Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy Gusztáv
Iskolaigazgató,
Mátészalka
Az ablakpárkány a kistestű madarak kedvelt helye. Megszokták már, a szoba lakója mindig gondol rájuk valami finomsággal, s a gondoskodást vidám madárdallal hálálják meg. Az említett helyiség nem más, mint a mátészalkai 138. Számú Ipari Szakközép-, és Szakiskola direktori irodája.
Nagy Gusztáv igazgató magvakat tesz a párkányra, miközben elismerő szavaimat hallgatja az iskolát övező gyönyörű parkról.
– Ez az intézmény kertészének az érdeme, de magam is szívesen töltök időt a növények között – fogadja a dicséretet a vezető, akiről az első percekben kiderül, a természet szerelmese. – Otthon több mint hetven féle növény van a kertemben, így áprilistól novemberig virágzik az udvar.
Az igazgató másik kedvtelése a vadászat, amely, ahogy ő mondja, vér szerinti örökség. Már nagyapja is vadászott. A família tagjai pályaválasztás terén is követik a családi tradíciót. Apai nagyapja s szülei után Nagy Gusztáv is a pedagógusi pálya mellett döntött.
Az idén negyvenöt éves iskolaigazgató Kántorjánosiban nőtt fel. A helyben végzett általános iskolai évek után a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium matematika tagozatos osztályában szerzett érettségit, majd egy év munka, s újabb egy év katonaság után felvételt nyert a Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika–fizika szakára. A diploma kézhezvételének évében, ezerkilencszáznyolcvanban tanári állást kapott jelenlegi munkahelyén, ahol a tanítás mellett gondot fordított saját továbbképzésére is.
Egyetemi fizika diplomáját ezerkilencszáznyolcvannégyben szerezte meg az ELTE-n. Két évvel később igazgatóhelyettessé nevezték ki, ezerkilencszáznyolcvannyolcban pedig indult az igazgatói posztért. Az iskola fejlesztésére vonatkozó, hosszú távú koncepcióját a tantestület maximálisan támogatta, így az ugyancsak az igazgatói székre pályázó akkori párttitkár ellenfeleként is elnyerte a megbízatást. Az elmúlt mintegy tizenhárom év munkája nyomán a középiskola a térség meghatározó oktatási intézményévé vált.
Jelenleg közel százötven település majd kétezer tanulóját látja el szakmával, érettségivel, igény szerint technikusi képesítéssel vagy felsőfokú oklevéllel, de munkanélküliek átképző tanfolyamának is otthona az intézmény. Számos új képzési renddel bővült az iskola kínálata, amelyek igazodnak az aktuális munkaerő-piaci igényekhez. Az eszközállomány közel hússzorosára emelkedett az elmúlt években, új faipari és autószerelő műhelyt alakítottak ki. Informatikai rendszerük a legkorszerűbb a környéken. A magas szintű gyakorlati oktatást évek óta sikerül úgy megvalósítani, hogy az gazdaságos termelő tevékenység is egyben. Így a fejlesztésre fordítható források is növekednek. A hollandiai Zevenaar szakiskolájával testvéri kapcsolatot ápoló intézmény templomok, közösségi házak, állami gondozott gyermekeket nevelő családok házát építette fel holland segítséggel.
A támogatás a jelentős anyagiak mellett kétkezi munkában is testet öltött, ez utóbbira a diákcsereprogram keretében került sor. Az iskola a karitatív munkában is élen jár. Az idei tiszai árvíz hírének hallatán tanárok, diákok a gáton segítették a védekezést, majd gyűjtést szerveztek a károsult tanulók javára. Legutóbbi nagyvonalú felajánlásuk a márokpapi általános iskolának és óvodának jelent óriási segítséget.
Az árvíz ezt a települést sem kerülte el, a lakossági kár mellett az oktatási intézmények is károsodott. A mátészalkai szakiskola vállalta az intézmény festését, s teljes bútorzatának elkészítését. Természetesen ingyen, az anyagköltséget az oktatási minisztérium fedezte.
A hittan- és etikaoktatás bevezetése is a Nagy Gusztáv irányításával működő iskolában történt meg először Mátészalkán, akinek tartósan magas színvonalú igazgatói munkáját főtanácsosi címmel ismerte el a város polgármestere 2000 karácsonyán.
Nagy Gusztáv ezerkilencszázkilencvenhétben szerzett közoktatás-vezetői diplomát a műszaki egyetemen, s a továbbképzés és az intézményirányítás mellett a város közéletébe is bekapcsolódott. Alapító tagja az MSZP-nek, 1994 és ’98 között, illetve 2001 augusztusától a párt képviseletében tagja a várost irányító testületnek. A Habitat Jóléti Közalapítvány kuratóriumában is feladatokat vállal, s a Mester 138. Alapítvány kuratóriumának elnöki teendőit is ellátja. Ez utóbbi szervezet az iskola tanulóit hivatott támogatni, s a birtokában lévő hajdúszoboszlói és kishutai nyaralóval a diákok üdültetéséhez is hozzájárul.
Az igazgató terveiben szerepel a széleskörű képzés meghonosítása után az iskola épületének, s a hozzá tartozó kétszáz férőhelyes kollégiumnak a teljes felújítása, illetve bővítése új tantermekkel. Ennek érdekében céltámogatási igényt nyújtottak be a kormányhoz.
Nagy Gusztáv munkájához a nyugodt családi hátteret ugyancsak pedagógus, a Képes Géza Általános Iskolában dolgozó felesége, és negyedéves orvostanhallgató fia, Árpád biztosítja.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Bálint Pál
Radványi Ildikó
Lőrincz Károly
Dr. Vékony Miklós
Dr. Bálint István
Dr. Cservenyák László PhD
Horváth Gábor
Láng Károly
Muskovszky János
Szováti Tibor
Szilágyi János
Dr. Szilágyi Dénes
Puskás Barnabás
Nagy Miklós
Kiss Ferenc
Dr. Kelemen Barnabás
Dr. Kárpáti József
Dr. Hauser Tibor
Farkas József
Dr. Cservenyák László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése