Dr. Cservenyák László PhD

Múzeumigazgató,

Mátészalka

szszb 25 lgy Cservenyák László dr PhD.jpgHát röviden ennyi, de mennyi minden kimaradt még! – sommázta, amikor eddigi élettörténetének végéhez ért. Dr. Cservenyák László, aki 2008-ban megyénkben az Év Embere címet érdemelte ki, teljes életet él. Mintegy üzenetként, az idei óriásplakátokról is az élet teljességére koccint a pálinka lovagrend díszes uniformisában.

– Mint reménybéli néprajzkutató, 1961. december 12-én még bába által születtem Nyírcsaholyban. A nővérem két évvel megelőzött. Apai nagyapám, Cservenyák Gábor pálinkafőzdét alapított, anyai nagyapám, Alexa Gábor molnár volt. Nagyapám után édesapám mintegy ötven évre megörökölte a szeszfőzde vezetését, amit a rendszerváltás után újra saját tulajdonaként üzemeltetett – sorjázta a múzeumigazgató.

– Gyerekkorom kiváló szülői gondoskodásban és szerető családi légkörben telt. Kitűnő tanuló voltam. Nálunk ritkán múlt el nap vendég nélkül. Szomszédunkban lakott Czeglédyné Vitek Manci néni, akinek gyermekszeretete legendás volt. Az ő jóvoltából korán megtanultam zongorázni. A középkorban kálvinista hitre tért Szatmárban Nyírcsaholy a sváb falvak mellett szigetként emelkedett ki katolikus lakosságával. Ministránsként dr. Paál László szalézi rendi szerzetes mellett állhattam az oltárnál. A hat nyelvet beszélő, magas intelligenciájú lelkész formálta lelki életemet. A kántor betegsége miatt 13 évesen a templom orgonájához kerültem, és máig (immár 34 éve) a Nyírcsaholyi Római Katolikus Egyház orgonistája vagyok.

A mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban érettségiztem jeles eredménnyel. Közben tagja lettem a neves Orion együttesnek. Jó szívvel gondolok e 15 év boldogító kettősségére: a szombat esti bálokra és a vasárnap délelőtti misékre. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola előtt 11 hónapot katonaként Kiskunfélegyházán mint rádiós felderítő töltöttem. A nyíregyházi főiskola földrajz–rajz szakán tanultam, ahol Frisnyák, Göőz, Bényi, Valkovits tanár urak jellemformáló mesterek voltak. 1984-ben, az akkori Ifjúsági Magazin c. lap borítóján két szép ikerlányt láttam, a Sárospataki Tanítóképző Főiskolára jártak. Kinek a pap, kinek a papné. Nekem ikerlányaik egyike, Rita jutott, akivel 1985-ben kötöttünk házasságot. Áldott emlékű apósom, Farkas Olivér Szuhakállóban volt görög katolikus lelkész.

1985-ben földrajz–rajz szakos tanár lettem. Tárt karokkal várt a mátészalkai 5. Sz. Általános Iskola, ahová feleségemmel együtt érkeztem. A tanítás mellett 1986-ban beiratkoztam a KLTE néprajzkutatói szakára. Mesterem a nagyhírű Ujváry Zoltán professzor volt, aki azóta is figyelemmel kíséri kedves tanítványai tudományos tevékenységét. Éppen 20 évvel ezelőtt, 1989-ben váratlan felkérést kaptam dr. Farkas Józseftől, a Szatmári Múzeum alapítójától és igazgatójától. Meghívott magához munkatársnak azzal a nem titkolt szándékkal, hogy közeli nyugdíjba vonulása után utódjának jelöl. A megtisztelő felkérést elfogadtam, így két évig élvezhettem atyai barátságát is.

1991-ben kitüntetéses oklevéllel végeztem az egyetemen, ekkor vettem át a Szatmári Múzeum vezetését is. 1993-ban „summa cum laude” minősítéssel megvédtem egyetemi doktori címemet. Közben megszületett két fiam: 1987-ben Gábor Áron, 1992-ben Olivér. Ha maradandót akarsz, ültess egy fát, nemzzél egy fiút, írj egy könyvet – tartja a mondás. Szilvafákat ültettem, lett két fiam, s megjelent három tudományos könyvem. 2000-ben PhD doktori tudományos fokozatot szereztem, szintén „summa cum laude” minősítéssel.

Az elmúlt húsz évben a Szatmári Múzeum a térség egyik legrangosabb tudományos intézménye lett. Több mint 500 kiállítás, több száz konferencia, előadás helyszíne volt.

Két önálló tudományos kiadványsorozatát szerkesztem az intézménynek. Mára az egykori szekérgyűjtemény kiegészült a kocsikkal és hintókkal, így Közép-Európa legnagyobb gyűjteményével rendelkezünk. Korszerű raktárban tároljuk műtárgyainkat, impozáns télikertet, új kocsiszíneket építettünk. Mindezt a múzeumok nemzetközi szervezete (ICOM) 2005-ben különdíjjal jutalmazta. Fő kutatási területem: Szatmár tárgyi és szellemi néprajza; Népi, nemesi közlekedés Magyarországon; Interetnikus kapcsolatok Szatmárban.

Pénzes Ottó barátommal 1999-ben létrehoztuk a Mátészalkai Művészet­ba­rát Egyesületet, amely mára a megye legnagyobb, rendkívül aktív civil szervezetévé terebélyesedett. 1998 óta a Mátészalkai Idősekért Közalapítvány elnökeként tartozok felelősséggel. 2006-tól a Mátészalkai Fényes Napok Kulturális és Idegenforgalmi Fesztivál fesztiváligazgatójaként tevékenykedek, számos társadalmi-szakmai szervezet életében töltök be tisztséget. Csupán az elmúlt év elismeréseiből néhányat megemlítve: Paul Harris-díj;
„Pro Urbe Mátészalka”; Szatmár-Beregi Pálinkalovagrend tagja; Az Év Embere Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – mondta a múzeumigazgató.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése