Tamási Margit

Igazgatóhelyettes, alpolgármester,

Vaja

szszb 25 ncsé Tamási Margit osztályfőnök.jpgAz emberi sorsokat a váratlan történések, a nem kívánt események alakítják, teszik göröngyössé. Az élet vargabetűi a szürke életet színessé, változatossá, tragikussá formázzák. Ilyen fordulatok voltak Tamási Margit életében is, aki 1958-ban, Mátészalkán, Tamási Tibor vajai és Lőrincz Margit rohodi szülők házasságából sarjadt. Tibor öccsével Vaján nevelkedtek, tanultak.

Margit elválaszthatatlan kapcsolata a zenével már 2. osztályos korában kezdődött, szülei Vásárosnaményba hordták zeneiskolába. Dani István tanár úr feledhetetlen énekóráinak is köze volt ahhoz, hogy tanulmányait Nyíregyházán a Vasvári Pál Gimnázium zene tagozatán folytatta.

Az iskolai kórusuk, amely a Magyar Rádió Nagydíját is elnyerte – Fehér Ottóné majd Ferenci Erzsébet karnagy vezetésével –, bejárta az egész országot, de külföldre is eljutottak. Pályaválasztását a vargabetűk úgy alakították, hogy a földrajz–rajz szakot kezdte el tanulni a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Példaadó egyéniségek, kiváló mesterek voltak tanítói, mint dr. Hanusz Árpád – aki egyben csoportvezető tanára is volt –, Berecz András és Király Zoltán. 1981-ben megszerzett tanári diplomájával gyakorolta a katedra művészetét Berkeszen, majd Nyírparasznyán, míg végül ’84-ben lakóhelyén kapott munkát.

Szaktantárgyai mellett iskolai életének része lett az ének, de a testnevelés is visszaköszönt. Zongorát tanított a zenéért rajongó gyerekeknek, és létrehozta a mazsorettcsoportot is. Tíz évig irányította az iskolai diákönkormányzat munkáját. A diákokkal megalapította az iskolarádiót, amely már 12 éve működik. Hagyományt indítottak el a verébavató ünnepséggel is, ahol az iskola díszpolgárává fogadják a leendő elsősöket. Osztályfőnökként igyekezett olyan értékeket átadni tanítványainak, amelyekkel meg tudnak felelni az élet által támasztott kihívásoknak. Munkájában a szülők szerető támo­gatását nagyra értékelte. Margó – ahogy őt mindenki hívja – a pályakezdő évek idejéből szüleit is említi, akiknek hálával tartozik, hiszen akkor már nevelte kisfiát, Leventét. Értelmiségi szülei támogató családi hátteret biztosítottak számára. Ahogy az évek teltek, egyre jobban bedolgozta magát a pedagógia rejtelmeibe.

2004-ben fiatalodott a vezetői gárda, Kun Csabáné, Zsuzsa óriási ambícióval látott neki az iskolai élet „megújí­tásának”, amelyhez Tamási Margitot is segítségül hívta. Margó elődeitől sok segítséget, támogatást kapva – bár részleteiben még nem tudta mi vár rá, – elvállalta a helyettesi felkérést.

A hatodik év távlatából elmondhatja, örül és boldog, hogy igent mondott a szakmailag jól felkészült, dolgát kiválóan értő, emberileg is megértő igazgatónőnek. Jól tudnak együtt dolgozni, a Tanítási és nevelési programban megfogalmazott feladatokon túl minden, az iskolát előre vivő dologban, szakirányú és szervezési munkákban segíti őt. Ahogy a szobájában ülök, látom, a falon lévő táblán számtalan kifüggesztett papíron prezentálva az iskola mind a húsz osztályának minden napjáról, minden tanórájáról a pontos beosztást. Mindezeket összehangolni és figyelemmel kísérni nem kis feladat. A 23–24 fős átlaglétszámú osztályokban nagy hangsúlyt fektetnek – a munkatervben is meghatározott – a differenciált órák tartására és a felzárkóztatásra.

Fejlesztő- és szociálpedagógus segíti a gyerekek hátrányainak leküzdését, de lehetőség van logopédus igénybevételére is. A diákok tanulhatnak német–angol nyelvet, az orosz kifutóban van. Számtalan szakkör, művészeti képzés segíti a gyerekek kiteljesedését. Az egész éves iskolai program felsorolására egy oldal se lenne elegendő. Munkája elismeréseként a Molnár Mátyás Általános Iskola szülői szervezete az oktató, nevelőmunkájáért az intézmény  „Kiváló Pedagógusa” kitüntetésben részesítette 2004-ben.

2008-ban a Molnár Mátyás Alapítvány által adományozott „Az Év Pedagógusa” díját érdemelte ki. Tamási Margit 1992-től vesz részt az önkormányzati képviselő-testület munkájában, a szociális bizottság tagjaként, de volt pénzügyi bizottsági elnök is. Jelenleg személyében az alpolgármestert is tisztelhetik a város lakói. Margónak is megtisztelő szolgálat a település első emberének a munkáját segíteni. Vaja ügyeit igyekeznek mindannyian előbbre vinni.

Az új óvoda, a polgármesteri hivatal, a központ egy kisváros képét rajzolja a közeljövőben. Bár Margó két végéről égeti a gyertyát, de ahogy ő mondja:  „szeretem ilyen pörgősen élni az életem. Szeretek az embereknek is segíteni, amiben csak tudok.”

Hobbija a munkája! Igazán azt csinálja, amit szeret. Nyolc éve a református egyház kántoraként szolgál, a tíz éve létező egyházi kórusban is magára talált. Életében voltak küzdelmek és megpróbáltatások is, de azokról nem szívesen beszél. Mindenért kárpótolja fia, Levente, aki kardiológus szakorvosjelölt a Miskolci Megyei Kórházban.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése