Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fábián Gergely
Tudományos dékánhelyettes,
Nyíregyháza
Magyar–történelem szakos tanárként végzett az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, és pályája elején speciális nevelést igénylő gyermekekkel kezdett foglalkozni. Ismerősei csábították a Szarvas utcai általános iskolába, ahol enyhén értelmi fogyatékos diákokat tanított. Itt több, szociálisan hátrányos helyzetű fiatallal találkozott.
Azt mondja, ha akkoriban lett volna szociálismunkás-képzés, biztosan oda iratkozik be. Ennek híján viszont az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem szociológia szakát végezte el, s a diploma megszerzése után azonnal a nyíregyházi egészségügyi főiskolán helyezkedett el.
Az egészségüggyel már korán kapcsolatba került. Apja sebész volt, így már kisgyermekként beleláthatott a gyógyítás folyamatába. Míg édesapja dolgozott, bátyjával együtt sok időt töltött el a Sóstói úti kórház kertjében, nyáron szaladgáltak, télen az őzeket lesték. Mégsem tetszett meg neki az orvosi pálya. Inkább a család többi tagjához hasonlít, akik a humán tudományok iránt érdeklődnek. De azért nem érzi magát idegennek az egészségügyi főiskolán. Hamar megkedvelte a felsőoktatást és a hallgatókat is. Már 17 éve tanít az intézményben. Végigjárta a ranglétrát. Ma főiskolai tanár, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán az Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszék tanszékvezető tanára, tudományos dékánhelyettes. Szívesen tölti be funkcióit, a tanítás mellett konferenciákat szervez, kiadványokat tervez. Azt mondja, néha sajnálja, hogy a tisztségeivel járó sok adminisztráció elveszi az időt attól, amit igazán szeret: a kutatástól. Még emlékszik az első nagy kutatómunkájára, amikor az 1990-es önkormányzati választásokat elemezték, az adatokat térképre vitték, és kirajzolódott a „három részre szakadt megye”.
A kutatás eredményeiről Innsbruckban is beszámolt egy nemzetközi konferencián, ami után azonnal két kutatásra is meghívást kapott. Az egyik még ma is tart, egy több ország kutatóiból álló csoport a helyi szociális szolgáltatásokat elemzi. Vannak szakemberek Lengyelországból, Norvégiából, Finnországból, Olaszországból, Angliából és az Amerikai Egyesült Államokból is. Fő témájuk most a migráció. Az országhatáron kívül is lehetősége nyílt a kutatómunkára. Németországban doktorált. Egy évet töltött egy német kutatóintézetben, ami után itthon írta meg a disszertációját; dolgozata a németországi kutatási eredményekre támaszkodott, s a disszertációt egy német kiadó meg is jelentette. Hazai kutatásokban is közreműködik.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal például több éven át végezték a megyében elkövetett öngyilkosságok feltárását, de olyan kutatásnak is részese volt, amit Magyarországon eddig még senki nem vizsgált: 2006-ban a roma közösségekben megjelenő uzsorakamatról és a hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekményekről is végeztek vizsgálatokat. Szakterülete ma a globalizáció és annak szociális hatásai. Amellett, hogy párhuzamosan több programban is részt vesz, a kutatás területén szervezői feladatokat is ellát. Fontosnak tartja azt, hogy egy-egy kutatási program résztvevője anyagi támogatáshoz juthasson, ehhez nyújt segítséget, és próbál biztosítani nyugodt alkotói légkört.
Fábián Gergely nős, három gyermek apja. Feleségét még a nyíregyházi tanárképző főiskolán ismerte meg. Ő gyógypedagógus, a Területi Gyermekvédelmi Központnál dolgozik. Elvégezte a Kossuth Lajos Tudományegyetem pszichológia szakát, jelenleg pedig a Debreceni Egyetemen klinikai szakpszichológiát tanul. A legnagyobb gyermekük 18 éves. Dominika a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója, ebben a tanévben érettségizik. Debrecenben vagy Budapesten szeretne továbbtanulni. Csak úgy, mint annak idején édesapját, őt is a magyar–történelem szak vonzza, a pályaválasztáson egy pillanatot sem gondolkodott. A középső gyermek 15 éves. Bence a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja, jelenleg nyelvi előkészítő évfolyamon angol nyelvet tanul. A legkisebb gyermek 12 éves. Balázs a Zelk Zoltán Általános Iskolában 6. osztályos.
Fábián Gergely számára fontos a család, amennyi időt tud, szakít arra, hogy együtt töltsék az időt.
De, mint mondja, gyakran hétvégén is az íróasztalnál ül, a legtöbbször csak szombaton és vasárnap van ideje a kutatómunkára. Pedig szeret moziba, színházba járni, erre, ha tehetné, több időt szakítana. És többet utazna. Szereti megismerni a külföldi országokat. Egy-egy nemzetközi konferencia alkalmával erre lehetősége is nyílik; a rendezvényeket a legtöbb esetben úgy szervezik, hogy a szakmai fórumok után pár napos városnézés is része legyen a programnak.
Szakmájától persze akkor sem szakad el: szívesen tanulmányozza a külföldi országok szociális rendszerét. Szerinte az ideális ellátórendszer a német és a skandináv gyakorlat kombinációja lenne.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése