során az osztályt beolvasztották, részben kiegészítették, így jött létre a megyei kórház II. számú sebészeti osztálya, itt kapott szakfőorvosi beosztást. 1985-ben ismét szétvált a két intézmény. A betegek számának jelentős csökkenése miatt harminc ággyal ún. krónikus sebészeti osztályt vezette ’90-ben bekövetkezett nyugdíjaztatásáig. Ekkor szűnt meg az ország utolsó extrapulmonális osztálya is, kihalnak az értő emberek. Ma alig van négy-öt sebész, azok is nyugdíjban, akik ezt a területet még szuverén módon uralták.

1953-ban megnősült, ’55-ben született Sándor, ’61-ben Gergely nevű fia. Felesége hosszú ideig háztartásbeliként dolgozott, majd adminisztrátorként helyezkedett el. 1978-ban egy motoros elütötte, és súlyos sérülése miatt hosszú ideig táppénzen volt, végül rokkantnyugdíjas lett. ’63-ban súlyos szívinfarktusa volt, ennek következtében 1964-ben elhunyt.

Fábián Sándor a mindennapi szakmai munka mellett rendszeresen végzett tudományos munkát. Több nyelven beszél és olvas, tudományos dolgozatai nemcsak hazai, hanem külföldi szaklapokban is megjelentek. Gyakran hívták különböző kongresszusokra, amelyeken előadóként is sikeresen szerepelt.

Egyik orvos kollégája mondta róla: „Kétségtelenül őt tartom emberileg és szakmailag a megyében élő egyik legjobb sebésznek. Szakirodalmi olvasottsága csodálatos szakmai érzékkel párosul. Az igazán nagyokra jellemző modorral tartotta a kapcsolatot a betegekkel és az orvos kollégákkal.

Sohasem éreztette, hogy szakmailag mennyire felettünk áll. Humora zseniális. Nem irritálta az sem, hogy főorvos létére a betegek ügyes-bajos dolgaival is foglalkoznia kell. Nyugalmát átadta a betegeknek, amit követendő dolognak tartok az orvosok számára. Sokszor láttam belső gyötrődéseit egy-egy haláleset után.”

Mióta elhunyt a felesége  − annak ellenére, hogy gyakran van együtt a fiaival és az unokáival  − nagyon egyedül érzi magát. Valaha úgy képzelte, hogy olyan öregkorban lesz része, melyből nem hiányoznak majd az új feladatok, amelyben érvényesülhet kreativitása. Nem így történt. Fájdalmas, hogy nem.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése