Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Pataki Sándorné
Gazdasági vezető,
Nagyecsed
Azért mehet az ország előre, mert élnek köztünk olyan emberek, mint Pataki Sándorné, a nagyecsedi református gimnázium gazdasági vezetője. A csendes, szerény asszony hivatástudattal beszél a munkája fontosságáról. Jól tudja, mert megélte, megtapasztalja nap, mint nap, hogy a gimnazisták életében a gazdasági vezető közvetve és közvetlenül is fontos szerepet játszik. Különösebb feltűnés nélkül látja el a napi tennivalókat. Ám hogy mennyire szükséges az adminisztrációnak eme sajátos fajtája, bizonyítja az: a pénzügyek, a könyvelés napi tennivalói nem várhatnak, mert a középiskolának működni kell, a dolgozóknak bért kell fizetni, a tanulóknak is meg kall kapniuk az őket megillető juttatásokat.
Pataki Sándorné született Szántó Julianna ősei generációk óta Nagyecseden élnek és keresik a boldogulás útját-módját. Édesanyja Tarcsai Julianna, 84 éves, a termelőszövetkezetben ledolgozott évek után ment nyugdíjba. Az édesapa, néhai Szántó Dániel szintén a termelőszövetkezetből kapta a fizetést. Férje, Pataki Sándor karbantartó a városi kht.-nál. 1971. december 18-án kötöttek házasságot a híres nagyecsedi református templomban.
Két fiúval ajándékozta meg őket az Isten. Krisztián huszonnyolc éves, pénzügyőr, jelenleg a Rendőrtiszti Főiskola pénzügyi nyomozó szakát végzi. A kisebbik fiú Szabolcs, huszonnégy éves, a DOTE Egészségügyi Főiskoláján diplomás ápoló szakra jár.
Julika a nagyecsedi gimnáziumban érettségizett ezerkilencszázhetvenegyben. A helyi ÁFÉSZ-nél a pénzügyi, az adminisztrációs, a társadalombiztosítással kapcsolatos ügyeket évek hosszú során át végezte. Pénzügyi osztályvezetőként irányította egykori kartársait. Ezerkilencszázkilencvennégyben azonban meghirdették a Református Gimnázium gazdasági vezetői állását, amit megpályázott és meg is nyert. Most már tíz éve dolgozik az iskolában.
Patakiné Julika szerencsésnek mondja magát, mert megtalálta a hangot a gimnázium új igazgatónőjével, Szathmári Andrásnéval. Kiváló emberi és szakmai kapcsolatukból nemcsak a diákok, hanem maga az intézmény is profitál.
A gazdasági életben, egy intézmény költségvetésében mindig adódnak feszültségforrások, hisz a rendelkezésre álló pénz általában kevesebb, mint amennyi kellene a jogos igények megvalósításához. A gazdasági vezető és az igazgatónő ilyen esetekben jó gazda módjára megnézi, mi az, amit mindenképpen meg kell oldani, mi az, amire jut. Takarékoskodniuk kell, természetesen, de az utóbbi években már jutott sok egyéb feladatra is valamennyi összeg.
Noha egyházi intézményről van szó, az állami normatíva náluk is ugyanannyi, mint bármely hazai középiskolában, tehát tanulónként 240 ezer forint egy évben. A kollégisták esetében ez 330 ezer forint.
A pedagógusoknak és a technikai, adminisztrációs dolgozóknak a KJT szerinti a fizetésük. Az egyházi zsinattól tanulónként 5 ezer forintot kapnak kiegészítő normatívaként. A nagyecsedi önkormányzat pedig lehetőségéhez mérten segíti a gimnáziumot és évente 2 millió forintot ad az intézménynek úgy, hogy annak felhasználásáról nem kell elszámolniuk.
Évi költségvetésük 35 millió forint, ebből legtöbb a bérkifizetés és az arra rakódó járulékok. Még a fejlesztésekre is ebből a keretből kellene elkülöníteni. Érthető, hogy minden pályázati lehetőséget megragadnak, és igyekeznek pénzt szerezni a szükséges célokra. Mint Julika elmondta: közel 3 millió forintot költöttek egy fejlesztésre. Még 2002-ben korszerűsítették a fűtési rendszert, fiúzuhanyozót alakítottak ki. A kollégiumon lecserélték a régi ablakokat, és teljes festésre is sor került. Beszerelték a gázkonvektort és modernizálták a vizesblokkot.
Mi a szép a munkámban? – lepődik meg a kérdésen Julika egy pillanatra. Érződik, hogy ő még soha nem fogalmazta meg magának, mert számára ez természetes. Legalább annyira, mintha arról beszélnénk, miért szép a napkelte. Soha nincs sablon a munkájában, hisz emberek, helyzetek, feladatok húzódnak meg minden egyes döntés mögött. Egészen más ebben a közösségben munkálkodni – említi –, mint az irodában intézni olyan alkalmazottak ügyeit, akiket talán csak távolról ismer. Patakiné örömmel emlékszik azokra az apróságokra, amikor a diákok bizalmasan kérdeznek valamit tőle. Lehet, hogy egy fejfájásra panaszkodik némelyik, lehet, hogy otthoni gondja nyomasztja.
Julika azt emeli ki, hogy családias a kapcsolat az intézményvezetés és a diákság között. Nemcsak azért, mert kicsi a gimnázium, hanem azért is, mert mindenkit a segítő szándék vezérel, ha a közösségnek vagy egyes tagjainak arra van szüksége.
Patakiék mindig földön járó terveket dédelgettek. Családi házat emeltek, felnevelték, diplomákhoz segítették a fiaikat. Békében, szeretetben élnek. Soha nem akartak elköltözni őseik földjéről, ők a világnak ebben a szegletében teremtettek otthont maguknak és találták meg az égi és földi javakat.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése