Nagyecsed

Az 1972. augusztus 7-én Mátészalkán született Polyák Julianna szülei lakóhelyén végezte az általános iskolát. Nagyecsed általános iskolájában akkor is több százan tanultak. Julikát azok között a diákok között emlegették nevelői, akikre okkal lehettek büszkék. Édesapja Polyák György, a helyi termelőszövetkezet dolgozója és édesanyja, a tápéi háziipari szövetkezet kihelyezett ágának részlegvezetője, nagy szeretetben nevelték lányaikat. Tímea férjével és két gyermekével ugyancsak Nagyecseden él.

Nyolcadik után a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola igazgatási-ügyviteli szakára jelentkezett. A ma is „neves” szakközépiskolában sikerült beilleszkednie a közösségbe. A Végh Jánosné irányította iskola diáksága aktív formálója volt a fiatal város közösségi életének.

Bár nem nagy a távolság Fehérgyarmat és Nagyecsed között, a kollégiumban lakás jobb megoldásnak tűnt, mint az esetleges bejárás. Julika – így emlegették osztálytársai is – jól érezte magát a kisebb gyerekek között. Örömmel segítette középiskolás ifivezetőként a fehérgyarmati gyerekközösséget. Szakközepes diáktársaival is jó kapcsolatot ápolt. Évközi és szüneti közös programok is igazolták ezt.

Kedves, szerény, szorgalmas diák volt. Tanárnőivel, tanáraival el tudta hitetni, hogy minden tárgyat szeret, s mindegyikőjüket tiszteli. Folyamatosan jól teljesített. Az érettségin is dicséretesen szerepelt. Szülei, hozzátartozói nagy örömére felvették a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar–gyors- és gépírás szakára. Akkor megyénkben még ritka és nehéz szakpárnak számított ez a választás. Az ecsedi lány itt is bebizonyította, hogy korábbi sikerei nem a véletlennek, hanem a következetes munkának köszönhetőek.

Bizonyára az sem véletlen, hogy „alig száradt meg a tinta” tanári diplomáján (1994), már biztos lehetett a folytatásban.

„Ez év szeptemberében Nagyecseden Kovács Sándor, egykori általános iskolás tanárom vezetésével megnyitotta kapuit az Ecsedi Báthory István Református Gimnázium és Kollégium. Tanár úr felkért, hogy legyek ennek az iskolának a magyartanára, könyvtárosa és kollégiumvezetője.”

Ahhoz, hogy Nagyecseden maradt, az is hozzájárult, hogy megtalálta élete párját. 1995-ben kötött házasságot a városbeli Szabó Árpáddal, aki a mátészalkai vámhivatalnál dolgozik. Klaudia lányuk születését követően 3 évig otthon volt. Időközben Oláh István matematika–fizika szakos középiskolai tanár kapott megbízást a gimnázium vezetésére. A gyesről visszatérő Szabónét – korábbi feladatai mellett – igazgatóhelyettesi munkával is megbízta.

Oláh István 1997 és 2002 között irányította a gimnáziumot. Munkáját Szathmári Andrásné folytatta az intézmény élén. Ő is számított Julika munkájára, a korábbi pozíciókban. A 16 nevelő alkotta közösségben tizenketten a gimnázium állományában vannak, s négy óraadó is részese az iskola életének. Az eltelt két tanév tapasztalata alapján az igazgatónő így foglalta össze véleményét Szabó Árpádné munkájáról:
„Pontos, precíz, hadra fogható pedagógus. Alig harmincévesen ő a legöregebb refis. Az iskola létrejöttétől formálója a közösségnek. A tantestület tagjai elfogadják kéréseit, tanácsait.”

Klaudia lányuk Mátészalkán, a Kálvin János Református Általános Iskolában 2003 őszén kezdte tanulmányait. Lánya óvodás volt, amikor Julika 2001-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Egy évvel később könyvtáros asszisztensi középfokú tanfolyamot is elvégzett. Férje is tanul, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

A 2003/2004-es tanévben a tantestület egy férfi tagja látja el a kollégiumvezetői megbízatást, s ez lehetővé teszi, hogy az igazgatóhelyettesi munka és a könyvtár mellett magyart is tanítson. Segítségével a nagyecsedi gimnazisták gépírást is tanulhatnak.

Az ecsediek gyerekkorától ismerik, s Julika mindig arra törekedett, hogy a más településekről ide került diákokkal és szüleikkel is jó kapcsolatot ápoljon. Jelentős azoknak a diákoknak a száma, akik határainkon túli, magyarok lakta területekről járnak Nagyecsedre. Nekik különösen fontos, hogy számukra igazi otthont tudjanak teremteni. Ebben jelentős szerepe van a fenntartó református egyház presbitériumának, illetve a helyi települési önkormányzatnak is.

Szabó Árpádné is részese azoknak az eredményeknek, melyek bizonyítják a református gimnázium jogosultságát. Növendékei többsége aktívan bekapcsolódik a hitéletbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy a világtól elzárva élnék mindennapjaikat. Az iskola vezetői, a tantestület tagjai természetesnek tartják, hogy a város kulturális és sportéletéből is ki vegyék részüket a diákok. Szabó Árpádné életútja bizonyítja, hogy a folyamatos tanulás jutalma nem marad el. Szerencsére a nagyecsedi gimnázium diákjainak többsége az ilyen példákat követi.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)