Varga Zoltán

Jegyző,

Nagydobos

szszb_08-118_varga_zoltan.jpgKorábban az 1848-as szabadságharc és az ahhoz kapcsolódó események, mostanság az Árpád-kori történelem tartozik kedvenc olvasmányai közé Varga Zoltánnak, Nagydobos jegyzőjének. A Vásárosnaményhoz közeli község jegyzője 1997. július elsejétől foglalta el munkahelyét. Érdekesség, hogy a harminckilenc éves jegyzőt az egyik helyi képviselő hívta a megüresedett helyre. Csak annyit mondott, beszéljen a feleségével a lehetőségről, majd rövid idő után válaszoljon. Néhány napos gondolkodás után beadta pályázatát, majd kezébe csapott Balogh József polgármesternek.

Varga Zoltán 1983-ban a budapesti államigazgatási főiskola nappali tagozatán diplomázott. Egykori csoporttársaival ma is tartják a kapcsolatot, a baráti találkozókon szinte mindig felelevenítik a korábbi focimeccsek, majd az utána következő közös szaunázások hangulatát. A vizsgákkal soha nem volt gondja, a tanulást soha nem hanyagolta el. A tarpai fiatalember a diploma kézhezvétele után a szülőfalujától nem messze lévő barabási községházán lett VB-titkár. Szinte alig melegedett meg, hiszen 1984-ben behívták kötelező sorkatonai szolgálatra. 1985-ban szerelt le, s utána ismét munkába állt a barabási községházán. A rendszerváltást követően ugyanúgy megmaradt munkahelyén, munkakörében, csak akkor már a barabási polgármesteri hivatal jegyzője volt a hivatalos titulusa. A közvetlen, segítőkész jegyző a kilencvenes évek elején részfoglalkozásban két szomszéd község, Gelénes és Vámosatya jegyzője, majd 1996. január 1-től a három falu körjegyzője lett. Több munkával, utazással, az ügyes-bajos dolgok intézésével járt a körjegyzőség, amelyet a helyiek megelégedésére végzett. Megszerették a fiatalembert a helybeliek, főleg azért, mert soha nem mondott nemet egyik kérésükre sem. Amikor szóba került a nagydobosi jegyzőség, először az villant át a fejében, sokkal jobb neki Barabáson, ahol mindenkit ismert. Ráadásul Nagydobosról alig hallott valamit, az egyedüli képviselőn kívül nem ismert senkit sem.

– Vajon milyen lesz a beilleszkedésem, hogy fogadnak el az emberek? – kérdezte önmagától. A községről korábban csak két rendezvény, a nemzetközi és hazai rallikrosszviadal és a nagyszabású sütőtökfesztivál kapcsán hallott, amelynek híre eljutott a megyehatáron túlra is. Végső elhatározásában az játszotta a döntő szerepet, hogy Nagydobos életerős, önállóan működő község, amely nincs rákényszerülve arra, hogy bármelyik közeli községgel közösen működtessen valamilyen intézményt, például iskolát. Nagydoboson önálló intézményhálózat alakult ki, a község folyamatosan fejlődik, nincsenek üres házak, ha valaki eladja, azonnal van rá vevő, a lakosok száma egyre emelkedik.

Az eltelt időszak alatt nem csalódott Varga Zoltán, gyorsan be tudott illeszkedni, a helyiek elfogadták, gyakran keresik gondjaikkal, problémáikkal, amelyeket megpróbál mielőbb megoldani. A kijárás sem okoz gondot Vásárosnaményból, ahol családjával lakik, hiszen felesége szintén Nagydoboson óvónőként dolgozik. Párja a nyíregyházi tanárképző főiskola óvodapedagógusi szakán végzett. Előbb Barabáson, majd Tiszaszalkán dolgozott óvónőként, utána került át Nagydobosra.

A házaspár legtöbbször saját gépkocsijával jár ki a közeli községbe. Fiuk, Zoltán kilencéves, a naményi általános iskola tanulója, lányuk, Lívia, óvodás, hétéves lesz 1999. decemberében, s a cikk írásakor (1999. márciusában) már javában készült az iskolás tanulmányokra. Az egykori tarpai családi fészekből az Öreg-hegyen lévő telek maradt, ugyanis édesapja, a korábbi tarpai tanácselnök halála után nemrég édesanyja beköltözött Vásárosnaményba. Az édesanya ugyanabban a társasházban lakik, mint fia és családja, csak egy emelettel lejjebb. Az Öreg-hegyen lévő telken a szőlő már mutatóban sem maradt, a szőlőtőkék és a szilvafák helyett meggyfákat ültettek. Arra talán nagyobb kereslet van manapság. A hírek szerint a környékbeli konzervgyárak jobban átveszik a meggyet, mint korábban a felvásárlók a szőlőt vagy a szilvát. Bár a környékbeliek a présházat megtartották, szőlő már alig van a hegyen, mindenki inkább másfajta és keresettebb gyümölcsöt termeszt.

Nagydobos jegyzője szabadidejében legszívesebben olvasgat, kedvenc könyvei közé a történelmi témájúak tartoznak. Ebből szép kis gyűjteménye van a lakásukban, ugyanakkor a naményi könyvtár rendszeres látogatója. A történelmi témájú filmeket is szereti nézni. Főiskolás korában sokat sportolt, focizott, úszott, erre most kevés ideje van. Most is szívesen úszna, főleg akkor, ha elkészülne Vásárosnaményban a fedett uszoda. A hírek szerint Jármiban nemsokára elkészül egy ilyen létesítmény, ahova a családdal sűrűn szeretne ellátogatni. Addig míg kész nem lesz az uszoda, inkább a focizást választja. A nagydobosi iskolában hetente szerveznek a helybeliek egymás közötti focimeccset, amelyre rendszeresen invitálják a község jegyzőjét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése