Horváth Gábor

Üzemvezető,

Mátészalka

szszb 23 tk Horváth Gábor.jpg„…Úttörőnek lenni, jaj de, jaj de jó!…”

Pár évtizeddel korábban iskolás gyerekek gyakran énekelték ezt a dalocskát. A valamibe elsőként belevágni érzése vezérli tetteit fiatalkora óta a rövidesen beinduló, biodízelüzem vezetőjének, Horváth Gábornak.

A negyedik ikszén éppen csak túllépett, agilis mérnökember Szombathelyen született 1965. március huszonegyedikén. Határőrtiszt édesapja Nyírbátorba történt áthelyezésével költözött a család az ország keleti felébe.

A boldog gyermekkort már e tájon élte le. Nyírbátorban, a Báthory István Gimnáziumban érettségizett 1983-ban. Érdeklődése ekkorra már a gépek, az ipari termelés felé fordult, így tanulmányait Miskolcon, a Nehézipari Egyetem Gépészmérnöki karán folytatta. Szakmérnöki diplomáját 1990-ben vehette át. Pályakezdőként a Nyírbátori Csepel Szerszámgépgyártó Vállalat dolgozója lett. Testhezálló feladatot kapott: szerszámgépeket, megmunkáló központokat tervezhetett. Háromévi bemelegítés után került az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori gyárába beruházó mérnöki munkakörbe, ami gyakorlatilag a mosóporüzem technológiai rekonstrukciójának kidolgozását és levezénylését jelentette. Egy év múlva kapta első vezetői megbízását: a karbantartás egyszemélyi felelőse lett. A jól végzett munka jutalma nem maradt el, így Horváth Gábor 1995–97 között már a mosóporüzem termelésvezetőjének mondhatta magát. A keze alatt dolgozó 150 ember vezetése mellett neki kellett gondoskodnia a szükségessé vált szervezeti átalakítások módjainak kidolgozásáról, azok végrehajtásáról s a technológiai fejlesztések és beruházások irányításáról.

Élete újabb fordulatát 1997-ben élte meg: a Mosópor- és Domestos üzem termelésvezetője lett. Feladatköre kibővült a flakonfúvó technológia bevezetésével, és a hatékonyságnövelő projektek irányításával. Gyáron belüli munkásságának következő állomását a folyékonymosópor-üzem termelésvezetői beosztása jelentette. Ezen időszak alatt kellett bevezetnie az ISO minőségbiztosítási rendszert, valamint folyamatosan irányítania a technológiai módosítások végrehajtását.

Felfelé ívelő szakmai pályája újabb lépcsőjét a 2001-es év jelentette. A gyár összevont termelési területének az irányításával bízták meg. Kiemelkedő szerepet játszott a teljes átépítés tervezésében és végrehajtásában, a kapacitásnövelő, veszteségcsökkentő és hatékonyságnövelő projektek irányításában. Az Unilevernél végzett munkája elismeréseként 2004-ben ő lett az egész gyár főmérnöke, ami feladatainak és felelősségének megsokszorozódásával járt. Kipróbálhatta magát felsőszintű vezetőként, s nem találtatott könnyűnek.

Igazi úttörőségre azonban 2006-ban került csak sor. Az egész világon, közelebb Európában is készülnek az alternatív üzemanyagok kifejlesztésére, s a lehető legkorábbi bevezetésére egy egyszerű ok miatt: a szénhidrogén-alapú nyersanyagkészletek belátható időn belül kimerülnek.

A Mátészalkán működő Inter-Tram Kft. vezetése felfigyelt a jó szakemberre, ezért úgy gondolták, megbízzák az újonnan épülő biodízelüzem vezetői feladataival. Horváth Gábornak a korábban végzett munkáitól eltérő területen kell bizonyítania rátermettségét, vezetői kvalitásait. Fő feladata jelenleg a beruházások irányítása, az üzemi szervezet kialakítása, megszervezése.

A 2006-os év elején mintegy másfél milliárd forintos költséggel megkezdett beruházás decemberben kezd igazából termelni, addig csak próbaüzem van. Újszerűsége nemcsak a termékben, hanem abban is rejlik, hogy magasan képzett dolgozókat alkalmaznak. A technológia folyamatos munkarendet, nagy odafigyelést kíván meg mindenkitől. A biodízel kevésbé terheli a környezetet, hatásfoka jó. S nem utolsósorban olyan anyagokból állítható elő, amelyek felhasználására eddig nem fordítottak gondot sehol.

Európa néhány országában már egy kicsivel előbbre járnak, de ez az előny nem behozhatatlanul nagy. Ausztria, Cseh- és Németország útjain már futnak olyan gépjárművek, amelyekben kevert üzemanyag hajtja a motort. Az újszerűség komoly kihívás is egyben, mert az állami monopólium „megtörésére” irányul, s a jogi, pénzügyi és termelési keretek még nem kiforrottak. A jövő évre Horváth Gábor és bátor csapata a tízezer tonnás termelés elérését tűzte ki maga elé. Így néhány éven belül a kisüzemből egy Európában is jelentős méretű középüzem válhat.

A dinamikus vezető a modern menedzserre jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. Így angol nyelven tárgyalóképesen beszél, széles körű számítástechnikai tudással bír, s mindezek mellett egy kitartó, jó problémamegoldó képességgel megáldott személyiség. Higgadtságának és türelmének gyakran veszi hasznát a munkájában. Fáradalmait felesége, Vályogos Erzsébet, a nyírbátori gimnázium igazgatóhelyettese, valamint gyermekei: a 17 éves Anna, és a 12 éves Gábor körében piheni ki.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése