Nagydobos

A Független Női Szövetség Nagydobosi Szervezete 1999 októberében alakult. Egy helyi édesanyát, Andrási Györgynét, választotta elnökévé a közösség. Október 4-én a református parókia gyülekezeti termében gyűltek össze a nagydobosi hölgyek. Mind egyetértettek abban, hogy pártoktól és szervezetektől függetlenül a község életének javítását határozzák meg munkálkodásuk céljaként.

Az elnöknő Nagydoboson Szabó Évaként látta meg a napvilágot. Földműves szülők egyetlen gyermekeként, elvégezve az általános iskola nyolc osztályát a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban érettségizett ’65-ben. Egészségügyi pályára készült. Védőnő szeretett volna lenni. A szegedi képzőbe nem vették fel. Végül Miskolcot választotta, ahol asszisztensként végzett.

– Dolgoztam a miskolci Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézetben – emlékezik. Munka mellett tanultam. Albérletben laktam ’66-tól. Négy évig dolgoztam Miskolcon. 1971-ben kötöttünk házasságot. Férjem Ópályiba való. Budapesten tanult. Érettségi után technikus lett. A házasságkötés a hazaköltözést és az ősi portán a házépítést is jelentette. Én a vásárosnaményi rendelőintézet vezetőhelyetteseként hasznosítottam a tanultakat. György fiunk születését követően szabadságra jöttem. Akkor már három évre járt a szülési szabadság, de nem vettem ki csak két évet. Ugyanis a mátészalkai kórházba hívtak, 1974-ben. Azóta megszakítás nélkül dolgozom a bőr szakrendelőben.

Az ifjú férjnek is adódott Mátészalkán lehetősége az elhelyezkedésre. A 138. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben kamatoztathatta a korábban Budapesten, az építőiparban szerzett tapasztalatokat. Fiuk Nyíregyházán a Bánki Donát Gépipari Szakközépiskolában érettségizett. Úgy vélte, a Rendőrtiszti Főiskolán folytatja Budapesten. Az ezredfordulón fejeződik be a négyéves képzés, s mivel jövendő felesége is ott él, valószínű a fővárosban dolgoznak majd. „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, egyetlen titka adni, mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen tiszta szeretetet” – idézi Andrásiné Goethe gondolatait. Ő eddigi életével igazolta, hogy lehet e gondolatok szellemében munkálkodni.

– Autóbusszal, vonattal jártam be Mátészalkára több mint egy évtizeden át. (Persze itthon is gazdálkodtunk.) Később tudtunk venni egy kis Polskit. Azzal jártam be tucatnyi évig. Az utóbbi esztendőben váltottunk Suzukira. A gépkocsi nagyban hozzásegít ahhoz, hogy időben eljussak mindenhová.

Van tennivaló az édesapa jogán járó kárpótlási földön (mivel nincs saját gépparkjuk, ezt használatra kiadták) illetve a meggyesben, amit saját maguk telepítettek. 1999-ben akácos erdőt is telepítettek, 2000-re pedig kocsányos tölgyes szerepel a tervekben. A házikertben a szükséges zöldség, gyümölcs megterem illetve ott is van gyümölcsfa. Andrásiné tagja Nagydobos képviselő-testületének. Úgy vélte, ha már bizalmat szavaztak a választáson, ezt valamilyen formában, de mindenképpen munkával meg kell köszönnie.

– A ’99-es Tökfesztiválon én voltam a hobbikertészet mindenese. Akkor fogalmazódott meg, hogy megbíznak a Független Női Szövetség Nagydobosi Szervezete létrehozásával, majd vezetésével. Szerencsére nem hagytak magamra. Sok segítséget kaptam az országos, illetve a megyei vezetőktől. Az igazi segítséget a helyiek érdeklődése, a képviselőtársak illetve polgármesterünk egyetértő támogatása adta. Pár hónappal alakulásunk után a hetven éven felülieknek Adventi Teadélutánokat szerveztünk. 2000 januárjában a véradás illetve a Magyar Kultúra Napján való részvétel, februárban pedig az óvodások megajándékozása adott tennivalót. Pénzünk nem volt. Csak az ötleteinkre és a saját pénztárcánkra számíthattunk. Pályáztunk a Soros Alapítványnál, szerveztünk jótékonysági bált, kiérdemeltük a helyi vállalkozók elismerését illetve anyagi támogatását.

A nőszövetség segített emlékezetessé tenni az 1999. évi tanévzárót. A nyári kirándulás terve ugyancsak sikert aratott. Ezt lehet elmondani az őszi Tökfesztiválon való részvételről is. Tengerikásás káposzta füstölt sonkával, káposztás palacsinta, ízes fánk szilvalekvárral, fesztivál koktél (fehérbor-Martini-citrom) kukoricatorta várta a vendégeket. Andrásiné természetesen eközben továbbra is végzi a számára életcélként választott egészségügyi munkát Mátészalkán.

Férje jelentős részt vállal a gazdálkodási tennivalókból. Sokat jelent, hogy méltányolja felesége tenni akarását, s amikor tud, segít a közösségi munkákban is. Szerencsére a félszáznyi nőszövetségi tag legtöbbje hasonlóan segítséget kap hozzátartozóitól.

Talán az elnök asszony záró mondatai fejezik ki a lényeget: „Jó együtt dolgozni. Jó a hangulat. Dinamikusak, tettrekészek a nők. Várjuk az újabb kihívásokat!”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)