Vastag János György

Alpolgármester,

Nagydobos

szszb_18-158_vastag_janos_gyorgy.jpgEgy városiasodó település mindennapjainak szervezése bőven ad tennivalót. A nagydobosi születésű, évtizedeket helyben élő ember sok-sok tapasztalatra tehetett szert. Ennek hasznosítása szinte kötelesség. Vastag György és felesége, László Erzsébet gyermekeként 1939. augusztus 4-én született Nagydoboson. A szülők ekkor két hold földön gazdálkodtak, s nevelték a legidősebb Annát, aki családjával szintén Nagydoboson maradt, majd a ma Budapesten élő legfiatalabb gyermeket, Erzsébetet. Az apa kubikos munkával biztosította a család boldogulását.

Vastag János György helyben végezte általános iskolai tanulmányait. Gyerekként gyakran helyettesítette édesapját a csatornázási műveknél. Általános iskolai tanulmányait követően egy évet itt volt állásban, majd asztalos tanulóként folytatva szerzett szakmunkás-bizonyítványt, 1958-ban. Az akkori Mátészalkai Vegyesipari Vállalatnál ismerte meg a szakma csínját-bínját. Egy évvel később megkezdte hároméves sorkatonai szolgálatát a határőrségnél és 1962-ben szakaszvezetőként szerelt le.

A régi munkahely várta, s megteremtették annak lehetőségét is, hogy munka mellett elvégezhesse a faipari technikum esti tagozatát Mátészalkán, az Esze Tamás Gimnáziumban, 4,2-s eredménnyel. Szakmai hozzáértését, emberi értékeit elismerve meósként, majd 1969 elejétől ugyanott művezetőként foglalkoztatták. Ez az év egy másik nagy eseményről is emlékezetes: február 15-én házasságot kötött Törő Klárával.

Házasságukból két gyermek született. György a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem–biológia szakán szerzett középiskolai tanári diplomát, s ma Bököny község általános iskoláját vezeti, s pedagógus feleségével nevelik Lőrinc fiukat is.

János ugyancsak pedagógusként végzett történelem–ének-zene szakon. Debrecenben élnek lányaikkal: Emesével és Gabriellával. A két fiú, feleségeik, illetve az unokák gyakori látogatók a nagydobosi ősi portán.

A helyiek azt tapasztalhatták, hogy Vastag János György mindig megmaradt nagydobosinak, s ahol lehetett segített szülőfaluján. Előbb tanácstagként (1972) munkálkodott. Bizonyára ezt méltányolták a szavazók, amikor 1974. május 15-én megválasztották Nagydobos tanácselnökévé. Több mint egy évtizeden keresztül irányította a több mint 2000 lelkes települést. A mai látványos eredmények alapjainak egy részét akkor rakták le.

1985. március elején lemondott tanácselnöki tisztségéről és a FEFAG vásárosnaményi gyárában helyezkedett el, technológusi munkakörben. Rövid idő múlva ágazatvezetőként foglalkoztatta a beregi üzem. 1987 októberétől vállalkozóként dolgozott rokkantnyugdíjazásáig, 1991. május 1-ig.

Vastag János György soha nem titkolta politikai meggyőződését. Sorkatonaként lett MSZMP-tag. Az elsők között kapcsolódott be Nagydoboson a reformot sürgetők soraiba, 1988-ban. Egy évvel később létrehozták az MSZP nagydobosi szervezetét. A rendszerváltást követő választásokon rendszeresen indultak. Némi csalódást jelentett, hogy többéves közigazgatási tapasztalatát nem tudta hasznosítani. A kudarcok ellenére sem adta fel meggyőződését. 1999-ben újraszervezték az MSZP-t.

A községi alapszervezet elnökévé választották, s a 2002-es választásokon ennek hatása érzékelhető lett.

Támogatásukkal Fonalka Istvánt választották polgármesterré. A képviselőtestületbe négy MSZP-s került, köztük az alapító. A polgármester javaslatára második „nekifutásra” Vastag János György Nagydobos tiszteletdíjas alpolgármestere lett s egyben a testület korelnöke is. Nyugdíjasként is nagy lelkesedéssel dolgozik. A polgármester tanácsadója, munkájának elsőszámú segítője. Ez a tökfesztivál előkészítésénél, bonyolításánál; a kapcsolattartásnál, operatív feladatok megoldásánál egyaránt észlelhető. Jön, ha szükség van rá. Legyen szó polgárőrbál szervezéséről, jövendő konzervüzem letelepítéséről, a civilszervezetekkel való kapcsolatról – mindig számíthatnak rá.

Futotta erejéből arra is, hogy segítsen a görög katolikus parókia építésénél. „Fás” szakemberként sok-sok munkanapot töltött el a község több lakójával együtt az építkezésnél. Ő tartja a kapcsolatot a református és a baptista gyülekezettel is. Segítségükkel talán megoldódik az öregek napközi otthonának építése.

Hűen a családi hagyományhoz, nem mondott le a gazdálkodásról sem. A közelmúltban húsz hektár erdőt telepített, igénybe véve a különböző támogatásokat. Ültetett meggyet, de telepített almást is. Még saját erővel bírja, de természetesen traktor, pótkocsi, munkagépek kiegészítők segítik a napi munkában. A több évtizedes munka nyomott hagyott szervezetén. Szívével már adódtak kisebb-nagyobb problémák. Ez azonban nem jelentette azt, hogy abba hagyta volna a vállalt feladatokat, viszont a tempót kicsit csökkenteni kellett. Sokat jelent, hogy a családra mindig számíthat; s egyre többen értékelik a községért tett erőfeszítéseit is.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése