Vaja

A csinos, fiatal gyógyszerésznő érett komolysággal beszél arról, hogy ma lényegesen más társadalmi körülmények és emberi tulajdonságok közepette végezheti munkáját, mint azt tehették elődei. A kocsordi lány Mátészalkán született 1965. augusztus 11-én. Szülei kertészkedéssel foglalkoznak, dísznövényeket is nevelnek. Édesanyja lánynevén Jakab Julianna, édesapja Jakab Róbert. Ő tűzoltóként szolgált. Ketten osztoztak a szülők szeretetén, a kisebbik testvér, Emil, nővére példáját követve szintén a gyógyszerész szakmát választotta. Ő jelenleg gyógyszerismertetőként dolgozik. Anikó kisfia, Mátyás, kétéves. A mama és a nagyszülők szeme fénye, gyorsan tanuló csöppség, látszik, hogy felnőttek közt nevelkedik, ők vigyázzák napjait.

Anikó a szegedi orvostudományi egyetem gyógyszerésztudományi karán szerzett diplomát 1992-ben. Fiatal, pályakezdő gyógyszerészként a nyíregyházi Rozsnyai Gyógyszertárban kezdett dolgozni. Meghatározónak mondja azokat a szakmai és emberi értékeket, amelyekkel találkozott ebben a patikában. Nevek felsorolása nélkül – hisz nem szeretne senkit kihagyni a sorból – örömmel emlékszik arra az időszakra, amikor a szakma gyakorlati megismerése lassan hivatássá nemesítette benne a gyógyszerészetet. Megszerette a betegekkel való foglalkozást, belecsöppent egy izgalmas, ugyanakkor mégis hűvös nyugalmat, hihetetlen precizitást és fegyelmet követelő világba.

Vaján 1996-tól látja el a betegeket. Nemrégiben felújították a Rákóczi-gyógyszertárat, és kívül-belül modern létesítmény fogadja a betérőket. A nyitva tartással igazodnak a két családorvos és a fogorvos rendelési idejéhez, hisz általában akkor jönnek kiváltani a receptet, ha az orvos felír valamit. Még a szomszédos településeknek is besegítenek, ha ott a gyógyszerész valamilyen ok miatt nem tud jelen lenni. Az előírás ugyanis szigorú, csak akkor szabad a patikát kinyitni, ha gyógyszerész is jelen van a dolgozók között.

A hazai gyógyszerpaletta igen széles, ráadásul egyre több terméket, készítményt hoznak forgalomba a gyártók. A vajai patikában legalább 3–4 ezer félét tartanak ezekből, de korántsem teljes a lista. Jakab Anikó elmondja: 24 órán belül bármit megrendelhet, a nagykereskedelmi szállító azt helybe hozza. Mára megszűnt a bizonytalan várakozás, hogy mikor érkezik a felírt gyógyszer.

A reklámokról szólva a gyógyszerésznő tapasztalata az, hogy nem lehet velük versenyezni, hihetetlen mérvű befolyást gyakorolnak a nézőkre. Azért ha a reklámozott termék nem illeszkedik a már szedett gyógyszerekhez, Anikó szakmai tanácsait figyelembe veszik a betegek. Érdekes, hogy az idősebbek jobban hallgatnak rá, mintha fegyelmezettebbek lennének. Ők még annak a generációnak a tagjai, akik megsüvegelik a gyógyszerészt, tisztelik a tudást és a fehér köpenyt. A fiatalabbak – kivétel azért akad – tegeződve bejönnek, „adjál ezt vagy azt”, mintha boltban lennének… Anikó csak azt sajnálja, hogy nem fordítanak elég időt a saját egészségük megóvására, nem ismerik meg alaposan a gyógyszereket. Arról már nem is beszélve, hogy a gyógytermékek ismerete végképp kiesik az érdeklődési körükből. Pedig egyre több tea, krém és gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítmény kerül forgalomba.

Mivel a tb-támogatás általában hiányzik ezekre, az áruk több társadalmi csoportnak nehezen megfizethető. Így aztán inkább nem keresik. Akik viszont magasabban kvalifikáltak, intelligensebbek, általában kiegészítik az orvos által felírt gyógyszereket valamilyen gyógytermékkel. Az orvos szava és rendelése szent, legfeljebb választanak hozzá a kínálatból. Anikó azt látja, hogy mióta kisgyermekes anya lett, a fiatalasszonyok szívesen veszik a jó tanácsait, amelyek a baba ápolására, gondozására, etetésére és egészsége megóvására vonatkoznak.

Ma már össze sem lehet hasonlítani egy gyógyszertárat a korábbi években megszokottal. Egyre csökken a kézzel készített, magisztrális termékek aránya (az összforgalom öt százalékát teszik ki), a vény nélkül vásároltak szintén ilyen arányt képviselnek. A gyógytermékek forgalmazása még kisebb mennyiséget jelent, az összes forgalomnak kb. két százaléka.

Világjelenség, itthon és Vaján egyaránt nyomon követhetik a trendet a kutatók, hogy az emberek indokolatlanul sok gyógyszert fogyasztanak. Ugyanakkor azt is látni, hogy a kisnyugdíjasok és néhány cigány család képtelen kifizetni a drága gyógyszereket. A közgyógyellátási igazolvány kiállításával és finanszírozásával a helyi önkormányzat igyekszik segíteni a legnehezebb helyzetben lévőkön. Anikó családi tapasztalatból is tudja, hogy a helyi vezetés minden tőle telhetőt megtesz a szegényebbekért. A nagybátyja évtizedek óta polgármester Kocsordon, és a gyógyszerésznő gyerekkorától láthatja, hogy akinek van módja segíteni a másikon, az megteszi. Ő is ebben a szellemiségben igyekszik dolgozni.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)