Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy Sándor
Kirendeltségvezető,
Mátészalka
Nagy Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat mátészalkai kirendeltségvezetője, egy ősi szakma és a jelentős családi hagyományok méltó követője, folytatója. Pontosan harminc éve dolgozik élete első munkahelyén, amit tulajdonképpen a család adott tovább neki.
1955-ben született Mátészalkán. Az apai, budapesti ág a vasúthoz kötötte, hiszen édesapja, aki korán, 1970-ben meghalt, a Nyugati pályaudvar állomásfőnök-helyettese volt. Édesanyja felmenői pedig mind a szakmában dolgoztak valamilyen formában. A nagybátyja, sőt annak az apja, nagyapja is asztalosként dolgozott, s koporsók készítésével, gyászkocsik kölcsönzésével foglalkozott. Ennek a korszaknak az államosítás vetett véget. A szalkaiak ma is jól ismerik a tisztelet által övezett nagypapa, Buna Lajos nevét, aki még Bécsben tanulta a műbútorasztalos-mesterséget, s Európa számos országába eljutott. Ízig-vérig mester volt, s élen járt az újításokban is: ő már évtizedekkel ezelőtt készített fényképeket temetéseken a kezdetleges gépekkel.
Nagy Sándor Mátészalkán járt általános iskolába, de a középiskolát Budapesten végezte, ott szerzett víz-, gázszerelői szakmát. Hazatérve a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban érettségizett le, s 1975. február 26-án munkába állt a család mellett. Nem véletlenül ivódott bele a szakma, hiszen a nagyszülőkkel együtt laktak, s gyakran keresték otthon is a nagypapát.
Amikor ő munkába állt, még bejárt dolgozni az édesanyjával együtt, aki a szakma úgymond kereskedelmi részében segített. Abban az időben még lóvontatású kocsikon is szállították a halottakat, és egyre többször kellett vidéki temetéseken közreműködniük. Lassan alakult ez így, hiszen addig jellemzően kalákában temettek. Persze ma is van családi temetés, de az az általános, hogy a komplett szolgáltatást nyújtó vállalathoz fordulnak. Az akkori körzetbe nagyjából hetvenezer ember tartozott, és hétszáz temetés volt évente. A rendszerváltozás idején ezt a területet is elérte a privatizáció, így többen egyéni vállalkozóként kezdtek el temetni, ám ő hűséges maradt az anyavállalathoz.
Mint mondja, a színvonalat tartani kell, és ez egy nagyon kényes terület, a bizalmat nem lehet eljátszani. Folyamatosan fejlesztenek: bővítik a felvezető-szállító kocsikból álló gépjárműparkot, odafigyelnek a drapériára, a hangosításra, a ravatalozó berendezési tárgyaira, a munkatársak ruházatára. Nem véletlen, hogy Mátészalkán nincs konkurenciájuk, hiszen céljuk a kulturált búcsúztatás, és minden részletre figyelnek, nehogy kegyeletsértő legyen.
Őt és a céget is megbecsülik, amit bizonyít, hogy kifejezetten régi munkatársakkal dolgoznak. Olyan is van, aki vele kezdte a szakmát, de gyakori eset, hogy hosszú évekig dolgoznak egy-egy munkatárssal. Szerinte ez egy olyan terület, amitől az emberek alapvetően idegenkednek, de ezt is el kell végezni valakinek, s az sem mindegy hogyan.
Évtizedek óta nem volt panasz rájuk, hiszen munkájuk lényege, hogy egy borzasztóan nehéz helyzetben segítsenek az embereknek, s ezt ők el is várják. Nem ritka, hogy a temetés után bekopognak megköszönni az áldozatos munkát. Nagy Sándor a szakmai fejlődésre is odafigyel. 2000-ben elvégezte a temetkezési szolgáltató OKJ-s képzést, de számos egyéb továbbképzésen, nemzetközi bemutatón, kiállításon vett már részt a környező országokban is.
Büszkén mondja, hogy nincs miért szégyenkeznünk, hiszen a magyar kegyeleti kultúra világszerte elismert, s valóban: egy ízléses, visszafogottan elegáns, bő választékú üzletben fogadják az ügyfeleket Mátészalka központjában. Persze nemcsak erre figyelnek: a helyi, ligetes-dombos sírkert az egyik legszebb a megyében, ahol modern szolgáltatásokat is kínálnak az amerikai jellegű parcelláktól kezdve a kopjafás sírokon át az urnafülkés temetésekig.
1983-ban kötött házasságot Vajda Gyöngyivel, aki a mátészalkai kórházban fogászati asszisztens, és ő végzi a fogászati röntgenfelvételek készítését a város és vonzáskörzete lakosságának. Feleségével együtt meg kellett tapasztalniuk, micsoda tragédia az, amikor egy szülő temeti el gyermekét. Nagylányuk, Viktória éppen csak leérettségizett, s már a továbbtanulásról álmodozott, amikor egy szörnyű autóbalesetben elveszítették őt. Másik szemük fénye, az 1988-ban született Krisztina jelenleg az Esze Tamás Gimnázium tanulója.
Nem véletlenül mondja Nagy Sándor, akinek családjával közös hobbija az országjárás, hogy amennyit csak lehet, a szeretteivel tölt, hiszen oly rövid az élet, és ez a legfontosabb dolog a világon.
Kevés szabad idejét pedig hobbijának, a fotózásnak szenteli. Sírkerteket fényképez, s büszkén mutatja jelentős archívumát, emellett sokat olvas és kertészkedik. Egy olyan szakma jó értelemben véve régi vágású, de modern szemléletű képviselője ő, amit csak szívvel-lélekkel s odaadással lehet csinálni.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Bálint Pál
Radványi Ildikó
Lőrincz Károly
Dr. Vékony Miklós
Dr. Bálint István
Dr. Cservenyák László PhD
Horváth Gábor
Láng Károly
Muskovszky János
Szováti Tibor
Szilágyi János
Dr. Szilágyi Dénes
Puskás Barnabás
Nagy Miklós
Kiss Ferenc
Dr. Kelemen Barnabás
Dr. Kárpáti József
Dr. Hauser Tibor
Farkas József
Dr. Cservenyák László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése