Harsányi László

Ny. igazgató-helyettes, volt önkormányzati képviselő,

Vaja

szszb 25 ncsé Harsányi László2.jpgVajon mi lehetett Harsányi László igazgatóhelyettes úr titka, hogy 40 évig a tanári pályán meg tudott maradni? Mert annyi bizonyos, minden pedagógus, aki évtizedekig hűségesen kitart eme „emberformáló művészet” mellett, annak kell hogy legyen valami titka. „Hittem a munkámban, és ezt el tudtam hitetni a gyermekekkel is” – vallja most is szívvel-lélekkel, a már hanghordozásában, beszédében is különös tanáregyéniség, akinek egész famíliája tősgyökeres vajainak mondható. Itt látta meg ő is a napvilágot, 1950-ben Harsányi Péter és Tóth Berta szülők ötödik gyermekeként. Majd még egy fiútestvére született, így a hat gyermek eltartása, taníttatása áldozatos és kitartó munkát követelt a szülőktől. Az iskola küszöbét is itt lépte át először, és az általános iskola befejezése után a baktalórántházi Mező Imre – ma Vay Ádám – Gimnáziumba került. Meghatározó négy év volt ez életében, kiváló tanáraira csak hálával gondol, elhatározta, követi példájukat, ő is tanár szeretne lenni.

A rendkívül jó nyelvérzékű fiú – a többi tantárgy mellett – szivacsként itta magába a nyelvek tudományát, az idegen nyelv – az orosz – és szép magyar anyanyelvünk nehéz nyelvtani szabályait. Emlékezetesek osztályfőnökük – Kovács Gábor – érdekfeszítő, csodálatos magyar irodalom órái, aki megszerettette vele a tárgyat. Olyannyira, hogy 1969-ben, az érettségi után magyar–orosz szakra jelentkezett az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, Nyíregyházára.

A felvételi sikerült, mégis képesítés nélkül kezdett el dolgozni, ugyanis a túljelentkezés miatt nem fért bele a létszámkeretbe, elutasították. Nem csüggedt el, annál nagyobb bizonyítási vággyal kezdett el tanítani még ugyanannak az évnek az őszén. Hála Dani Endre igazgatónak, a volt testnevelő tanárának. Először furcsa helyzet volt ugyanoda visszakerülni, ahol nemrégiben még diák volt, tanárai pedig a kartársai lettek.

Kollégiumi nevelőként kezdte, de a második évben katonának vitték Gödöllőre. ’71 félévében leszerelt, ezen év őszén elkezdte a főiskolát, ahol 1977-ben magyar–orosz szakos tanári diplomát szerzett.

A családalapítás éve I974, feleségül vette Sólyom Etelka szintén vajai leányt, ismeretségük a gimnáziumi évek alatt érlelődött komollyá. A családba két leánygyermek érkezett, mára mindkettő felnőtt, önálló életet él. Anikó fodrász–kozmetikus, Andrea fogorvos.

’80-ban, harmincévesen, a rátermett és talpraesett fiatalember a nagy létszámú iskola helyettese lett. 600–650 gyermek tanult akkor Vaján, hiszen a környező tanyákról (Kauzsay, Zöld, Sige, Rákóczi, Flóra stb.) mind ide jártak iskolába. Volt úgy, hogy lovas kocsival, később már egy kis mikrobuszra is tellett. 49–52 fős tantestületben Dani Endre igazgatótól teljes bizalmat kapott, ő pedig el tudta magát fogadtatni az iskola, de a könyvtár, a művelődési központ és az óvoda pedagógusaival is, hiszen akkor ez egy intézmény volt. A magas színvonalú úttörő munka a másik igazgatóhelyettesnek, Maticsák Lászlónénak köszönhető.

Lelkesen és hosszasan mesél a szinte érintetlen, falusi környezetben nevelkedett kicsikről, akik a pedagógus által gyurmaként formálható gyermekanyagot képezték. Bizony sok múlik a pedagógus személyiségén, ha rajta múlna, visszaállítaná az alkalmassági vizsgát. Az író-olvasó találkozókat, a mezőgazdasági betakarítást, a műsorokra, versenyekre való felkészüléseket, a tantárgyi versenyeket, a sportvetélkedőket, a kirándulásokat, táborozásokat, továbbképzéseket nem lehet feledni. A vajai gyerekek a szaktárgyi versenyeken, a területi vetélkedőkön, a sportban mindig rangos helyezéseket értek el. Ezekben a mozgalmas években még szakvezetői feladatokat is ellátott, de volt önkormányzati képviselő is négy évig.

Ezt követően az igazgatóváltások úgy alakultak, hogy László azt érezte, hatékonyabban tud a szakjának megfelelő tantárgy tanításával és osztályfőnökként részt venni az iskola munkájában.

Helyettesi minőségében 2004-től tudott ismét az iskola javára tenni, amikor a tantestület a fiatalabb generációt támogatva Kun Csabáné mellett döntött az igazgató személyét illetően. László – kérésére – elvállalta a helyettességet, de folyamatosan azon dolgoztak, hogy kineveljenek egy olyan utódot, aki alkalmas lesz majd a helyettesi teendők ellátására. Így esett választásuk Tamási Margitra.

2007-től László nyugdíjasként tölti napjait. Ezek is termékeny évek, hiszen már itthon tanult meg a számítógéppel bánni, de az olvasásra is több ideje marad. Anna, kis unokájuk kitölti életüket.

„Sosem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam, azt csináltam egy életen át, amit szerettem. Jókor és jó időben tettem le a lantom. Én nagyon szerencsésnek tartom magam, feleségemmel 35 éve boldog házasságban élünk, jó nagyszülői kapcsolatban, két gyermekkel és egy drága kis unokával ajándékozott meg a sors” – mondja elégedetten és boldogan.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése