Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Bölcsik István
Jegyző,
Nagyecsed
A külső szemlélőt első pillantásra megtévesztheti a szigorúnak tűnő tekintete, de egy félmosolyáról már kiderül, hogy az 1962. október 24-én, Siófokon született dr. Bölcsik István érző lelkű, ugyanakkor magabiztos tudással bíró ember.
Édesanyja, Nagy Jolán, ma nyugdíjas titkárnő. Édesapja, amíg közöttünk volt, építésvezetőként dolgozott a családjáért. Testvére, Éva, Balatonkenesén tanít. A jegyző úr felesége, Dancs Tünde, kozmetikus. Dávid és Milán nevű, általános iskolás korú gyermekeikkel együtt élnek az önkormányzattól kapott szolgálati lakásban, Nagyecseden.
Dr. Bölcsik István a Perczel Mór Gimnázium tanulójaként 1981-ben tette le érettségi vizsgáit, Siófokon. A sikeres felvételi után a miskolci egyetem jogi karán tanult 1987-ig, diplomája megszerzéséig. Itt ismerkedett meg feleségével is.
Első munkahelye a Siótour irodában volt, ahol jogi előadóként, a gyakorlatban hasznosíthatta addig megszerzett elméleti tudását. Az életének az 1988-as esküvő adott merőben új irányt, hisz előbb a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunhegyesen, majd 1990-ben már mai szűkebb hazájában találjuk. Jéke községben dolgozik ekkor. Igazából a jegyzői munkát itt kezdi el, hisz a frissen önállóvá vált település önkormányzatiságának egyszemélyes megteremtőjét tisztelhetjük benne. Saját szavaival élve, ez egy nagy kihívás volt a számára és ő nem futott el előle.
1992-ben, az akkori polgármester hívására került mai szolgálati helyére, Nagyecsed városába. Feladatai között szerepel a körzetközponti jegyzői feladatok ellátása is, amit ő teljes erőbedobással és szívesen végez. Elmondása szerint az eltelt tíz év alatt az önkormányzatokra rótt feladatok száma nőtt, de ezek emelkedését nem követte a szükségessé vált anyagi és személyi feltételek bővülése. Az önkormányzatokban működő hivatalokra egyre több és több munka hárul úgy, hogy közben azok külső körülményei változatlanok maradnak. A munkavégzéshez szükséges döntések előkészítése és végrehajtása bővül. A várossá válással minőségileg és mennyiségileg is változott a közfeladatok száma. Az állampolgárok ma már egyöntetűen igénylik, hogy ügyeiket lehetőség szerint egy helyben intézhessék el. Ennek jó hatása van a város közhangulatára, hisz a több órát igénylő utazgatások megszűntek, az ügyintézés udvarias és gördülékeny. A jegyző úr számára külön megoldanivaló feladat az okmányiroda leterheltsége, de ez csak csepp a reá váró ügyek tengerében.
Sajnálatosnak tartja, hogy a kistérségi központtá váló városok sorából Nagyecsed kimaradt. Ebből következik, hogy várhatóan a szomszédos Mátészalka látja majd el a térségben a legfontosabb közigazgatási feladatokat. A hatáskörök és jogkörök megosztása már folyamatban van. Vélhetően változnak az eddig, helyben vezetett nyilvántartásokra vonatkozó előírások is.
Dr. Bölcsik István szerint mára az önkormányzatok vezetőinek legfontosabb feladata az általuk vezetett települések menedzselése lett. Nap, mint nap ezzel kell leginkább foglalkozniuk. Az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások „árát” az azokat igénybe vevő polgárok nem nézik, csak azt, hogy minden évben szeretnék, ha a település, ahol élnek, minden évben valamilyen új létesítménnyel gazdagodna. Ennek ellent mond az a megállapítása, amely szerint mára az önkormányzati szférából kiment a pénz.
A nagyobb volumenű beruházásokra csak pályázatok segítségével tudják a szükséges anyagi fedezetet előteremteni. Jelenleg két elképzelésük él. Az egyik a megyei önkormányzat által is támogatott vízminőség-javító program, a másik a régóta húzódó szennyvíztisztítás ügye. A megvalósításhoz legközelebb az elsőként említett áll, hisz a rekonstrukcióhoz csupán 175 millió forint szükséges. A későbbi szennyvíztisztító már EU-normás lesz.
A helyi szilárdhulladék-lerakó telep megépítéséről a népszavazás után a képviselő-testület döntött. Így szabad utat kapott a beruházás. Az említettek folyamán a térségbe 4–5 milliárd forintnyi tőke áramlik be, új munkahelyek teremtése válik kézzel foghatóvá, így növekedhetnek az önkormányzat bevételei is. A megyei közgyűlés által jóváhagyott ütemtervnek megfelelően a már kész terveket 2008-ra kell valóra váltania a városnak és annak vezetésének. A már eddig elkészített pályázatokból nyert pénzekkel, reményeik szerint, az építkezések 2005-ben megkezdődhetnek.
Valósággá teheti a város elképzeléseit akkor, ha továbbra is bízik jegyzőjében, dr. Bölcsik Istvánban, aki magáénak vallja és érzi a helybéliek gondjait, problémáit, hisz olyan szeretettel, ahogyan ő beszél Nagyecsedről, csak azok szólnak, akik ezt a várost igazán szeretik. A jegyző úr pedig ezek közé tartozik. Akaraterejét, küzdeni tudását ismerve biztosra vehetjük, megvalósítja azt, amit megbízójának, a városnak ígért.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése