Vállaj

A román határtól néhány kilométerre fekvő, láthatóan napról napra fejlődő kis település szívében található, célszerűen berendezett „Megváltó Patika” vezetője a maga egyszerűségével és fegyelmezettségével is figyelemre méltó ember. Az 1941-ben Vállajon, néhai Reszler Margit és id. Rendes János egyetlen gyermekeként anyakönyvezett az apja nevét kapta a keresztségben. Felesége, Dániel Gizella, maga is a gyógyszerészek elhivatott táborának tagja, aki nyugdíjának elérkezéséig dolgozott férje mellett a közös patikában. Gyermekeik, Judit és Zita, mindketten a szép és nehéz pedagógusi pályát választották életük céljául. Családjaikkal a távoli Dunakeszin élnek és dolgoznak. Rendes János és felesége, leányai, vejei jóvoltából már három szép unokának – Richárdnak, Norbertnek, Dávidnak – örülhet a családi látogatások alkalmával. Ezek a napok, hét végék mindig ünnepet jelentenek a gondoskodó nagyszülőknek.

Rendes János érettségi vizsgáit az Európa-szerte méltán ismert kecskeméti Piarista Gimnáziumban tette le, 1959-ben. Mint mondja, a vidéki iskolából oda kerülve sokat kellett tanulnia ahhoz, hogy osztálytársaival egy tudásszinten folytathassa azt, amit elkezdett. Ma is nagyrabecsüléssel és hálával gondol vissza paptanáraira, akik a szó valódi és nemes értelmében gimnáziumi képzésben részesítették őt és a hozzá hasonlóan ott tanuló diákokat. Elmondja, hogy az akkori időkben egyedülállóan kötelező orosz nyelv mellett titokban tanulták az angol és a német nyelvet. A titokzatosság olyannyira vonzó volt az ifjú Rendes János számára, hogy az egyetemre kerülve élvezhette nyelvtudása minden előnyét. A gyógyszerészi pályára egyik középiskolai tanára inspirálta, és ő nem ellenezte ezt az irányítást.

Diplomáját a Szegedi Egyetemen kapta kézbe 1964-ben. Első munkahelye a nagyecsedi gyógyszertár volt, ahol három évet töltött el, kezdőként havonta 1480 forintot keresve ott. Ezen idő alatt Vállajra csak helyettesítőként járt, heti két alkalommal. Véglegesen erre a helyre dr. Báti Károly nyugdíjazása után, 1967-ben került. A naptárra nézve kiderül, hogy néhány év híján négy évtizede vezeti az itteni patikát. Kis kitérőt említve mondja el, hogy négy hónapig Egerben volt katona, ahol szakszolgálatot látott el. Véleménye szerint ez csak arra volt jó, hogy letudja honvédelmi kötelezettségét.

Feleségét a hároméves nagyecsedi munkálkodása ideje alatt ismerte meg, aki szintén az ottani gyógyszertárban állt alkalmazásban asszisztensként. Házasságkötésükre 1970-ben, Vásárosnaményban került sor. A gyógyszerész úr nosztalgiával említi meg egykori főnökasszonyát, dr. Tatár Andornét, aki egy igen jó kollektívát alakított ki a hozzá került emberekből. Igazi jó vezető volt, mondja róla Rendes János.

A pályája kezdetére visszanézve szól arról, hogy a közel ötezer főt kitevő ellátási körzetben mozgásszervi és ízületi megbetegedések voltak a jellemzően előforduló bajok akkoriban. A patikában a mainál kevesebb fajta gyógyszert tartottak, hisz az akkoriak a legmesszebbmenőkig hatékonynak számítottak. A helyben készített, „magisztrális” szerek a forgalom 30–40 százalékát alkották. Mára a helyzet jelentős változáson ment át. Megváltoztak a gyógyszerfogyasztási szokások. Az emberek, a reklámok káros hatására, ha betegnek érzik magukat, szinte azonnal valamilyen divatos készítmény után szaladnak a patikába.

Itt említi meg, miszerint volt már olyan betege, aki az este, a televízióban látott gyógyszert már korán reggel kereste a patikában, és nem éppen úriemberhez méltó hangon kifogásolta, hogy az még nem kapható. A helyben készült termékek a forgalmazott kb. háromezerféle terméknek csupán a 3–4 százalékát jelentik.

A régebben jellemző megbetegedések mellett megjelentek a mai korral járó bajok: a szív- és érrendszeri, a magas vérnyomás, a stressz okozta és a daganatos elváltozások. Ide kapcsolódóan, hangjában érezhető szomorúsággal említi meg a gyógyszerész úr, hogy minden évben elveszítenek néhány embert ezek miatt.

Rendes János a gyógyszerellátó és gyógyszerügyi szervezési szakvizsgáját 1980-ban tette le. Azóta csak néhány, a munkájához feltétlenül szükséges továbbképző tanfolyamot végzett el. Tervei között első helyen szerepel az, hogy mind magasabb színvonalú ellátást tudjon biztosítani a patikába betérőknek. Ennek érdekében állandóan fejleszti naprakészségét a modern kor követelményeinek megfelelően.

A gyógyszerész úr, ha jut rá ideje, feleségével közösen kertészkedik, esténként pedig olvasni szeret. Ezek mellett nem elhanyagolható az sem, hogy alig várja, míg unokáival újra foglalkozhat. Több mint négy évtizeden át végzett áldozatos munkáját a szakmai miniszter, dr. Schulteisz Emil ezerkilencszázhetvennyolcban „Kiváló Munkáért” kitüntető jelvénnyel ismerte el. Kérdésünkre mondja csak el, hogy nem bánta meg pályaválasztását, jól érzi magát a vállaji emberek között.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)