Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Harsányi Imre
Alpolgármester,
Vaja
Egy régi magyar közmondást némi önhatalmú változtatással a következőképpen is szoktam alkalmazni. Menjünk együtt végig a településeden, és megmondom ki vagy. Ez jutott eszembe, amikor Harsányi Imre alpolgármester úrral, vadászcimborával lassan haladtunk végig Vaja több utcáján is, s közben azt beszéltük volna meg, hogy hol, melyik határrészen vadászunk, de nem volt folyamatos a diskurzus, mert minduntalan köszöntek, intettek, sőt meg is állítottak bennünket. Ismert, népszerű ember Imre, állapítottam meg. Ekkor érkezett a minket megállító helybéli atyafi, aki egyházi kérdésben volt kíváncsi az alpolgármester véleményére. Nem az ő asztala, de megnyugtatta a kérdezőt, tájékozódni fog, s rövidesen megadja a választ. Ez az ember szavahihető is, volt a következő megállapításom. Ezt arra alapoztam, hogy a kérdező megnyugvással fogott kezet és távozott. Egy ilyen kis városban nincs olyan kérdés, amivel nem kell egy település vezetőjének foglalkozni. Nem lehet kitérni a kérdések elől. Az egyértelmű, elfogadható választ elfogadják az emberek. Ez a kérdés nem a polgármesteri hivatal ügye, de itt nőttem fel, bíznak bennem, nem lehetek elutasító.
Törzsökös vajai, hiszen nagyapja főbíró volt, és szülei sem hagyták el a történelmi települést, gazdálkodtak. Ő maga géplakatos szakmát tanult, és tíz éven át a helyi termelőszövetkezetben gyakorolta is. Közben a sorkatonai szolgálatot is letöltötte, s zsebében lévő hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal rövidesen „átnyergelt” a tsz egyetlen kamionjára. Természetesen, mint minden fiatalember, udvarolt is, Őrben Deme Edit személyében meg is találta élte párját. 1977-ben kötöttek házasságot. Szorgalmasan dolgoztak, gyarapították értékeiket, s már a rendszerváltás előtt megérezte a vállalkozásban rejlő lehetőségeket. Elsősorban felvásárlással foglalkozott, a mátészalkai Nobilis céggel alakított ki szoros kapcsolatot. De ez csak az egyik pillér volt gazdaságában, a másik állandó tevékenység a takarmányforgalmazás. A harmadik bevételi és megélhetési lehetőség az a harminc hektár, melynek jelentős része erdő.
Imre nem rejtette véka alá, bizony sok feladata hárul Edit asszonyra, ő áll helyt, amikor mint alpolgármester, vagy más elfoglaltsága miatt nem tevékenykedhet a takarmányboltban. Ezzel témát is váltunk, azaz visszakanyarodunk a közéleti szerepéhez. A rendszerváltás után négy választási ciklusban is önkormányzati képviselőnek választották a vajaiak. 2010. október óta új közéleti szerepkörbe került, független jelöltként alpolgármestere a városnak. A statisztikai adatokra még ma is megközelítően pontosan emlékszik. A 2800 szavazati joggal rendelkező helybéli közül, 1800-an járultak az urnákhoz, s közel hétszázan szavaztak rá. Azt is lehetne mondani, a voksok alapján a harmadik legnépszerűbb ember Vaján. Ő nem mondja, de valószínűleg nem tévedek nagyon nagyot, ha arra gondolok, hogy valamennyi önkormányzati ciklusban a településen élők gondjait, problémáit s azok megoldását tartotta szem előtt. Azt csak a beszélgetés vége felé tudtam meg – mivel a megélhetési források között nem említette az alpolgármesteri fizetést –, hogy tiszteletdíj nélkül dolgoznak a településért –, nem csak ő, a testület többi tagja is – régi szóhasználat szerint társadalmi munkában vállalták Vaja város irányítását.
A város központjában lévő házban sugárzik a nyugalom, a béke, az összhang, s közben érkezik egy legényke. A kisfiunk – mutatja be a családapa. Húszévnyi várakozás után, amikor már beletörődtek sorsukba, született meg Dávid. Az csak természetes, hogy a 13 éves legényke bearanyozza életüket, és teljes családi életet élnek. A bevezetőben említette, hogy vadászni indultunk, ezzel elárultam, hogy Harsányi Imre hobbija a vadászat. Ez a szenvedélye több mint húsz éve tart, 1989-ben vizsgázott. A vadászat szeretetében benne van a férfias ösztön, a főbíró nagyapa iránti tisztelet, és a természet rendjével való szimbiózis. Vadászterületként számára Vaja a meghatározó, az itt található vadállomány gondozása, etetése, védelme a legfontosabb. Ő sem tagadja, a vadászat is fontos, de ésszerű és okszerű körülmények között. Hogy ez így legyen, mint vadászelnök – tíz éve tölti be ezt a tisztet – tud is érte tenni. Hazánk valamennyi vadja kedves számára, a távoli földrészek nem csábították el, s valószínű hűséges is marad Boglya-tanya környékéhez, Bereg rengetegéhez, különösen Bockerek áll szívéhez közel, és a borsodi vadászmezőkre jár szívesen vadászni. Korábban itt is tag volt, annyira szerette a zempléni hegyeket. Az apró vad jelenti – klasszikus értelemben – a vadászatot, hiszen nyúl, fácán van a területen. A vadréce pedig a Vajai-tó révén jelent kuriózumot, még akkor is, ha ez szigorúan védett természetvédelmi terület. A nagyvad közül az őz már régen otthon van az egyre terebélyesedő akácerdőkben. A vadásztársaság stabil gazdálkodását ők biztosítják. Újabban a vaddisznó is helyet követelt magának, s mint mondta, erre a „minden hájjal megkent” nagyvadra vadászik legszívesebben. Örül, hogy Vaján is hódolhat ebbéli szenvedélyének.
(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése