Kocsord

Nemzedékek történelme elevenedik meg a kora nyári délutánon az idős tanár házaspár otthonában. Szegedi Béla a napokban vette át gyémántdiplomáját, abból az alkalomból, hogy 60 évvel azelőtt szerezte Sárospatakon a református tanítói oklevelet. Felesége, született Demény Éva, nemcsak kartársa, hanem 53 éve hites felesége is. Velük együtt lapozzuk fel azt a sajátos történelemkönyvet, amely az egyházi iskolák államosításától a tanügyi reformok bevezetéséig, az osztott iskolák szervezésétől a modern képességfejlesztésig terjed. Megsárgult fényképek kerülnek elő, amelyek egy gazdag életút állomásait örökítik meg. Egy diplomatatáskában pedig az épphogy letűnt szocialista világrend, majd a rendszerváltozás után bekövetkezett új társadalmi formáció mutatkozik be: érmek, kitüntetések, oklevelek beszélnek arról, hogy a szűkebb-tágabb közösség mikor, kit és miért emelt piedesztálra. A mai iskolások valószínűleg soha nem láttak KISZ-kitüntetést, Kiváló Munkáért Miniszteri Kitüntetést, de jól megfér a táskában ezek mellett az ’56-os forradalom idején tanúsított helytállásért adományozott érdemérem is. A megélt családi történelem fényes lapjai jelentik az állomást. Szegedi Béla tanító úr Nyírmeggyesen született 1922. április 22-én. Édesanyja lánynevén Szondi Ilona, édesapja, Szegedi Miklós gazdálkodással teremtette elő a családi asztalra a kenyeret. Felesége Demény Éva. Házasságukból két fiú született, Tamás a Szatmár Bútorgyár vezetője, Tibor az ERDÉRT kereskedelmi igazgatója.

Három diplomája közül az elsőt a Sárospataki Református Tanítóképzőben vette át 1942-ben. Aztán szaktanítói képzésben részesült és matematika, fizika, kémia tantárgyakból diplomázott. Egerben a tanárképző főiskolán matematika–fizika szakos általános iskolai oklevelet vett át.

Negyven tanévet töltött a katedrán. Kimondani is sok, hát még végigélni! Előbb Feketeardón tanított, majd viszontagságos másfél évet húzott le a háború idején. Lepsényből két hét alatt gyalogolt haza, hogy elfelejtsen minden borzalmat. Annyi lebombázott hidat soha nem látott, mint akkor hazánkban elé került. Itthon Nyírmeggyesen kapott állást, majd megpályázta Kocsordon a Katonavég nevű településrész református iskolájában az állást, amelyet elnyert és összevont osztályban tanította a 3–4. osztályosokat. Megtudta, hogy kántortanító is lehet, a megszerzett tudás birtokában nekivágott a megmérettetésnek: 9 pályázó akarta megszerezni a központi iskola kántortanítói állását. A 24 tagú presbitérium komoly vizsgáztatásnak vetette alá a jelentkezőket, majd Szegedi Bélát tartották a legjobbnak és nevezték ki. Lehetett volna még igazgató is, de egy idősebb kartársának engedte át a lehetőséget. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a negyvenes évek végén mindössze öten tanítottak a három kocsordi iskolában, pedig 500 gyermek is járt ide. Ugyancsak történelmi tény, és iskolatörténeti kiállításokon még megtalálják a látogatók a nádpálcát, amely teljesen szokásos fegyelmezési eszköznek számított náluk is. Ma 27 szaktanár és tanító foglalkozik a kisebb létszámú iskolás sereggel.

Érdekes összehasonlítást tesz az idős tanító a gyermekek fegyelmezettségi szintje között. Évtizedekkel ezelőtt még tisztelettudóbbak voltak az iskolások, mint manapság. A felvigyázó kísérte haza őket a tanítás után, kettesével hagyhatták el az iskolát. Az utcán köszöntek az ismerősöknek – faluhelyen mindenki ismeri a másikat –, és másnap beszámolt a felvigyázó a tanítónak a tapasztaltakról. Ma már nem is hinné el egyetlen gyermek sem, hogy ilyen szigorú körülmények közt is lehet a mindennapi tevékenységet folytatni.

Az iskolában a képesség- és a készségfejlesztésre helyezték a hangsúlyt. A matematikában például a szorzótábla az egyik legismertebb tanulnivalónak számított. Számológép nem lévén, és egyébként is fontosnak ítélte meg a tantestület és a minisztérium ennek az ismeretét, kórusban mondták fel a gyerekek. Mivel sem rádió, sem televízió, sem autó, de még egyetlen traktor sem volt a faluban, az információszerzés lehetősége is korlátozottnak minősült. Még igazán érvényesült a község mezőgazdasági jellege, mert 400 tehén- és lóvontatású fogatot számoltak össze, több ezer liter tejet termeltek, vaj, sajt és minden más bőven készült a családi gazdaságokban.

A mezőgazdaság sajátosságaiból fakad, hogy a termeléshez kötődő nagyobb események, az aratás, a szüret, az őszi lekvárfőzés idején bálokat, mulatságokat tartottak. Az iskolában Szegedi Béla gyakran szervezett vidám vetélkedőket, a néptánccsoport rendszeresen fellépett, és az úttörőcsapat keretei között gyakran lehettek részesei érdekes programoknak gyerekek és felnőttek.

Szabad idejében az idős tanító három kertet is ápol, mindenüvé meggyfákat telepített, gyönyörködik keze munkájának eredményében, csakúgy, mint annak idején tette ezt, látva tanítványai boldogulását.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)