Kovács Lajos

Polgármester,

Nagyecsed

szszb_11-136_kovacs_lajos.jpgA jobb lét, a gondtalan élet mindenki joga. E rövid szlogen olvasható azon a választási prospektuson, amely Kovács Lajos, a Független Kisgazdapárt polgármester-jelöltjének városfejlesztő elképzeléseit ismerteti meg a nagyecsedi polgárokkal. A hirdetmény kézhezvétele után néhány nappal, már mint a 2001-es ecsedi helyhatósági választások befutójával beszélgettem a fiatal város ifjú vezetőjével, Kovács Lajossal.

2001 áprilisát írjuk. Az enyhe telet idén kellemes, már-már nyári melegre emlékeztető hirtelen jött tavasz követte. Egy verőfényes délutánon érkezem meg a néhány éve városi rangra emelt településre, Nagyecsedre. A főutcán haladva fürkészem az épületeket, egymást érik a családi házak. Belesek a mellékutakra, ugyanaz a látvány fogad. A református gimnázium, és általános iskola épületétől eltekintve alig akad emeletes épület a településen. A főteret Sirpa Ihanus, Mátészalkán élő finn szobrászművész alkotása díszíti, körülötte felfedezhetőek a parkosítás első jelei. Mégsem érzékelem a városi jelleget.

Bár a cím elnyerése nem a településszerkezettől, és a látványtól függ, az itt élőkben mégis jogosan fogalmazódik meg az igény: ne csak a rangot birtokolja a település, hanem tartalmában is legyen város. Ez a röviden megfogalmazható, mégis igen összetett feladat megvalósítása ad munkát a jövőben Kovács Lajos polgármesternek.

– Nagyon sok tervem, elképzelésem van, ami arra irányul, hogy a nagyecsedi emberek életszínvonala elérje, esetleg túlszárnyalja a környező városokban biztosított színvonalat mind megélhetés, mind kultúra, szórakozás tekintetében.

A fontossági sorrendet megtartva elsődleges célként a munkanélküliség csökkentését jelölte meg. A munkahelyteremtő beruházásokat a helybeli, illetve a letelepedni vágyó vállalkozókkal szoros együttműködésben kívánja megvalósítani. Felismerve a megélhetés feltételeit megteremtő beruházások fontosságát, megválasztása után néhány nappal már megkezdte a tárgyast az esetleges befektetőkkel.

A városi jelleg kialakítása a településen ugyancsak az elsőrendű feladatok között szerepel a fiatal (33 éves) polgármester terveiben. Ennek érdekében hamarosan elkészíttetik a településrendezési tervet, amelynek nyomán megkezdődhet a közterületek átalakítása. Ennek részeként felújítják az út- és járdahálózatot, s a vízelvezető árkokat, átereszeket is. A tervek szerint még ebben az évben kiépítik Nagyecseden a kábeltelevíziós hálózatot, s hozzálátnak egy átfogó romaprogram kidolgozásának is, amely a kisebbség életkörülményeinek javítását, hagyományaik ápolását célozza meg. Elsősorban a fiataloknak kedvez a lakásépítési és -felújítási támogatás, a lakosság minden rétegének hasznára válik viszont a sportcsarnok, melynek megépítése ugyancsak szerepel Kovács Lajos tervei között. Éppúgy, mint az öregek napközi otthonának újra indítása, majd bentlakásossá bővítése.

A Széchenyi-tervhez kapcsolódva a turizmus beindítása és fejlesztése a cél. Az itt felsorolt tervek, feladatok mindegyikének megvalósítására kevés a 2002-es választásokig rendelkezésre álló alig másfél év, de Kovács Lajos eltökélt szándéka úgy dolgozni, hogy a város lakói újra bizalmat szavazzanak neki. Ismerjék most meg közelebbről Kovács Lajost mint magánembert.

1968-ban született Mátészalkán, szegény paraszti család második gyermekeként. Nagyecseden nőtt fel, itt végezte az általános iskolát. A fővárosi faipari szakközépiskolában szerzett érettségit, majd a mátészalkai Szatmár Bútorgyárban helyezkedett el. Egy év munka után felvételt nyert a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre, ahol 1990-ben vette kézbe diplomáját.

A jól képzett szakember úgy döntött, szülőföldjén kamatoztatja a megszerzett tudást. A Szatmár Bútorgyárba visszavárták. Először fejlesztő mérnökként dolgozott, másfél év elteltével kereskedelmi igazgató helyettes, majd kereskedelmi igazgató lett a cégnél. Az 1990-es év azonban nem csak a diploma megszerzése miatt marad emlékezetes életében. Ekkor vette feleségül Kovács Ildikót, aki jelenleg a MOM Vízmérés-technikai Rt. számítástechnikai szakembere. Mivel mindketten Mátészalkán találták meg megélhetésüket, Szatmár fővárosát választották lakhelyül. Jelenleg is itt élnek ötéves kisfiukkal, Patrikkal.

A politikával 1998-ban került közvetlen kapcsolatba, amikor az FKGP jelöltjeként indult a polgármesteri címért Nagyecseden. Akkor második helyen végzett, a politikai életből azonban nem vonult ki. Az FKGP nagyecsedi alapszervezetének elnöke lett, ezt a tisztet ma is ellátja. Az autó-motor sportokat és horgászatot kedvelő fiatalember arra törekszik, hogy a munka, amely láthatóan lételeme, ne menjen a legfontosabb dolog, a család rovására. Ilyen feltételekkel szeretne újabb és újabb kihívásoknak megfelelni a jövőben.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése