Nagyecsed

Ezerkilencszázötvenkilencben született Nagyecseden. Általános iskolai tanulmányai után Debrecenben a Gépipari Szakközépiskolában szerzett érettségi bizonyítványt. Ezután a debreceni műszaki főiskola építőgépész szakán szerzett diplomát, majd a gödöllői egyetemen mezőgazdasági gépészmérnöki diplomát vett át. Dolgozott a Közúti Építő Vállalatnál, a helyi tsz-ben és a vízügynél. 1990 óta Nagyecsed polgármestere. 1983-ban nősült, felesége gyógyszerész. Két gyermekük van, Orsolya és Dóra.

A nagyapja volt Nagyecsed utolsó szabadon választott bírója. Ő pedig a település első szabadon választott polgármestere. Ebből is kiderül, hogy tősgyökeres nagyecsedi, vagyis szülötte annak a történelmi településnek, amelyről, ha szóba kerül valahol a Kárpát-medencében, a legtöbb embernek a láp, az ecsedi verbunk, a sárvár, a villanytelep és a szivattyútelep jut az eszébe. Jellegzetes, egyedinek mondható települése ez kis hazánknak.

A települést 1997. július 1-jén városi rangra emelték. A kisváros első polgármestere Szűcs Gusztáv, aki jó megjelenésű magyar ember, jól képzett és fiatal kora ellenére hatalmas szakmai, emberi, politikai és vezetői tapasztalatokkal rendelkezik. Ez a könyvrészlet azonban nem is annyira neki, inkább Nagyecsed múltjának és jelenének állít emléket. A bemutatásnak, az emlékállításnak az is ad aktualitást, hogy kereken száz esztendővel ezelőtt csapolták le az Ecsedi-lápot.

A település már 1290-től mezővárosi kiváltságokat élvezett. 1608 és 1867 között városi címet viselhetett. Az itt élő embereknek mindig is küzdeniük kellett a vízzel. Most, 1998-ban is fenyegette a Kraszna a települést és több százan birkóztak a belvízzel. A küzdelem, a tenniakarás, a föld szeretete mindig is jellemző volt az ecsedi emberekre. A szép és a jó hagyományok tisztelete szintén. A külsőségekre emlékezve írjuk, hogy a férfiak többsége surcot (kötényt) és fekete kalapot viselt. Néhány idős embert ma is láthatunk ilyen viseletben.

A lápra, annak lecsapolására színes és ízes cikkben emlékezik az Ecsedi Hírmondó, az önkormányzat havi lapja 1998 márciusában: „Az ecsedi vár lerombolásával (1718), s az ellenséges támadások megszűnésével a Láp elvesztette addigi védelmi s életfenntartási jelentőségét. A pákászok, csíkászok, vadászok, nádvágók még hasznát vették, de az uradalmak, melyeknek óriási területei voltak a Lápon, hasznot alig láttak belőle. Ezért kísérletek történtek a Láp vizének elvezetésére. Ezerhétszáznyolcvannégy tavaszán oly nagy árvíz jelentkezett, hogy Ecseden a templom küszöbét nyaldosta a víz. Megalakult az Ecsedi Láplecsapoló Társulat 1894. augusztus 9-én gr. Károlyi Tibor elnöklete alatt. A lecsapolási munka 1895. május 5-én vette kezdetét kétezer munkással. Kantinok állíttattak fel, kint az ásandó meder mellett, hol kenyeret, szalonnát, pálinkát, bort vásárolhattak… A gyöngyvérek és más vízi szárnyasok pár évig minden tavasszal keresték régi birodalmukat, a nagy vizet, s mert nem találták, bús sirámmal tovább szálltak.” Az emberek azonban maradtak és kemény munkával termőre fogták a földet.

A hagyományőrző Néptáncegyüttes az 50-es és a 60-as években élte fénykorát, az együttes egyszer amerikai vendégszereplésen is öregbítette édes hazánk és Nagyecsed jó hírét. A verbunk mellett messze földön híres volt az Ecsedi Lakodalmas, amelynek forgatókönyve elsárgult lapokon nemrég előkerült, számítógépen(!) kinyomtatták a szövegét, és hamarosan színpadra viszik. Jó hír és biztató a jövőre nézve, hogy ősztől néhány általános iskolás tanulja a néptáncot, amely a nemzeti hovatartozásunkat is fémjelzi. A történelmi emlékezést lezárhatjuk azzal, hogy a villanytelep átvitt értelemben is fényt hozott a településre. Fénylő címere, szimbóluma van immár Nagyecsednek. Meg fényt és szellemi kisugárzást jelentő református gimnáziuma. Hosszas küzdelem után, harmadszori nekifutásra megkapta a település a városi rangot Szűcs Gusztáv polgármestersége alatt. A fejlődésnek, a helyiek összefogásának köszönhető a városi cím, meg annak is, hogy az önkormányzatnak igen jó a kapcsolata a kohéziót, erkölcsi tisztaságot is jelentő egyházakkal.

Egy feljegyzésben, illetve újságcikkben a polgármester részletesen sorolta az elmúlt 8 esztendő fejlődését. Hogy gázt, telefont, rendőrőrsöt, vezetékes vizet, úthálózatot kapott a település, sikerült megoldani a szilárd hulladék kezelését, a focicsapat ismét a megyei I. osztályban szerepel. Jövőre váró feladat a szennyvízberuházás, a környezetvédelem, az idegenforgalom élénkítése. „Szeretném szülőhelyem további fejlődését elősegíteni” − írta Szűcs Gusztáv.

A polgármester kezdeményezésére ezerkilencszázkilencvenhatban díszes emlékművet állítottak a Kraszna-híd közelében. Az emlékművön ez az elgondolkodtató, cselekvésre késztető mondat olvasható: „Élni fog a nemzet, amely összetart!”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)