Mátészalka

Vásott kölyöknek látja gyermek önmagát Nagy Miklós. A pszichológusok ezt későn érő típusnak mondják. A tény az, hogy a mátészalkai mezőgazdasági technikumban nem szaggatta az istrángot, a Debreceni Agrártudományi Egyetemről viszont két kitűnő diplomával tért haza. A szegény családból származó, Győrteleken született fiú nemcsak beváltotta, de minden bizonnyal túl is szárnyalta a szülők féltve dédelgetett álmait.

A padlássöprés időszakára esett a gyermekkora, hiszen aki 1948-ban született, többet látott a történelemből a falun, mint amennyit később tanult róla az iskolában. Apja pályamunkásként rótta a kilométereket a sínek mentén. A MÁV erdélyi területein szolgált, így változatosságnak legfeljebb a festői tájban gyönyörködhetett. Egy aknalövedék maradt a pályán a második világháború végén, és a sérülés egész életére nyomot hagyott az apán. Anyja, hiába szült és nevelt négy gyermeket, kénytelen volt munkát vállalni a győrteleki termelőszövetkezetben. Ma már nyugdíjas, és legfeljebb az időváltozáskor rakoncátlankodó ízületei idézik fel a növénytermesztésben és a baromfitenyésztésben eltöltött esztendőket. Taníttatni akarta az apja, mert meglátta benne a tudományok, a gazdálkodás, az élet iránti mély érdeklődést. A testvérei is iparkodtak, István Budapesten BM-alkalmazott, János szintén a fővárosban kőműves, egyedül Erzsébet húga, aki dajka, maradt a győrteleki szülői házban az idős apával, anyával.

Okleveles mérnök, valamint öntözéses és vízgazdálkodási szakmérnök képesítést szerzett, és az akkori politikai kívánalmaknak megfelelően szakosítót végzett gazdaságpolitikából. Természetesen a ranglétra lépcsőfokait neki is végig kellett járnia, előbb gyakornokként foglalkoztatták, majd főagronómus lett a győrteleki Aranykalász Tsz-ben. Tunyogra hívták főmezőgazdásznak ’73 és ’78 között, majd ’78-ban Kocsordon bízták meg a tsz-elnöki teendőkkel, s ezt ’82-ig látta el. Ebben az esztendőben nevezik ki a Szamosmenti Állami Tangazdaság főmezőgazdászává, kerületi igazgató, majd vezérigazgató-helyettes lesz.

Még most is fülében cseng az egykori intelem: elnök mindenki lehet, de főmezőgazdász nem. 1993. február 14-éig tekintheti magát “vezérhelyettesnek”, ettől kezdve vállalkozó.

Február 14-e, a Valentin-nap egyébként is sorsfordulók ideje Nagy Miklós életében. Ezen a nevezetes napon, 1970-ben kötött házasságot Kedves Évával. Nem mindennapi romantika után jutottak el az anyakönyvvezetőig. Egy másik lánnyal beszélt meg randevút, de az nem ment el a találkozóra, így a megbántott fiú kiment Sóstóra, felejteni. Ott összetalálkozott a biológiához faleveleket gyűjtögető főiskolás lánnyal… S a kéreggyűjteményt már Nagy Miklós irányításával készítette a lány.

Az ismeretség viharos szerelemmé korbácsolódott, mely a mai napig tart. Kölcsönös szeretetben és egyetértésben nevelik gyermekeiket. Nándor orvostanhallgató, Ákos a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban tanul, és ő szeretné folytatni édesapja tevékenységét.

Farmergazdaság kialakításán fáradozik a tsz-vezetőből lett vállalkozó. Megszokta korábban a hajnali kelést és a késői lefekvést, így nem okoz számára gondot, hogy a nap 16-18 munkaórát tartogat számára. Mint mondja, egy induló vállalkozásnál eleinte minden szálat saját kézben kell tartani, hogy később magától menjen a verkli…

Erre egyelőre még várni kell. Most annak örül, hogy sikerül termelési biztonságot kínálni a környékbeli állattartóknak, hiszen szarvasmarhát helyezett ki bérhizlalásra vagy hetven gazdához. Az emberek ugyanis különösebb befektetés nélkül juthatnak a munkájuk révén jövedelemhez. Nagy Miklós kiszámította: egy kilogramm súlygyarapodást átlagosan 80 forintból ki tudnak hozni, ő viszont minden kilóért 110 forintot fizet. Az állatorvosi költséget és az esetleges elhullás kiadásait is magára vállalja, így valójában kockázatmentesen hizlalhatják a szarvasmarhát az üzletfelek.

Nemcsak az állattenyésztésben, hanem a növénytermesztésben is lát fantáziát. Termő gyümölcsöst vásárolt, valamint a kertjében a lefutott jonatánt korszerűbb fajtákkal, jonagolddal, idareddel, zöldalmával helyettesíti. Ezeket most jobban díjazza a piac. Nosztalgiából még vesz 20-30 hektár földet a szülőfalujában, és esetleg körtét telepít, azt ugyanis kevesen termesztik mifelénk.

A vállalkozó, noha minden idejét leköti a farmergazdaság létesítése és működtetése, örömmel szakít időt az évfolyam-találkozók megszervezésére. Nagy szeretettel beszél régi barátairól, Szabó Béláról, Kovács Bálintról, Dósa Sándorról és mindenekelőtt Szűcs István egykori osztályfőnökéről. Egyre kevesebb az ideje a futballmeccsekre járni. Kedveli a vadászatot, de azt is csak szakszerűen tudja elképzelni. Ezen munkálkodik két éve, mint a Felső-Tiszai Vadgazdák Szövetségének elnöke. Orvos nem látta soha, bár két végén égeti a gyertyát…

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)