Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Varga Béla
Régész, művelődésiház-vezető,
Vaja
Felnőtt koruk delét élik már azok a fiatalok, akik 1988-ban az érettségin a „Magyarország Szent Koronája” című könyvet kapták emlékül. Megszívlelendő és erkölcsileg is felbecsülhetetlen ifjúsági nevelő ereje van e nemes gesztusnak. Ötletadója Varga Béla, kigondolta, hogy a több mint egy évezreddel ezelőtt, államalapító Szent István király intelmeit fiának, Imre hercegnek ajánlva, hasonlóan, a mai ifjúságnak e könyv kisugárzása felerősíti a magyarság, a hovatartozás gyökereit, válságos élethelyzetben útravalót ad, az ifjú maturandus felelősségét növeli nemzetünk sorsáért. A Vajai Múzeum Baráti Körének titkára, ezen „útravaló” átadója, hittel és felelősséggel beszél az ifjúságnak adandó útmutatásokról.
Hasonló kincset jelent számára az ifjúság, mint Szent Koronánk: jövőhitet. Ha valaki, ő tudja ezt, hiszen az 1954-ben Ágcsernyőn (Szlovákia) született fiú igazán tudja értékelni magyarságát, kit szíve három évtizeddel ezelőtt a nagyobbik hazába húzta. Az érettségi majd az egyetem után részese volt a balsorsú történelmi döntések következményének.
– A régészet olyan szép, hogy budapesti tanárkodásom után elhúzott engem a múzeumok világába – mondja. Több apró megálló után 1984-ben érkezett meg Vajára. A Vay Ádám Múzeum, mely vidéki viszonylatban elsők között, – de országosan is említésre méltón – minden lehetőséget megkeres, hogy a Kárpát-medencében szétszóródott magyarságot összefogja, ápolja értékeinket. A Rákóczi-szabadságharc, az 1848–49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom eseményei mentén széles körű kulturális tevékenységet folytat. Tájház-kialakítása, könyvkiadás, művésztelep – Múzeum Baráti Kör –, konferenciák szervezése, tárlatok, a Vay család élő tagjainak világtalálkozója, tárogatók találkozója szerepel a programok között.
A régészet nemcsak történelem, kutatás és ásatás, az igazságkeresés néha olyan korlátokba ütközik, mely a pénz és politika hálójába sodorja a művészet rabját, vagy az évtizedes, évszázados elméletek megdöntőjét – mint a Petőfi-kutatás eredményei Barguzinban –, hogy a puszta valóság rádöbbenti az embert, senki sem nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. A tömegeknek, nem mindig az igazságra van szüksége, hanem a szenzációra és a legendára. A Csengerben folyó ásatások során a 13–15. század közötti temetkezés feltárása bizonyítja, hogy honfoglalók nem csak a Tisza mentén voltak.
– A Nagy Könyv-sorozattal – melyet a Magyarországon kívüli magyarok figyelemmel kísértek – sikerült előre gondolkodnunk. A Magyarország Szent Koronája c. könyv a világ minden tájára eljutott. Emelt az ázsiónkon, mert belépést jelentett a nagyvilágba. – mondja.
Varga Béla számára kicsinek bizonyult a nagyvilág, amikor Vaján a kulturális attasé a Clevelandi Magyar Akadémia tagjává fogadta. Megyénk iránti büszkeségét és elkötelezettségét az egész ország közvéleménye láthatta a képernyőkön. Munkásságának és magyarságának elismerésül az akadémia legnagyobb kitüntetését, a Nagy Érdemrendet kapta meg. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület rendes tagja lett ’89-ben Londonban, ahol tolmácsolta az Amerikai Kongresszus elismerését a magyarság összefogása terén, mint ahogy a Calgary Közös Szervezet (USA–Kanada) is rendes tagjává és szerkesztőbizottsági taggá választotta. A Francia Hadsereg tiszteletbeli tagja lett, miután érdemeket szerzett a Franciaországban létező Bercsényi-huszárezred felkutatásában. A régészet szerelmese ’93-ban a helyi művelődési ház vezetőjeként kötött ki. Akkor, amikor a nem igazán kánaáni bőségben sikerült sokszínű, változatos programokat szervezni. Hiszen az elmúlt évben több mint 30 000 ember fordult itt meg, a nemzeti ünnepek, a karácsonyi műsor, a bálok, konferenciák, fórumok, sportrendezvények során. Az itt élő emberek értékeit mutatta meg a gobelin- és az amatőr fotókiállítás. A május 1-jei ünnepség és a falunap odafigyelő szervezőmunkát igényel. A tájház, a kollégium a szállóvendég-turizmust, a vajai tó festői környezete a horgász- és vadászturizmust lendítheti fel a jövőben.
„Szeretnék egy kicsit tenni azért is, hogy a helyi közösséget összefogjam. Szeretném, ha több pénz jutna a kultúrára.” Terve, a Vaján született nyugdíjasok világtalálkozóját megszervezni. Felesége gyógypedagógus, Mátészalkán dolgozik. Lánya egyetemista, fia főiskolás, korosztályában országos élsportoló atléta. Varga Béla azért is lett régész, mert valahogy előre megérezte, hogy a történelem és a régészet között nincs mindig összhang. Az igazi régésznek ezt kell felkutatni, mert hiszi, hogy a magyar népnek mégis az igazságra van szüksége. Ezért szeretne a hunokkal – Attila-kutatással – foglalkozni.
„Nekem az élettel óriási szerencsém volt, mert a középiskolában és az egyetemen kiváló tanáraim voltak. Voltam fent is, lent is. Azt nem sajnálom, hogy lent is voltam, mert aki mindig fent van, elszakad a valóságtól, annak hiányos a tapasztalata. Szép dolgokat kell az embernek cselekedni, akkor minőségi életet él!”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése