Mátészalka

Mátészalka város jegyzőjét, dr. Kelemen Barnabást az Isten is köztisztviselőnek teremtette. Jó értelemben véve hivatalnoknak, ha ennek a szónak Gogol, Mikszáth és a többiek miatt lenne egyáltalán jó értelme. Pedig lehetne.

Mert ő például sohasem kel bal lábbal, de túláradó hangulatai sincsenek. Nem merev, de nem hajlítható egykönnyen, nem kegyetlen és nem kegyosztó. Ám ha valaki ezek után azt gondolná, hogy na tessék, íme a középszerű, sótlan hivatalnok prototípusa, az téved. Méghozzá nagyot!

Mert ahogy dr. Kelemen Barnabás  intézi a rá háruló ügyeket − attól kezdve ahogy ül, ahogy telefonál, egészen addig, ahogy a cigarettáját tartja −, annak koreográfiája van. Az egy látvány, egy Hivatali Show. Ezen a hasonlaton Mátészalka jegyzője nem fog megsértődni! Mert sérteni sem szokott soha! Szándékkal nem. Hiányzik belőle a méreg, ami kifelé vagy befelé árt.

Aki kapcsolatba kerül vele, tapasztalhatja, hogy „vakbélgyulladás-komoly”, rangkórságos tisztviselő helyett egy olyan emberrel hozta össze a jó sorsa, akinek a génjeiből a franciás szellemesség, angolos fanyarság és amerikás lezserség sajátos keveréke szerveződött karakterré némi olaszos temperamentummal fűszerezve.

− Hogy az indíttatásnál kezdjük, a családunk amolyan klasszikus kisvárosi polgári család, a fogalomnak abban a krúdys vagy kosztolányis értelmében. Apám nyugalmazott pénzügyőr, anyám szalkai kórházban dolgozott mint röntgenasszisztens. Négyen vagyunk testvérek.

−„Földrajzi helyzetünket” tekintve  szinte az iránytű pólusai szerint szóródtunk szét, illetve hát én itt maradtam Mátészalkán. Nővérem, Mária Debrecenben, a bátyám, István mérnök Nyíregyházán, Tamás öcsém pedig agrárközgazdász Szeged mellett.

− De, hogy teljes legyen a leltár, végigmondom a családot: feleségem Katalin névre kereszteltetett és német- orosz szakos tanár itt nálunk a gimnáziumban, lányaim közül Ágnes elsős ugyanott, Éva viszont még csak harmadikos az általánosban.

És már „ki is futhatunk a pályára”…

− Békéscsabán technikumban, híd- és vízépítő tagozaton érettségiztem, majd utána hazafelé vettem az irányt: a SZÁÉV főépítésvezetőségének technikusaként dolgoztam a MOM-beruházás tereprendezésén, majd mint kárfelmérő az árvíz munkálatainál Géberjénben, Fülpösdarócon és Csengersimában. Aztán hetvenegyben következett a sereg, méghozzá a Dunántúlon, és ott is a szakma: részt vetem az M7-es építkezésén.

Hogy alakult az „államigazgatás-kapcsolat”?

− A leszerelésem után ingázó lettem Mátészalka és Nyíregyháza között, és hetvenháromban a Nyíregyházi Vízgazdálkodási Társulatnál műszaki ellenőrként kaptam állást. Előbb helyi vízelvezető rendszerek tervezésén dolgoztam, majd többek között Ófehértó és Nyírderzs vízgazdálkodási tervének kimunkálásában vettem részt. Ezen feladatok folytán kerültem kapcsolatba a közigazgatással.

Következett a haza Szalkára fordulat…

− Nem ilyen természetességgel. Először következett a házasság 1975-ben, majd rögtön utána a lakásprobléma. Nyíregyházán 1 év várakozással ígértek megoldást, Mátészalkán azonnal. Nagy különbség! Itthon a tanács műszaki osztályán valóban megszerettem a közigazgatási munkát. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy az akkori apparátusban erősebb volt a baráti, mint a munkatársi kötődés.

Majd jött egy másik váltás …

− Igen a jogi egyetem elvégzése és utána az államigazgatási munka jogi feladatai. A műszaki területen végzett munka ellátásához is egyre több jogi ismeretre volt szükség és felszínre jött bennem, hogy alapvetően humán beállítottságú vagyok.

Ezt a tisztséget hogyan nyerte el?

− Hárman indultunk és a döntés azt mutatja, hogy az én elképzeléseimet tartotta a testület  megvalósításra érdemesnek. Nem azért mintha II. József után a hivatalnokok legzseniálisabbjának tartanának, nem! A több szakterületen szerzett tapasztalatom jóvoltából jól átláttam a feladat és a rendszer egymáshoz való viszonyát, érzékeltem, hogy milyen változtatásokat kellene keresztülvinni vagy ösztönözni az új, az önkormányzati szereppel felruházott közigazgatás kialakításában.

Milyen jegyzőnek lenni?

− Megtisztelő. De félre az ironizálást: szép kihívás, és ami nekem külön öröm: pártsemleges feladat. Ugyanis mindig híresen „pártsemleges” voltam. De ezenkívül, a hivatal és a testület munkájának törvényességi ellenőrzésén túl a munkatársak jó humán menedzserének kell lenni. És olyan rendeletek beterjesztésénél segédkezni, ami a polgároknak jó. És ehhez a jogi ismeret kevés. Ehhez ismerni kell a várost is.

 Persze olyan jogszabály nincs, ami mindenkinek jó, de az lehet cél, hogy minél többeknek jó legyen.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)