Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Mezősi Pál
A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje,
Nyíregyháza
A jogászemberekről kialakult társadalmi felfogás szerint ők mindannyian szakzsargonban, hivatali nyelven kommunikálók. Erre cáfol rá dr. Mezősi Pál a maga közel négy évtizedes jogászi munkásságával és mai, fiatalos megjelenésével. Aki távolról ismeri, minden bizonnyal tanárembernek véli, amiben van is némi igazság. De erről majd később.
Riportalanyunk a II. világháború zűrzavaros végkifejletének idején, 1945. március 5-én született Nagykállóban. Édesapja eredeti szakmája szerint asztalos volt, de akkoriban légvédelmi tüzérként teljesített szolgálatot. Ami, valljuk meg őszintén, a család számára nem nyújtott igazán rózsaszín jövőt. Édesanyja egyedül nevelte hát két gyermekét: Ilonát és a kis Palikát. Sajnos, szüleik már nincsenek közöttünk.
Mezősi Pál a középiskolai tanulmányait a Széchenyi István Közgazdasági Technikumban végezte, ahol 1963-ban érettségizett, és pénzügyi technikusi oklevelet kapott.
Egy évig a Megyei Köjál intézeti gondnokának helyettesi feladatait látta el. 1965-ben nyert felvételt a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatára. Megyei tanácsi ösztöndíjasként lelkiismereti kötelességének érezte, hogy aktívan részt vegyen az egyetem nyüzsgő közéletében, a diákköri munkában és az ifjúsági mozgalomban egyaránt. Elismerésként egy hónapig élhetett Nagy-Britanniában egy nemzetközi tábor lakójaként. Az akkor szerzett élmények mindmáig frissen élnek emlékezetében. Jogászi diplomáját 1970-ben kapta meg.
A mai napig tartó, folyamatos közigazgatási pálya valójában ekkor kezdődött el. Első komoly munkahelye az akkori Megyei Tanács Pénzügyi Osztálya lett, ahol is előbb főelőadó, majd tanácselnöki referens. A Megyei Tanács 1975-ben – néhány nappal a harmincadik születésnapja után – nevezte ki első alkalommal a Személyzeti és Oktatási Osztály vezetőjének. Munkáját minősíti, hogy 1989-ben, pályázat alapján ismét dr. Mezősi Pált nevezték ki az osztály élére.
A Megyei Tanács megszűnését követően, 1991-ben áthelyezéssel került át a Megyei Munkaügyi Központ állományába, ahol előbb főmunkatársi, majd egy évvel később osztályvezetői munkakörben dolgozott. Az akkori közgyűlés elnökének kezdeményezésére 1995-ben áthelyezéssel jutott az Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Jogi Osztályára helyettes vezetőnek. Munkájához tartozott többek között a különböző jogi állásfoglalások kidolgozása mellett a közgyűlési előterjesztések, rendelettervezetek elkészítése, a belső hivatali ügyrendre, szervezeti működésre vonatkozó szabályzatok, a megyei közgyűlési és az országos, valamint helyi választások előkészítése is.
Szerteágazó tevékenysége mellett a korábbi jegyzők munkáját is segítette, miközben a feladatok egyre csak bővültek és bővültek… Nevéhez kapcsolódó a teljesítményorientált és minőséget biztosító munka megkövetelése, és az azt követő személyekre vonatkozó értékelési és a teljesítményarányos anyagi elismerési rendszer kidolgozása. Az uniós csatlakozással járó előkészületek rá is jelentős feladatokat, egyben újabb terheket róttak.
Az ez idáig is érdekes életpályája újabb színfolttal gazdagodott 2001-ben. Július 11-én vette át a Megyei Földhivatal Igazgatási és Szervezési Osztályának vezetését. Az addig megszerzett tudása, szakmai rutinja és nem utolsó-sorban széles körű élettapasztalata jól jött az újabb kihívásokkal tarkított, szerteágazó feladatok és problémák megoldásában. Nyugállományba helyezésével véget ért aktív közigazgatási tevékenysége 2007 októberében.
Tévednénk, ha arra gondolnánk valamelyik horgásztóban, lábát áztatgatva tölti napjait. Ehelyett lendületesen tanít, adja át tudását a következő nemzedék képviselőinek. Oktatói munkáját már idejekorán elkezdte. 1995-től meghívott előadóként az Egészségügyi Főiskolán ad órákat állam- és jogtudományi, illetve jogi ismeretek témakörében. E tevékenysége elismeréseként 2001-ben, a Debreceni Egyetem a „Címzetes főiskolai docens” címet adományozta dr. Mezősi Pálnak. Tanári munkájának része a közigazgatási szakvizsgára való felkészítés és a vizsgáztatás is, amit 1998 óta végez. Harminchárom éve tagja a Szervezési és Vezetési Társaságnak. Jelenleg a MTESZ megyei szervezetének alelnöke.
Családi életére visszatérve: 1971-ben vette feleségül Farkas Erzsébetet, az egykori TÁKISZ csoportvezetőjét. Gyermekeik: Szilvia és Hedvig. Mindketten családi kötelékben élnek. Eddig három unokával: Zsófival, Petivel és Balázzsal örvendeztették meg szüleiket. A „Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt” kitüntetésének felterjesztésében életpályáját három kifejezéssel értékelik: magas fokú szakmaiság és hozzáértés, rugalmasság, emberi tisztesség. Magánemberként hobbija az unokázás, a vadászat és olykor-olykor a horgászat.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése